Hunter

Obama a fegyveres erőszak ellen

Egyetlen tollvonással helyezte hatályon kívül Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke az amerikai kormány fegyveres erőszakkal kapcsolatos kutatásainak befagyasztását, ami az 1990-es évek közepétől élt.

"A tudatlanságból nem kamatoztathatunk" - mondta az elnök, utasítva az atlantai Járványügyi és -megelőzési Központot (CDC) a fegyveres erőszak visszaszorítására irányuló jelenlegi stratégiák felmérésére és a megválaszolásra váró kérdések azonosítására. Az intézkedéssel Obama a múlt hónapban lezajlott borzalmas mészárlásra reagált, amiben 20 gyermeket és 6 felnőttet gyilkoltak meg a newtown-i Sandy Hook Általános Iskolában.


Obama elnök 10 millió dollárt kért a Kongresszustól az új kutatásra, ami magába foglalja az erőszakos videojátékokkal játszó és más erőszakos médiumoknak kitett emberek fegyveres bűncselekmények elkövetésére irányuló hajlamainak vizsgálatát. Az USA-ban különösen hangsúlyos ez a kérdés, a fegyveres erőszak évente körülbelül 11 000 életet követeli, amivel rendkívül előkelő helyet foglal el a közegészségügyi kockázatok lajstromában.

Az 1990-es évek elején a CDC vizsgálata kimutatta, az otthonukban fegyvert tartók gyakrabban válnak gyilkosságok áldozatává mint fegyvertelen társaik. 1996-ban azonban a Nemzeti Fegyver Szövetség lobbijának köszönhetően a Kongresszus elfogadott egy indítványt, ami meggátolta a CDC forrásainak a "fegyverek korlátozásának támogatására" fordítását. Ezzel párhuzamosan elvettek 2,6 millió dollárt az ügynökség költségvetéséből, pontosan a fegyveres erőszakra irányuló kutatások éves összegét. A további megszorításokat megelőzendő a CDC vezetői teljesen feladták a fegyverbirtoklás következményeinek vizsgálatát. "Elképesztő, hogy mennyire megkötötték a CDC kezét a kutatások elvégzésében" - mondta David Hemenway, a Harvard Egyetem szakértője.

A fegyveres erőszak kutatói nem szűkölködnek a vizsgálandó kérdésekben. Garen Wintermute, aki a davis-i Kalifornia Egyetem erőszak megelőző kutatási programját vezeti, Kalifornia állam azon törekvésének hatásait szeretné megvizsgáltatni a CDC-vel, melyekkel visszavonná a fegyvereket azoktól a legális vásárlóktól, akik utólag alkalmatlanná váltak a fegyvertartásra, mivel súlyos bűncselekménnyel vádolják őket. Egy másik fontos kérdés az alkoholfüggő fegyvertartók által jelentett veszély felmérése, amit az ügynökség viselkedési kockázati tényező felderítő rendszere tanulmányozhat, amit szintén ellehetetlenített a kongresszusi nyomás.

Bár a CDC újra tanulmányozhatja a fegyveres erőszakot, a költségvetését továbbra is a Kongresszusnak kell jóváhagynia. Az új kutatás a videojátékok, média felvételek és az erőszak kapcsolatának vizsgálatát is magába foglalná. Számos bizonyíték van arra, hogy az erőszakos játékok rövidtávon fokozzák az agressziót, amit mérésekkel is alátámasztottak. Az azonban nem tisztázott, hogy a videojátékoknak való hosszas kitettség fokozott kockázatot jelent-e a valós világban kifejtett erőszakra. Az egyértelmű válaszhoz több ezer gyereket kellene nyomon követni a felnőtté válásig, így bármilyen kapcsolat a játékok és az erőszakos bűntett között azonosítható lenne, magyarázta Craig Anderson, az Iowa Állami Egyetem Erőszak Tanulmányi Központjának vezetője.

A fegyverlobbi erőteljes befolyásából adódóan kétséges a kongresszusi támogatás. Obama összesen 23 indítványt nyújtott be a fegyveres erőszak visszaszorítására, azonban fő indítványai is kongresszusi jóváhagyást igényelnek. Az elnök szeretné, hogy a Kongresszus tilalmat rendeljen el a támadó fegyverekre és a nagy kapacitású lőszertárakra, és zárja be azt a kiskaput, amivel magánúton, a vásárlók hátterének ellenőrzése nélkül is értékesíthetőek fegyverek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Shiloh #79
    Ezt a ki személyeskedik témát szerintem hanyagold nem áll jól neked, főleg azután, hogy valakit korlátoltnak neveztél. Te kis álszent. A fajtádra -mert igen te is a sötét emberek egyáltalán nem nemes faját szaporítod- nagyon is jellemző ez a fajta hozzáállás. Hol állítottál ilyet? Sehol! De ti ilyenek vagytok, elment volna ebbe az irányba ez nálatok az egyik végső érv. De tudod mit. Most válaszolj te. Honnan veszed azt a maszlagot hogy megrendezett volt. Konkrét tényeket kérek, logikus kifejtés valami perdöntőt amit nem lehet megcáfolni. Oké kispajtás? Mert amíg ezt nem teszed meg akár tettszik akár nem csak egy paranoiás, szűklátókörű ostoba ember leszel és nem több. Mellesleg én egy szóval sem mondtam hogy mindent el kell hinni a médiának. De abból kiindulni hogy ha történik egy ehhez hasonló lövöldözés akkor az már csak is megrendezett vagy kormány által elkövetett lehet finoman szólva is baromság. Ami a legszebb, hogy szépen beleestél a saját szennyezett világlátásod csapdájába, mivel amit te állítasz azt állítja a média is, pontosabban csak egy része, ezt nevezik bulvárnak. Nem is tudom melyik a rosszabb az hogy valaki ilyen szennyeknek hisz vagy az hogy minden dolgot egy felsőbb hatalom ármánykodásának tud be. Igazából teljesen mindegy mivel mind a kettő szánalmas és hát úgy tűnik rád mind a kettő igaz.

    "Amúgy köszönöm a részletes leírást saját magadról, akkor most te egy senki vagy? Tudod minden ember saját magából indul ki..."

    Látom a vége felé durcás lettél mint egy ovis. Méghozzá annyira, hogy fel sem tűnt hogy ezzel is csak magad alatt vágod a fát. Mivel ha mindenki magából indul ki, akkor a leírtak szerinte te egy hazug ember vagy, és egy hazug embernek miért kellene hinni?? Hmm??
  • adam first #78
    Azzal, hogy megpróbálsz személyeskedni igazából, te is azok közé az emberek közé tartozol akik, csak, hogy téged idézzelek " Na és persze van a másik fajta aki a szopott fasznak a másik végén áll, ők iskolázottak, legalább is úgy tesznek mintha azok lennének." A másik és miért kellene elfogadnom azt amit a média mond nekem, mert látom te foggal körömmel ragaszkodsz a saját magad illúziójához. Te ezzel a hozzászólásoddal, pont azt próbálod bizonygatni, hogy az embereknek már saját véleményük se legyen. "De nevezik őket, buta szűk látókörű embereknek is. Mert igen, a szűklátókörűség mint szó nincs kisajátítva a fajtájuknak, nem csak ők használhatják azokra akik nem értenek egyet a nagy igazságukkal. Vagy csak olyan emberek akik minden bajukat valami felsőbb hatalom számlájára akarnak írni, akik nem értik a körülöttük lévő világot még annyira sem mint amennyire lehetséges lenne." Hol állítottam ilyesmit kérlek idézz. Fajtájuk, elnézést sárga csillagot ne viseljek magamon? Kicsit elgondolkozhatnál azon miket irkálsz össze. A személyeskedésedből pedig nem kérek. Amúgy köszönöm a részletes leírást saját magadról, akkor most te egy senki vagy? Tudod minden ember saját magából indul ki...
  • Shiloh #77
    Az olyan senkik is mint például te. Azok akik állandóan riogatják a népet, paranoiás összeesküvők akik nem fogadnak el hivatalos magyarázatokat hanem inkább kitalálnak olyanokat ami az ő szákízüknek való. Persze alátámasztani nem tudják semmivel ilyenkor csak annyit mondanak hogy birka aki nem hisz nekik, hisz náluk az igazság ami olyan hatalmas hogy a segítségével bármi komplex témát könnyedén megmagyaráznak egy 2-5 perces youtubos videóban. Összefoglaló néven ezeket nevezik névtelen senkiknek. De nevezik őket, buta szűk látókörű embereknek is. Mert igen, a szűklátókörűség mint szó nincs kisajátítva a fajtájuknak, nem csak ők használhatják azokra akik nem értenek egyet a nagy igazságukkal. Vagy csak olyan emberek akik minden bajukat valami felsőbb hatalom számlájára akarnak írni, akik nem értik a körülöttük lévő világot még annyira sem mint amennyire lehetséges lenne. Na ők azok akik beveszik az ilyen kis videókat, minél egyszerűbb minél rövidebb annál jobb annál nagyobb az igazság. Na és persze van a másik fajta aki a szopott fasznak a másik végén áll, ők iskolázottak, legalább is úgy tesznek mintha azok lennének. Na ők kaszálják a pénzt ezekből a marhákból. Remélem kielégítő volt a magyarázat.
  • adam first #76
    Előbb hiszem el egy névtelen senki mondandóját(bár nem tudom kire gondolsz pontosan, majd segítesz megfejteni), mint a manipulatív média mindennapos hazugságait. Tudod józan ész. Illúzió a látszat csal.
  • Shiloh #75
    Te pedig azt hiszed el amit pár névtelen senki állít. Ez tényleg sokkal jobb.
  • adam first #74
    Te tényleg ennyire korlátolt vagy? Hogy elhiszed, mind azt amit a média mond neked. Obama a jóságos amerikai elnök, aki majd segít az embereknek. Muhahaha ÉBREDJETEK
  • Shiloh #73
    Elég szánalmas, hogy egyes emberek még egy ilyen tragédiát is képesek pofátlanul úgy beállítani mint egy előre megrendezett eseményt. És mind ezt miért? Mert valami félkegyelmű összefércelt egy videót amiben előadja az ő "megdönthetetlen" teóriáját a dologról. Komolyan mondom tiszta vicc milyen emberek vannak. Csak gratulálni tudok annak az 1-2 fórumozónak aki ezt terjeszti és hiszi. Remélem a drága mama büszke rátok!
  • Amiga #72
    Ezeket a mészárlásokat jellemzően nem bűnözők követik el, hanem csendes, olykor visszahúzódó, akár szociopata fiatalok. Nekik itthon szinte reménytelen fegyvert szerezniük. A fegyver szinte kínálja, hogy használják. Autót is sokan vezetnek, mégis kevés a gyilkos ámokfutás (Amerikában is), mert az autót nem tekintik fegyvernek.

    De ha van a kezedben egy töltött stukker, előbb-utóbb lövöldözni fogsz vele.
  • torreadorz #71
    "Talán, ha ellenőriznék, hogy ki megy- és mit visz be az iskolába, akkor nem lehetnének ilyen erőszakos cselekmények ott"

    Az a gond hogy ezt ott nem lehet ellenőrizni. Magyarországon pl. még müködne egy ilyen modell, mert itthon max kés vagy pisztoly lenne nála és ezt még esetleg néhány fegyveres biztonsági őr ki tudná védeni (bár ugye itthon még a biztonsági örök is fegyvertelenek általában). De itthon nincsenek is ilyen büncselekmények.

    Ellenben az usa-ban pont az a gond amit lentebb már irtak, hogy a delikvens nem egy késsel vagy pisztollyal fog menni, hanem lesz nála 3 kézigránát, egy m16-os gépkarabély meg két pisztoly mert ugye az usa-ban ezeket "önvédelem" céljából megvásárolhatod és akkor probáld megállítani egy egy-két biztonsági őrrel meg egy fémdetektorral...
    És még örülhetsz ha épp az ágyút nem vitte magával a pincéből mert sose lehet tudni.
    Megtetézve mindezt azzal, hogy ahogy láttuk többször is az elkövető általában egy elborult agyú hülyegyerek aki elcsórta apuka/anyuka "önvédelmi" céllal otthon tartott fegyverarzenálját, tehát még rosszabb mint egy bünöző mert az legalább racionálisan gondolkozik és a biztonsági örök elrettenthetik, ez a hülye meg lőni fog mindenre ami mozog.

    Mellesleg a fegyveres önvédelem az az hogy hordhatsz golyóálló mellényt meg lehet egy pisztolyod.
    Ez bőven elég mindenre egy átlagembernek, ahová meg nem, ott meg nem fog megvédeni a hálószobában tartott géppuska meg kézigránát, mert egyrészt ezek napközben úgysem lesznek nálad, másrészt ha a házadba olyas valaki tör be aki nem pucol el amikor pisztollyal lövöldözöl akkor valószinüleg egy szervezett akció van ellened folyamatban, ez esetben viszont valószinüleg úgy mennek be hogy hamarabb agyonlőnek mint hogy felébrednél, tehát megint csak hasztalan a komoly fegyverarzenál.
  • Kotomicuki #70
    Talán, ha ellenőriznék, hogy ki megy- és mit visz be az iskolába, akkor nem lehetnének ilyen erőszakos cselekmények ott.
    Most tekintsünk el az egy bizonyos cél érdekében, előre és "magas szinten" kitervelt, majd végrehajtatott esetektől - a'la 9/11.
    Ha itt az a cél, hogy az amerikai lakosokat "hivatalosan" megfosszák a fegyveres önvédelem jogától, mert egy kis csoportnak ez kell a majdani céljának/uralmának eléréséhez, akkor ezt a verziót kommunikálják és az ártatlanokat ne gyilkolják miatta. Amilyen öntelt hülyékké tették őket, nem esne nehezére a kis csoportnak ezt is elfogadtatni velük.