SG.hu·

Úgy tűnik a levegőben is terjedhet az Ebola

Kanadai tudósok bebizonyították, hogy az Ebola vírus leghalálosabb formája képes a levegőn keresztüli terjedésre a fajok között.

Kísérletekkel igazolták, hogy a vírus átadható sertések és majmok között anélkül, hogy az egyedek közvetlen kapcsolatba kerülnének egymással. A kutatók meggyőződése, hogy a levegőben történő átadás bár korlátozott, hozzájárul az Afrika egyes területein a járványok kialakulásához, illetve attól is tartanak, hogy a sertések lehetnek a halálos fertőzés természetes gazdái.

Az Ebola halálos vérzéses lázat okoz az embereknél és sok más főemlős fajnál. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a fertőzés vérrel, szövetekkel, váladékokkal és más testnedvekkel közeli kapcsolatba lépve jut be az emberi szervezetbe számos más fajtól, köztük a csimpánzoktól, gorilláktól és erdei antilopoktól. Sokáig a gyümölcsdenevért tartották a fertőzés természetes hordozójának, azonban egyre több kísérleti bizonyíték utal arra, hogy a sertések, legyen házi, vagy vadonélő, rejthetik magukban a vírus leghalálosabb formáját, az Ebola Zairét.

Most a Kanadai Élelmiszer Ellenőrzési Ügynökség kutatói közegészségügyi kollégáikkal közösen kimutatták, hogy a fertőzött sertések közvetlen kapcsolat nélkül is képesek makákó majmoknak átadni a halálos vírust. Kísérleteikben a vírusgazda malacok egy ólba voltak összezárva a majmokkal, közel egymáshoz, ugyanakkor jól elválasztva. Nyolc nap elteltével több makákón is megjelentek az Ebola klinikai jelei.

Az egyik lehetőség, hogy a majmok a malacok légutaiban termelődő nagy aeroszol cseppeket belélegezték. A kutatásban érdekelt egyik tudós, dr. Gary Kobinger, a Kanadai Közegészségügyi Intézet Nemzeti Mikrobiológiai Laboratóriumának munkatársa szerint ez a fertőzés legvalószínűbb útvonala. "A nagy cseppekre gyanakszunk - ezek képesek fennmaradni a levegőben, de nem sokáig és nem is jutnak messzire, azonban beszívhatók a levegőben és szerintünk így kezdődik a fertőzés. Sok bizonyítékot láttunk a nem ember főemlősök tüdejében, miszerint a vírus ezen az úton jut be" - magyarázta a BBC-nek.

A tudósok szerint eredményük megmagyarázhatja, miért rendelkezik több Fülöp-szigeteki sertéstenyésztő antitestekkel a szervezetében a fertőzés egy másik változatával, az Ebola Restonnal szemben. A gazdák nem vesznek részt az állomány feldolgozásában - ezt nagyüzemileg végzik - és elvileg nem érintkeznek a fertőzött szövetekkel sem. Dr. Kobinger hangsúlyozta, az Ebola levegőben történő átadása nem hasonlít az influenzához és más fertőzésekhez, rámutatva az emberi járványokból szerzett tapasztalatokra. "A valóság az, hogy behatárolt és helyhez kötött marad. Ha tényleg a levegő által szállított vírus lenne, mint az influenza, akkor az egész területen elterjedne, ez azonban nem következik be"

A szerzők úgy vélik, további munkára van szükség a vadonélő és a házi sertések szerepének tisztázásához a vírus terjesztésében. A szóbeszédek arról tanúskodnak, hogy az emberi járványokat gyakran megelőzheti sertés pusztulás. Dr. Kobinger szerint, ha a sertések valóban részesei a járványnak, az segíthet behatárolni a vírust. "Ha valóban szerepet játszanak a kialakulásban, akkor nagyon egyszerű a beavatkozás" - mondta. "A sertéseket egyszerűbb lenne beoltani az Ebola ellen mint az embereket"

A terület szakértőit mindenesetre aggasztja a vírus levegőben való terjedésének gyanúja, még akkor is, ha a vírus által megtehető távolság korlátozott. "Meggyőző tanulmány, ami nem csupán az Ebola forrásával kapcsolatban vet fel kérdéseket, de fontosabb, hogy megnöveli az Ebolával, mint közegészségügyi veszéllyel szembeni aggályokat" - nyilatkozott dr. Larry Zeitlin, a Mapp Biopharmaceuticals elnöke a BBC News-nak. "A levegőben történő terjedés gondolata felettébb ijesztő" Ugandában a főváros, Kampala közelében jelenleg is járvány van, amiben már legalább két ember vesztette már életét. Múlt hónapban Uganda Ebola-mentesnek nyilvánította magát, miután egy korábbi járványban tizenhatan haltak meg az ország nyugati részében.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© drfaust2012. 11. 23.. 19:19||#18
"Kanadai tudósok bebizonyították, hogy az Ebola vírus leghalálosabb formája képes a levegõn keresztüli terjedésre a fajok között."
Bebizonyították vagy megcsinálták?<#fejvakaras>
© nextman2012. 11. 21.. 09:30||#17
Ezert mergesek a madarak a disznokra..
© Zero 7th2012. 11. 20.. 20:56||#16
A HIV pont nem, annak közel nulla a mortalitása. A legyengült immunrendszer miatt bármi más fertõzésbe szoktak belehalni, de közvetlenül a HIV nem öl.
© mester19872012. 11. 20.. 20:05||#15
Az lesz majd, hogy mióta felfedezték azóta lesz csak maga a járvány.
Elõtte érdekes módon nem is volt, vajon miért? 😄
© Papichulo2012. 11. 20.. 14:38||#14
"lesz még világjárvány"

Mint ahogy a nap is felkel holnap... 😊
© Vol Jin2012. 11. 20.. 14:35||#13
A mutáció az sok mindent megváltoztathat.
© Vol Jin2012. 11. 20.. 14:33||#12
Nem konkrétan az eboláról beszéltem, hanem arról, hogy lesz még világjárvány, ami nem abban merül ki, hogy sokan isznak otthon citromos teát.
© NEXUS62012. 11. 20.. 10:34||#11
Azonban az fontos tényezõ, hogy amit írnak is hogy ugyan terjed levegõben, de nem olyan szinten, mint az influenza.
A jelenleg ismert ebola vírus azért olyan fertõzést nem csinálna, vagy lassabb lenne a terjedése, mint amit írsz.
Gyakorlatilag tele kéne fröcsögni a taknyával a tömegközlekedési eszközöket az emberkének, ahhoz, hogy 1-2 ember megbetegedjen. Persze innen is tud exponenciálisan emelkedni a létszám. De ha észrevesznek egyetlen ilyen esetet akkor a fejlett országokban azonnal intézkedések lépnek érvénybe.

Az afrikai kis falvaknál a nagy fertõzöttségi és halálozási aránynak azért oylan szempontból köze van a higiénés, és egészségügyi körülményekhez, hogy elõször is valszeg az adott országnak/közösségnek nincs terve arra vonatkozóan, hogy ilyen esetekben mit csináljon, nem vezetnek be pl karantént, nem korlátozzák a "kórházak" látogatottságát. Ha valaki megbetegszik, akkor valszeg azonnal elkezdi a család többi tagja ápolni. Ráaádásul viszonylag kis terekben élnek közös lakóhelységekben, így a család gyakorlatilag azonnal megfertõzõdik.
Egyszerûen egy sima infúzió is gondot okoz, hányás, folyadékvesztés esetén egyszerûen kszáradhat az emberke, pedig lehet, hogy menthetõ lenne, a szervezete le tudná gyõzni fertõzést.
© inkvisitor2012. 11. 20.. 10:24||#10
Ha jól tudom, az érintett falukban 1 kútból jött az ivóvíz. Az ebola meg száraz környezetben gyorsan elpusztul. Tehát a klórozott ivóvíz, testet 90%-ban fedõ ruházat és saját étkezõeszközök esetén meglehetõsen alacsony a fertõzés kockázata, amikor pedig megjelennek a vérzõ hólyagok, akkor meg már gyorsan azonosítják a beteget és elkülönítik. A lehetséges fertõzötteket meg hamar keresik és karanténba rakják.
Hidegebb égövön már nehezebben terjed. A nagy halálozású járványok mindig sûrû, leromlott egészségügyi és higiénés viszonyok között élõ populációkat súlytottak.
A spanyolnáthánál meg érdemes figyelembe venni, hogy a mortalitása 2,5% volt, de ott is az áldozatok nagy részével a túlreagáló immunrendszerük végzett, nem maga a vírus.
© RecoPhile2012. 11. 19.. 22:22||#9
Lappangási idõt és elterjedést szokták figyelembe venni egy járványnál.