Gyurkity Péter

Egymillió ember halhat meg ebolában januárig 

Drámai felfutást jósol egy amerikai tanulmány, ám továbbra is sok a feltételezés.

Az utóbbi hetekben egyre nagyobb visszhangot kapott az ebola újabb kitörése Nyugat-Afrikában, ahol a helyi lakosok mellett immár a kezelőszemélyzet egy része is megfertőződött, dacára az ezt megelőzni kívánó intézkedéseknek. A kísérleti ellenszer először majmokon bizonyult hatásosnak, majd pedig az egyik amerikai páciens (orvos) is felépült a betegségből, ez azonban egyelőre nem segít a régióban élő milliókon.

A WHO adatai szerint szeptember 24-ig összesen 6263 esetben történt fertőzés, ebből 2917 volt a halálozások száma. Ez a két szám első látásra nem tűnik óriásinak, hiszen éves szinten csak Magyarországon jóval többen halnak meg ennél közúti balesetben, valamint egyéb megbetegedésekben, a trend azonban felívelni látszik, mégpedig olyannyira, hogy egyes amerikai tanulmányokban már egymillió halálos áldozattal számolnak. Ezt ráadásul meglehetősen rövid időn belül, már januárra elérhetjük, amennyiben nem összpontosul a figyelem a vírus terjedésének megállítására.


Más kutatások szerint a mortalitás aránya jelenleg 70 százalékban határozható meg, ez már önmagában komoly figyelmeztető jel, az elkövetkező hónapok számait megjósolni igyekvő anyagokban azonban még mindig sok a megválaszolatlan kérdés és feltételezés. A CDC előrejelzésében például az ilyenkor szokásos 4 csoportot különítették el (a kockázatnak kitett személyek, a vírus hordozói, a fertőzött és veszélyben lévő betegek, valamint a gyógyultak), ezek várható interakciói révén becsülik meg a trend folytatását. Azt feltételezik azonban, hogy a valós esetek mintegy 75 százalékát nem is jelentik, ezért pedig a betegek helyett a használatban lévő kórházi ágyakat vették alapul, erről viszont csak Libériában (és augusztus végéről) van pontos adatunk, vagyis még ha a helyes szám valóban két és félszer nagyobb a hivatalos változatnál, ezt jelenleg rendkívül nehéz visszaigazolni.

Amennyiben milliók fertőződnek meg, a térség egyes országai akár össze is omolhatnak, a rend eltűnése pedig a vírus terjedésének ütemét is csökkentheti – az amerikai jóslat szerint erre már nem kell sokáig várnunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #63
    http://index.hu/tudomany/2015/01/29/mutalodott_az_ebola/

    " A tudósok több száz vérmintát elemeztek gunieai páciensektől, próbálják követni, hogyan változik a vírus, és miért terjed egyre könnyebben emberről emberre. "
  • Macropus Rufus #62
    és a legjobb

    "Elkerülhetetlennek látszik az ebola terjedése Európában, ahonnan sokan utaznak az érintett afrikai országokba és visszafelé is"
    de neeeem kell karantén :(

    "Ez meg fog történni, de szerintünk az a legfontosabb dolog, hogy Európában még alacsony a kockázat szintje, és az európai régió nyugati része van a legjobban felkészülve a világon a vérzéses lázbetegségek, köztük az ebola elleni válaszra"
    a lényeg a "még"-ben van.Mivel még alacsony a kockázat szintje ezért baromira ráérünk intézkedéseket hozni. Utána már mind1.
  • Macropus Rufus #61
    a kutyáját kivégzik

    "A határozat szerint az eddig rendelkezésre álló tudományos kutatások azt mutatják, hogy a nem fajta tiszta kutyák átadhatják az embereknek a vírust. " - még ez is.
  • Macropus Rufus #60
    Nyaralni ment az ebolás ápló

    egy ebolás papot kezelt, majd miután a pap meghalt, ő nyaralni ment. Ilyen esetekben az ápolókat miért nem tartják megfigyelés alatt. Ez a mostani járvány igazolja, hogy ők is simán elkaphatják, akármennyire is védekeznek ellene. Namost elég ha nyaralás alatt 2 embert megfertőzött, és azok mire elő jött a tünetük még kettőt. (stb). Tényleg nem értem azt, hogy miért veszik ennyire félválon ezeket a nyavajákat

  • mr9 #59
    US To Unveil New Ebola-Related Travel Bans As WHO Admits More Cases "Unavoidable"
    http://www.zerohedge.com/news/2014-10-07/us-unveil-new-ebola-related-travel-bans-who-admits-more-cases-unavoidable
  • mrzed001 #58
    Hogy még szebb legyen, a spanyol ápoló aki elkapta védőruhát viselt. Gondolom nem full saját oxigénes túlnyomásost, de alap védőfelszerelést. És nem volt elég.
    http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/vedoruha-ellenere-kapta-el-az-ebolat-a-spanyol-apolono-2293129

    Én továbbra is keresem, hogy milyen normális védelműt lehet kapni megfizethető áron.
  • teddybear #57
    Megjöttek a megszállottak is. A homeopátiások már azt követelik, hogy a módszerükkel gyógyítsák az ebolát.
    http://index.hu/tudomany/altudomany/2014/10/07/kigyomeregggel_gyogyitanak_az_ebolat/
  • mrzed001 #56
    Sajnálom, hogy bannoltak. Azért leírom ismét, ha 1 ember 4-et fertőz meg 10-30 éven át (AIDS-el ennyit el lehet élni), az ebola 2-őt 4 héten át (ennyi és annyi vagy sem), akkor én inkább félnék az ebolától.
    Amúgy megvolt az első európán belüli megfertőződés (szakember, ápoló, aki azért tudja hogy kell védekezni ellene), statisztikailag 75%-ra teszik, hogy eléri a járvány angliát, 50%-ra hogy franciákat is (marhaság, ahány menekült megy át gibraltárnál, azok fele megy tovább franciába), szóval köszönjük szépen.
    ÉS MÉG MINDIG REPÜLNEK A REPÜLŐK a fertőző országokból ki-be.
  • mr9 #55
    Na közben változott 1-2 dolog:
    - 2 beteget is hazaengedtek:
    http://mno.hu/kulfold/ebola-meggyogyult-ket-fertozott-1251426

    Tehát amíg kevés beteg van nincs nagy gond, kérdés hol a határ.

  • Vol Jin #54
    "Senki ne idegeskedjen, az egész direkt van ! Nem a véletlen műve ! Magyaroszágon is vannak afrikából behozott ebolások, Csongrád-megyében kezelik őket (vagy kisérleteznek rajtuk) . Hogy mi a vége a dolognak, azt azok tudják ponmtosan megmondani, akik a forgatókönyvet írják."

    Hogy lehet valaki ilyen hülye?