Hunter

45 éves kortól kezdődhet a szellemi leépülés

Már 45 éves kortól hanyatlásnak indulhatnak az agyfunkciók, állítja egy brit kutatás. A British Medical Journalban megjelent tanulmány több mint 7000 ember memóriáját, szókincsét, auditív- és vizuális felfogóképességeit mérte fel 10 év alatt, azzal a céllal, hogy elősegítsék a demencia diagnózisokat.

Az UCL (University College London) kutatói 3,6 százalékos visszaesést észleltek a 45 és 49 év közötti férfiak és nők gondolkodási képességében. A korábbi tanulmányok a kognitív hanyatlás megindulását 60 éves kor környékére helyezték. A kutatók szerint a tény, mely szerint már a középkorúaknál megindulhat a folyamat, fontos a demencia szempontjából, az értelmi képességek lassú, folyamatos és egyre súlyosbodó hanyatlása ugyanis a folyamat korai szakaszában kezelhető a leghatékonyabban.

Az UCL kutatói 5198 férfi és 2192 nő kognitív funkcióit tesztelték 1997 és 2007 között, figyelembe véve képzettségi szintjeiket. A tesztek eredményei szerint a kognitív értékek minden kategóriában csökkenést mutattak, kivéve a szókincset, a csökkenés üteme a kor előrehaladtával gyorsult. A tanulmány a 65-70 éves férfiak gondolkodási képességében 9,6 százalékos, a nők ugyanezen korcsoportjánál 7,4 százalékos csökkenést észlelt. A 45-49 éves férfiaknál és nőknél a visszaesés mértéke 3,6 százalék volt.

A kutatást vezető Archana Singh-Manoux, a francia Epidemiológiai és Népegészségügyi Kutató Központ professzora szerint a tanulmány eredményei azt bizonyítják, hogy a demencia két-három évtized kognitív hanyatlását foglalja magába.

"Most azt kell megvizsgálnunk, hogy kik szenvednek el az átlagosnál nagyobb kognitív csökkenést, és hogyan állíthatjuk meg ezt a folyamatot" - mondta. "Fontos hogy már a korai szakaszukban felismerjük a kockázati tényezőket. Ha a kór az egyén ötvenes éveiben elkezdődött, mi azonban csak 60 éves kora után kezdjük vizsgálni, akkor hogyan választhatjuk el az okot és az okozatot?"

Az angliai Alzheimer Society kutatási vezetője, dr. Anne Corbett szerint a tanulmány újabb adalék a kognitív hanyatlás kezdete körüli vitákhoz, azonban nem minden kérdésre ad választ. "A tanulmányból nem derül ki, hogy a vizsgált alanyok bármelyikénél elkezdődött-e a demencia kialakulása, ahogy azt sem, hogy mennyire lenne hatékony ezeknek a korai elváltozásoknak az észlelése. Több kutatásra van szükségünk ahhoz, hogy teljesen megértsük hogyan segíthetnek az agyban végbemenő mérhető változások a demencia diagnosztizálásában" - magyarázta.

"A korábbi tanulmányok arra utaltak, hogy a középkorúak egészségi állapota meghatározó a demencia kockázatánál, a mostani felfedezések pedig egy újabb okkal szolgálnak, hogy komolyan tartsuk magunkat az új évi fogadalmainkhoz" - tette hozzá dr. Simon Ridley, a brit Alzheimer Kutató Központ kutatási vezetője. "Bár még nincs bombabiztos megoldásunk a demencia megelőzésére, tudjuk hogy a legegyszerűbb életmód váltások, mint az egészségesebb étrend, a dohányzásról való leszokás, a vérnyomás és a koleszterinszint kordában tartása, mind csökkentik a szellemi leépülés kockázatát"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zoliz #34
    En mar 24 évesen butulok a tudosok kijelenteseitol..
  • Merces #33
    a személyes tapasztalatom, hogy igen ,27 után kezdtem észrevenni hogy hülyülök valamilyen szinten, persze lehet hogy nálam az esgétöl van......
  • B0nFire #32
    Ezt hívják struccpolitikának. Abból a téves megállapításból indul ki, hogy Amerikában minden tüdőrákost meggyógyítanának. Nos, még az amerikaiak sem mindenhatók. A tüdőrák bizonyos fajtái bizonyos szakaszon túl gyógyíthatatlanok. Pont.

    A rák kialakulásának van vagy ezer oka. Emellett vannak rá hajlamosító faktorok is, amelyeket vagy elkerülünk, vagy nem. Az égéstermékek és a dohányzás az egyik faktor. A szénné égetett pirítós is egy faktor. Az élelmiszerek bizonyos összetevői is tényezők. A szmog is egy faktor. Az helytelen életmód is hajlamosít, no és a genetikai hajlam is öröklődhet. Minél többet kiküszöbölünk (igyekszünk) ezekből a rizikófaktorokból, annál jobban csökken a rák kialakulásának kockázata. Egy dohányos, ha abbahagyja a dohányzást, 15 év elteltével ugyanolyan "üres lappal" indul, mint aki sosem dohányzott. Ennyi idő alatt méregtelenít teljesen a szervezet.

    Mindazonáltal ez nem jelenti azt, hogy aki sosem dohányzott, egészségesen táplálkozott, sportolt, az nem kaphat tüdőrákot! Dehogynem. Csak sokkal kisebb rá az esélye.

    Az alkohol meg igen, tágítja az ereket, de csak 10 percig. Utána pont az ellenkezője történik. Közben emelkedik a vérnyomás, a pulzus szaporább, a szív többletmunkára kényszerül. Közben a paciens kihűl, és a rendkívül erős vízhajtó hatására teljesen dehidratálódhat. A rendkívül sok kiválasztással az összes elektrolit (kálium, kalcium, magnézium, nátrium...) képes kiürülni a szervezetből, életveszélyes állapotot okozva.

    Amúgy meg hülye az ember tőle, és drága. A cigi dettó drága, de legalább büdös, mint az állat.
  • nagylzs #31
    Hát nem tudom ezt honnan szedték. Egy hónapja voltam pszichológia előadáson, ott az oktató azt mondta hogy a legújabb kutatások szerint kb. 24-26 éves kor után már megfigyelhetők a demencia első jelei. Elég hiteles ember mondta, több diplomás doktor orvos, egyetemi tanár stb. Ez köszönőviszonyban sincs a 45 évvel. Hogy van ez?
  • who am I 7 #30
    gyerekek ne szórakozzatok, itt van a legújabb
  • Munkas #29
    Inni kell mellé, annak meg értágító hatása van.

    Nem kell hitegetni magunkat a médiából vett "megfellebbezhetetlen igazságokkal". Ha pl. a dohányzás olyan káros lenne az USA-ban már gyakorlatilag eltűnt volna a tüdőrák.
    Minimális kockázati hatásokat rá lehet fogni erre-arra, de az egyén egészsége szempontjából kevés a szerepe. Hiába követjük a napi életszervezési trendeket, úgysem egészségesen fogunk meghalni, és a nehezen elkerülhető káros hatásokkal úgysem foglalkozunk, pedig pl. egy belvárosi lakás sokkal feketébb tüdőt eredményez 10 év alatt, mint egy kisvárosban a napi doboz cigaretta (ráadásul jóval több karcinogén anyagot szed is fel vele az ember).
  • Omega #28
    Egyletlen egy előnye van a dohányzásnak is, mivel az Alzheimer kór esélyét csökkenti, viszont az agyvérzés esélyét növeli.
  • tomcsa4 #27
    Ez a 10% pont megfelel az Alzheimer kór arányának (0,1).
  • Pretorian #26
    Brit tudósok milyen okosak baz...folyton ámulatba ejtenek.
  • GyuriX2572 #25
    ez a 10% butulás nem valami sok.... nekem nagyszüleim most közelítik a 70-et és most érzem rajtuk, hogy már nem olyan frissek szellemileg :(