Hunter

2012, a maja apokalipszis

Akik ismerik a maja naptárban rejlő próféciát, azok tudják, hogy már nem sok időnk van hátra. Dr. Karl S. Kruszelnicki ausztrál fizikus, több best-seller populáris tudományos könyv írója, úgynevezett "tévhitológus" beleásta magát a maja írásokba, hogy végére járjon a dolgoknak.

Szögezzük le mindenek előtt, hogy világvégéről szóló jóslatok mindig is léteztek. Legutóbb 2005. május 5-én volt egy kisebb pánikhullám, amikor a három ötös szám mellett az összes bolygó egy vonalba sorakozott volna fel, az együttállás azonban nem jött létre, és még mindig itt vagyunk ezen a kies sárgolyón, bár nincs kizárva, hogy egy együttállás esetén is ugyanez lett volna a helyzet.

A Maja civilizáció Amerika északi és a déli kontinense között helyezkedett el, Mexikó déli területeitől Honduras nyugati részéig terjedt. Virágkorát i.sz. 250 és 900 között élte, így a spanyol megszálláskor már túljutottak a csúcson. A maják rendelkeztek az amerikai őslakosok között az egyetlen fejlett írott nyelvvel, városaik rendkívül látványosak és sűrűn lakottak voltak, kifinomult matematikai, csillagászati és naptár rendszereket fejlesztettek ki. Elképesztően precíz méréseket hajtottak végre szabad szemmel is, csillagászaik pontosabban határozták meg a holdhónapot, a Vénusz mozgását és az évet, mint az ókori görögök. Ezekből az apró csodákból származik az ominózus naptáruk is, ami sokak szerint 2012-re jövendöli a világ végét.


A majáknak számos naptáruk volt, mivel az időre egy szent vagy spirituális ciklusok hálójaként tekintettek. Így míg a gregoriánus naptár a napokat társadalmi, adminisztratív és kereskedelmi célokkal rendszerezi, a maja naptárban számos vallási elem is közrejátszik. Például minden napnak volt egy védőszelleme, ami éppen kedvezhetett az utazásnak, míg balszerencsét hozott a kereskedésre. Naptárjaik egyike volt az úgynevezett Hosszú Számítás, amit i.e 355 körül állítottak fel, kezdő dátuma pedig 0.0.0.0.0 volt, ami a Gergely-naptár szerint i.e. 3114 augusztus 11-nek felelt meg. A maja Hosszú Számítás naptár 2012. december 21-én éri el a 13.0.0.0.0 dátumot.

Kruszelnicki ismertetése szerint a naptár az alábbi módon működik. Mi jellemzően a tízes számrendszert alkalmazzuk, ezzel szemben a maják a húszas számrendszert részesítették előnyben, ezért naptárjuk minden "rubrikája" 20 számot tartalmazott, melyek 0 és 19 között futottak. Az egész egy kicsit az autók kilométerórájához hasonlít, azzal a nagy különbséggel, hogy a gépjármű számkereke 0 és 9 között forog. Az öt értékhely közül a jobb szélső a napokat számlálja, 19-nél átfordul nullára, a mellette elhelyezkedő pedig 1-re vált (0.0.0.1.0).

Tehát ha 0.0.0.0.1 egy napot jelent és 0.0.0.1.0 húsz napot, akkor 0.0.1.0.0 nagyjából egy évet, 0.1.0.0.0 húsz évet, 1.0.0.0.0 pedig megközelítőleg 400 évet. Ezzel a módszerrel jön ki az eredmény, mely szerint a maja naptár 2012. december 21-én 13.0.0.0.0-on fog állni. 0.0.0.0.0 és 13.0.0.0.0 között 5126 év van. Egyes kutatók azt bizonygatják, hogy ezen a ponton a naptárnak le kellene nullázódnia és újra kellene indulnia, míg mások szerint folytatódnia kell és az elvnek megfelelően el kell számlálnia 20-ig, majd ekkor nullázódik.

Jelenleg még nincs elég információnk arról, hogy melyik nézet a helyes, de ha a számlálás a húszas számrendszer elvének megfelelően folytatódik, akkor az teljes egészében lerombolja a maja világvége elméletet, legalábbis ami 2012-t illeti. Mégis időzzünk egy kicsit a tizenhármas konspirációnál, javasolja Kruszelnicki.

2012. december 21-re igen sok mindent jövendölnek, a "nukleáris holokauszttól" a Földön átfolyó kozmikus energia harmonikus konvergenciájáig, ami megtisztítja és egy magasabb rezgési szintre emeli bolygónkat. Ezek a dicső események szépen kipusztítják az emberiség nagy részét, de ha ez nem lenne elegendő, még az Északi és a Déli-sark is szét fog válni. Szóval van itt éppen elég feltételezett probléma, ami elég erős alapot ad annak, hogy a civilizációnk 2012-re eltűnhet a színről. Az egész azonban két helyen sántít, teszi hozzá Kruszelnicki.

Először is, ha egy naptár eljut egy ciklus végéhez, akkor egyszerűen átfordul és belekezd egy új ciklusba. Saját nyugatinak nevezhető társadalmunkban december 31-ét nem a világvége, hanem egy újabb január 1. követi. Tehát ha ragaszkodunk ahhoz, hogy a maja naptár nem megy tovább a bűvös 13-nál, akkor készüljünk fel, hogy újra 0.0.0.0.1-et fog mutatni, vagyis a jó öreg december 22-ét, amikor már valóban csak pár napunk van a karácsonyi ajándékok beszerzésére - ha valaki a világvége hangulatban elfeledkezett volna szeretteiről. A másik probléma, hogy mindig is nehéz volt jóslatokba bocsátkozni, különösen, ami a távoli jövőt illeti.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Athor #217
    Ehh-ehh... és itt is az ominózus dátum! Vajon megérjük a holnapot? Vagy Chuck Norris kirúgja alólunk a bolygót? :D
  • Lack #216
    Remélem egy pár buzi kinyírja magát "világvége napjának" ürügyén, legalább annyi hülyével kevesebb lesz a Földön. Sok barom.
  • Herold #215
    Erről lekéstél.
  • Kara kán #214
    Megadok egy PayPal számlát, és ha átutaltok oda fejenként 5 dolcsit, elhárítom a világvégét. Ennyit meg kell, hogy érjen nektek!
  • Herold #213
    Nem lesz világvége.
  • OmaDeTorun #212
    Az idő elérkezett ,
    2012 nemsokára itt lessz , és ön felkészült vajon rá ?Ha valóban
    túl szeretnénk élni,vajon elég lessz hozzá az erőnk , legyen tagja közösségünknek
    emelkedjen fel,és élje túl 2012-t
    oldalunk:
    http://senergy.atw.hu/
    regisztrációt Nem igénylő Fórumunk az oldalról elérhető
    Megnyílt a közvetlen Chatelés lehetősége az oldal látogatóinak !

    "A vég csupán a kezdet" ...
  • OmaDeTorun #211
    Az idő elérkezett ,
    2012 nemsokára itt lessz , vajon felkészültünk rá , és ön felkészült rá , ha valóban
    túl szeretnénk élni , vajon elég lessz hozzá az erőnk , legyen tagja közösségünknek
    emelkedjen fel , és élje túl 2012-t
    oldalunk:
    http://senergy.atw.hu/
    regisztrációt Nem igénylő Fórumunk az oldalról elérhető
    Megnyílt a közvetlen Chatelés lehetősége az oldal látogatóinak !

    "A vég csupán a kezdet" ...
  • Anaid #210
    A majáknál fontos mitikus jelentősége volt a 13 számnak. Nem lehet, hogy csak ezért készítették a naptárt pont eddig?
  • Epikurosz #209
    A vakok újra látnak.
  • Epikurosz #208
    Idiótákkal nincs mit kezdeni.