SG.hu·

Két év múlva operáció az interneten keresztül

A páciens Berlinben feküdt, a világhírű specialista Londonban állt. A sebész több ezer kilométeres távolságból irányította a szikét. Az operáció az interneten keresztül két év múlva a napi gyakorlat része lehet.

A Die Welt című német napilap online változata ír arról, hogy eddig az internetes hálózat lassúsága gátolta a "telesebészet" alkalmazását, mára azonban az eljárás megbízhatóan használható. Reiza Rayman, a londoni Egészségügyi Kutatóközpont munkatársa a kanadai Ontarioból, 4 ezer kilométeres távolságból 15 sertésen hajtott végre műtétet - eredményesen.

A "telesebészettel" eldugott helyeken lévő pacienseket is meg lehet műteni, legyenek akár elzárt településeken, vagy hadiövezetekben - mondja Rayman. Elsősorban azt a műtéti technikát lehet sikeresen alkalmazni, amely egy kis vágás révén kamerát juttat a testbe. A "kulcslyuksebészet" során már hosszabb ideje használnak operációs robotokat, amelyeket egy konzol segítségével egy másik helyiségből irányítanak. Eddig azonban a paciens és a sebész közötti maximális távolság nem haladta meg a tíz métert.

Mostanra értek meg a feltételek, hogy az interneten a másodperc tört része alatt információkat lehessen küldeni és fogadni, és ezáltal hatékonnyá váljon a távsebészet. Az internetes adatáramlás azonban csak minimálisan lassulhat le, egyharmad másodpercnyi idő még elfogadható, egy fél másodpercnyi késés azonban kritikus helyzetet teremthet. Rayman szerint a "telesebészet" két év múlva már rutinszerű beavatkozássá válhat - olvasható a Die Welt online kiadásában.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© ssdb2007. 06. 16.. 21:35||#11
eszméletlen mikre nem képes a technika
© Kmarha2007. 06. 16.. 12:16||#10
ja, és csak egyszer szakadjon meg az összeköttetés, a páciens már .......ja is az egészet
© Kobaljov2007. 06. 11.. 19:09||#9
Számolj utána az amerikai, kanadai specialista orvosok fizetésének állandó alkalmazás esetén, és tedd mellé "kihasználtságukat" is a kisebb helyeken.

Az intézmények értelemszerûen csak akkor ruháznának be ilyen eszközökbe ha megéri nekük.

Elõbb te is gondolkodhatnál..
© csorfab2007. 06. 11.. 18:50||#8
Te nem tudsz gondolkodni? Ha be tudnak vinni oda egy kurva mobiltávkórházat, vagy fenn tudják tartani (gondolom nem 10e forintért vágnak hozzád egy ilyet a kínaipiacon), akkor már nem lenne olcsóbb és egyszerûbb ott tartani egy... ORVOST?
© Kobaljov2007. 06. 11.. 12:16||#7
Ja mint az otthoni lézeres szemmûtét szett :-)
© HJPOWER2007. 06. 11.. 08:19||#6
Két év múlva operáció az interneten keresztül: Youtube-ra felteszi a doki, hogy hogy kellene lefolynia a mûtétnek, a kedves páciens figyel, okul, aztán gyorsan elvégzi saját magán. és hogy biztosan minden rendben menjen elõtte fel kell dugnia magának egy kamerát lehetõleg valami "kicsi" VHS -t, vagy inkább egy komplett híradóskocsit. Ha ez mind így történik, biztos nem lesznek kompliációk. 😄 Minek ide robot, stb..?? 😉
© Kobaljov2007. 06. 10.. 23:27||#5
Attól függ meddig lesz elzárva, a beteg szállítható-e, stb.

Ha mondjuk a cikkben említett Kanadából indulunk ki, akkor pl. jön egy nagy havazás egy kisvárosra, és 1-2 napig járhatatlanok az utak. A helyiek nem esnek tõle különösebben kétségbe, és nem kell kitelepíteni sem õket, viszont van egy mûtétre váró beteg aki nem szállítható, és a specialista sebészorvos sem tud fizikailag odamenni hozzá a másik városból (mondjuk helikopterrel sem, mert erõs havazás, vihar van). Ilyenkor nagyon hasznos lehet egy ilyen eszköz ha elérhetõ a helyi kórházban (máskor is, mert sok utazási idõt megspórol a orvosnak).

Ajándékozásról nem beszélt senki. Ha nem volna értelme és igény rá, akkor nem fizették volna az ehez kapcsolódó kutatásokat.

Extrémebb példaként volt itt az sg-n korábban írás az ûrhajósok távgyógyítási kísérleteirõl, gyakorlásáról amit egy speciális tengeralattjáróban végeztek.
© Tetsuo2007. 06. 10.. 23:07||#4
Ha elzáródik 1 település, onnan kimentenek, nem ajándékba' ott hagynak millirdnyi cuccost..
© Kobaljov2007. 06. 10.. 09:53||#3
Nem kell sok ész kitalálni a megoldást: úgy, hogy már ott volna, mire elzárt lenne a település.. Vagy azért mert eleve fixen ki van építve, vagy azért mert mondjuk mobil kórházként odavitték (lásd mondjuk az amerikai hadsereg mobil kórházait) mielõtt megszûnt volna a közlekedési kapcsolat.

Azért a hálózati mendzsmentjére kíváncsi lennék, ha teljesen a nyílt netet használja itt rosszabb esetben azért már szó szerint élet-halál kérdése lehet egy csomagvesztés, késés..
© WinG2007. 06. 09.. 21:28||#2
dc-n átküldik