SG.hu·

Bemutatkozik az európai P80 hajtómű

November 30-án gyújtják be először Európa új kisméretű hordozórakétája, a Vega első fokozatául szolgáló P80 jelű rakétahajtóművet az ESA kouroui űrkikötőjének speciális kísérleti állásán, melyen korábban az Ariane 5 gyorsító fokozatait is tesztelték.

A kísérlet statikus lesz, azaz egyetlen alkotóelem sem hagyja el a talajt, még akkor sem, ha valami balul sülne el, a létesítmény védőrendszere ugyanis kizárja azt a lehetőséget, hogy a hajtómű elszabaduljon a heves erőhatások közepette. A három szegmensből álló, a szegmensekben összesen 238 tonna hajtóanyagot eltároló Ariane 5 szilárd hajtóanyagú gyorsítórakétájával (EAP) ellentétben a P80 egyetlen szegmensből áll, ami körülbelül 88 tonna, szintén szilárd hajtóanyaggal tölthető fel.

Annak ellenére, hogy ez az érték kevesebb mint a legnagyobb EAP szegmens kapacitása, sokkal több mint bármely másik korábban tesztelt egyszegmenses hajtómű. Összehasonlításként a jelenlegi rekorder, a japán H-2A hordozórakéta SRB-A gyorsító fokozata mindössze 66 tonnával büszkélkedhet. Szilárd és szilárd hajtóanyag között is van különbség, a P80 nem pontosan ugyanolyan szilárd hajtóanyaggal működik, mint az Ariane EAP szegmensei. A Vega program mérnökei úgy alakították az üzemanyag keverését és granulometriáját, hogy az növelje a teljesítményt és a sűrűséget.

A P80 legszembetűnőbb jegye a külső burkolat, ami száltekercseléssel előállított grafit epoxiból készült. Ezt a technikát főként a kisebb hajtóműveknél és a ballisztikus rakétáknál alkalmazzák, legfőbb előnye, hogy sokkal könnyebb az Ariane gyorsítóinál használt rozsdamentes acélnál. A súlymegtakarítás a rakomány jelentős növelhetőségét vonja maga után. Szintén előny, hogy a hajtómű gyújtószerkezete letisztultabb, egyszerűbb architektúrával rendelkezik, melyet szénszálas burkolattal láttak el.

Ugyanez tapasztalható a fúvókáknál is, melyek szintén kevesebb elemből tevődnek össze, ennél fogva kisebbek is az EAP fúvókáknál. Az egyszerűbb kialakítás nem csupán biztonságosabb működést, de költséghatékonyságot is jelent. Az új típusú rugalmas illesztékek lehetővé tették, hogy a nehéz hidraulikus aktuátorokat a sokkal könnyebb, elektromechanikus társaikra cserélhessék, így könnyebbé vált a rakéta kormányzása és a tolóerővektor kontrollálása.

A tesztre csütörtökön, magyar idő szerint 16 órakor kerül sor, bár az időzítés elsősorban a széltől függ, elkerülendő, hogy a keletkező égéstermék lakott terület felé sodródjanak. A kísérlet legalább 100 másodpercig fog tartani, mely során a hajtómű közel 200 tonna átlagos tolóerőt fog leadni.

A P80 az egyetlen Vega hajtómű, ami még nem bizonyított. A harmadik és második fokozatokat ellátó Zefiro 9 és 23 hajtóműveket 2005 decemberében, illetve 2006 júniusában külön-külön már sikeresen tesztelték Olaszországban. A november 30-i kísérlet az utolsó a sorban. Ha ez is eredményesen zárul, akkor a három hajtómű együtt is átesik egy statikus teszten, majd jöhet a hordozó első próbarepülése. A Vegának nagy jövőt szánnak a kisebb hordozóeszközök piacán, kiegészítendő az Ariane 5-öt és a Szojuzt.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Tetsuo2006. 11. 30.. 00:10||#37
😊
Télleg. Csináljunk a Föld köré egy Halo-t, azzal begyorsítjuk a cuccot egy nap alatt, majd ionhajtómûvel korrigálunk.
Az elsõ csomag reméljük Anettka lesz. Mer visszajönni ugye nem fog.. 😊
© Sanyix2006. 11. 29.. 17:10||#36
Az a gond, hogy egy normális ûrjátmû elég gyorsan elhagyja a légkört, hogy minél kevesebb ideig akadályozza a légellenállás.
A ramjet hajtómû meg 3-6 mach-ig tud hatékonyan mûködni, 8-23-ig a scramjet, 3 mach alatt normál sugárhajtómû. És ráadásul a scramjet és ramjet is csak bizonyos légsürûség mellett tud mûködni, tehát a repülési magasság korlátozott.
© Laci542006. 11. 29.. 16:02||#35
Ennyi szamárságot összeirni nahát.
© Csatti2006. 11. 29.. 13:55||#34
ps: A korabban emlitett katapultos megoldas nem is olyan nagy bolondsag, a 2. vilaghaborus nemet pulse detonation ramjet hajtomuvu v1-eseket is ugy inditottak. (persze utasok nelkul)
Nem ugyanaz a kettõ. A katapult ott, azt a célt szolgálta, hogy meglegyenek az indítókörülmények és még távol is legyen a rakéta. A kollega meg mint alternatívát említette, legalábbis a gravitációs kút nagyrészének a leggyõzésére, arra viszont már gáz.
© Caro2006. 11. 29.. 12:31||#33
Biztos, hogy pulse detonation jet volt?
Annak elméletileg a legjobb a hatásfoka, de még ma sem tudják rendesen megcsinálni, nem hiszem, hogy a németek akkor meg tudták volna.
Szerintem csak pulsejet volt.
© Caro2006. 11. 29.. 12:30||#32
Sajnos, mert a hidrogén égéshõje ~ 140 MJ /kg, de a H+O-é csak 13!
Az oxigén sajnos a sokkal nehezebb komponens.
© LADA Kalina2006. 11. 29.. 12:13||#31
Szojuz forevör <#mf1>
© kvp2006. 11. 29.. 12:03||#30
"A másik meg a repülõk. A repülõk levegõben közlekednek, a levegõben van oxigén, mit ad isten ez egy elég fontos anyag, ami kell az égéshez (mik nem vannak). Azaz sok rakétánál még ezt is cipelni kell, tehát még csak kicsit sem hasonló a helyzet."

Ez tervezesi hiba. Amig a legkorben van addig akar a legkori levegot is hasznalhatnak. Egy legi inditasu hibrid ramjet/scramjet/raketa rendszer igenyelne a legkevesebb uzemanyagot, es mivel mindharom meghajtas hasonlo hajtomuvet igenyel, ezert viszonylag egyszeru lenne kombinalni oket egyetlen egysegbe. (ramjet: hangebesseg alatt legkorben, scramjet: hangsebesseg felett legkorben, raketa: legkoron kivul) A legi inditas a sulyt is csokkenti, es a ramjet uzemmod inditasahoz szukseges alapsebesseget is megadja.

ps: A korabban emlitett katapultos megoldas nem is olyan nagy bolondsag, a 2. vilaghaborus nemet pulse detonation ramjet hajtomuvu v1-eseket is ugy inditottak. (persze utasok nelkul)
© Csatti2006. 11. 29.. 09:38||#29
A másik meg a repülõk. A repülõk levegõben közlekednek, a levegõben van oxigén, mit ad isten ez egy elég fontos anyag, ami kell az égéshez (mik nem vannak). Azaz sok rakétánál még ezt is cipelni kell, tehát még csak kicsit sem hasonló a helyzet. 😊
© Csatti2006. 11. 29.. 09:34||#28
Khm, tök jó ötlet, sztem biztos értékelnék az érzékeny mûszerek és hasonlók ha megküldenénk õket pár száz/ezer g-s gyorsulással. 😊 Sõt utasokat is jutathatnánk így az ûrbe, és utána tök jó húspástétom lenne belõlük.