Hunter

A Föld magával vonszolja a téridőt

Úgy tűnik, két tudós legyűrte a 600 milliós NASA küldetést és elsőként mértek meg egy jelenséget, amit Einstein relativitás-elmélete megjósolt. A szóban forgó jelenség, az úgynevezett "frame dragging" az a hatás melyben egy nagy tömegű test, mint a Föld, forgásával magával vonszolja a téridőt.

Ignazio Ciufolini és Erricos Pavlis két műhold Föld körüli pályán való mozgásának tanulmányozásával mérte ezt a téridő vonszoló hatást. Az eredményt a Nature magazin legfrissebb számában publikálták. 1959-ben Leonard Schiff, a Stanford Egyetem tudósa Einstein általános relativitás elméletét használta fel annak kiszámításához, miszerint egy a Föld sarkpontja felett áthaladó pályán, 640 kilométeres magasságban keringő giroszkóp kibillen eredeti forgási síkjából. Ez a kimozdulás rendkívül kicsi, évente 42 ezred ívmásodperc.

Áprilisban a NASA hosszú előkészületek után végre fellőtte a Gravity Probe B-t, ami precíziós giroszkópokat szállít a fent említett hatás tanulmányozására egy éves küldetése során, amit először a hatvanas években vettek fontolóra, azonban anyagi és technikai gondok miatt egészen 2004-ig húzódott a kilövése.


Ciufolini, az olasz Lecce Egyetem kutatója, valamint Erricos Pavlis, az amerikai Föld Rendszertechnikai Központ munkatársa a Lageos és Lageos 2 műholdak, több millió, közel 11 évre visszatekintő lézeres távkereső jeleit elemezték ki. A visszavert jeleket általában a Föld gravitációs mezejének feltérképezéshez használták. A kutatók azonban elemzésük során egészen más szemszögből vizsgálták az adatokat, ők arra kerestek bizonyítékot, hogy a téridővonszoló, avagy a Lense-Thirring hatás befolyásolja a műholdak pályáját. Ciufolini és Pavlis szerint eredményük 99%-ban (plusz-mínusz 5%) megegyezik az Einstein által megjósolttal.

"Ez a frame dragging első elfogadható pontosságú mérése" - kommentálta a kutatást Neil Ashby, a Colorado Egyetem tudósa. A kutatópáros már 1998-ban bejelentette előzetes felfedezésüket a témában, akkor azonban bősz kritikákat kaptak, a mostani méréseket viszont pozitívan fogadta a tudóstársadalom.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • HUmanEmber41st #126
    Akkor mostmár csak olyan izét kell készíteni, ami a 4.irányba tud elmozdulni..topológusok!!! MIRE VÁRTOK?????
  • Ratty #125
    HUmanEmber41st:
    Persze, hogy létezik...kicsivel lejebb egy nagyvonalú matematikai dologgal be is van bizonyítva. A relativtás elméletben is ez van benne. Többet nagyon nem tudok mondani róla...
    dez:
    Nem biztos h sokszor nehezebb leírni valamit, mint elképzelni. Sajna a klasszikus fizikában, meg matekban, még igen, mert ott nincsenek végtelen dimenziós terek. Ha kicsit jobban belemélyedsz te is, akkor rájössz, hogy egy szép indexes, paraméters képleted totál normálisan írja le az egész jelenséget, minthogy behunyod a szemed, és elképzeled, hogy egy többszörösen öszetett hullám mozgást végez.
  • HUmanEmber41st #124
    Inkább válaszoljon valaki lécci erre:
    akkor most létezik (a tudomány mai állása szerint) a 4. térdimenzió?
    Mert parapszichológiailag, meg UFOlógiailag létezik
  • dez #123
    A hidegáram (vagy hogy is hívják) kutatói között is van KFKI-s.
  • Tetsuo #122
    A KFKI-n (az MTA telephelye). De úgy hallottam Egely is ott dolgozott és ő is az ottani vizsgálatokra hivatkozik.. úgyhogy
  • dez #121
    Mindegy, végülis, aki egészségesebb ("több az életereje"), annak jobb a vérkeringére, így melegebbek a végtagjai... :)
  • [NST]Cifu #120
    Hát nem tudom miféle Alien lehetett az az illető, akinek a kezétől gyorsabban forgott, de mi anno kenyérpiritóval próbáltuk, és pörgött, mint a ringlispil. :)))
  • dez #119
    (Persze lehet, hogy valójában soha senki sem forgatta gyorsabban, mint a vasaló, csak mondja. :) )
  • dez #118
    1. Utoljára én azt hallottam, hogy két emberi kéz alakú és hőmérsékletű tárgyat tettek mellé, és attól lassan tudott forogni, és ha két vasalót tettek mellé, attól sem forgott sokkal gyorsabban. Tahát marad a kérdés, hogy egyesek kezétől miért forog méggyorsabban..?

    2. Csak mint példa arra, amikor jól lehet kuncogni egyes "bizonyításokon". De jobban ne menjünk inkább bele.
  • [NST]Cifu #117
    1.: Nem. Azt bizonyították be, hogy az Egely-kerék csak és kizárólag a testből (vagy bármi másból) felszálló meleg levegő mozgatja és ez adja az "értéket". Amikor a levegőtől függetlenítették a berendezést (ezt pontosan nem tudom hogy csinálták, talán nitrogénel feltöltött sátor alatt?), nem mért semmit, hiába volt alatta emberi kéz.
    Persze ebbe is bele lehet kötni, ha valaki arra hivatkozik, hogy az életerőt csak a levegő képes továbbítani. :)))

    2.: A Pi-víz most hogy kerül ide? Esetleg 'játdsz újra sam' stilusban az egész Index Tudomány topicját újra bemagoljuk? :)))