Hunter
Környezetbarát rakéta-hajtóanyagot tesztel a NASA
A NASA sikeresen teszteli azt az alternatív rakéta-hajtóanyagot, ami a költségek csökkentése mellett a működési biztonság növeléséhez is vezet. Az új parafin alapú hajtóanyagot elsősorban az űrsiklók gyorsító rakétáinál szeretnék alkalmazni.
A Stanford Egyetem és a NASA Ames Kutató Központjának két éves együttműködése vezetett el egy nem mérgező, könnyen kezelhető anyaghoz. Égése során melléktermékként szén-dioxid és víz keletkezik, szemben a hagyományos rakéta-hajtóanyagokkal, melyek alumínium-oxidot és savas gázokat hagynak maguk után, mint például a hidrogén-klorid.
"A hagyományos szilárd hajtóanyagok hatalmas költséget jelentenek előállításukat, kezelésüket és szállításukat tekintve, az új parafin alapú hajtóanyag azonban kevésbé költséges, nem toxikus és nem rejt veszélyeket" - mondta Greg Zilliac az Ames kutatója. "Mivel a hajtóanyag rendkívül stabil és környezetbarát, egy hibrid rakéta feltölthető vele a gyár helyett a magán a kilövőálláson, ezáltal pénz takaríthatunk meg" - tette hozzá.
A NASA teszt programjának fő célkitűzése, hogy megállapítsa, vajon egy űrkilövéshez szükséges rendszer égéskamrájának méreteihez felnagyítva is megállják-e a Stanford korábbi kísérleteinek ígéretes eredményei a helyüket.
"A NASA tesztjei rendkívül biztatóak voltak és azt mutatják, hogy az égési arány nagyobb méretű készülék esetében is ugyan olyan magas, mint amit a kisebb volumenű Stanford kísérletek elértek" - folytatta Zilliac. "Ez az új hajtóanyag jelentős befolyással lehet a jövő űrszállításaira" - mondta.
"Egy, az űrsikló szilárd rakétáival egyenértékű hibrid rakéta átmérőjében megközelítőleg azonos, hossza azonban valamivel nagyobb lenne" - mondta Brian Cantwell, a Stanford professzora. "A parafin alapú hajtóanyagot használó hibrid rakéták széles körben lefojthatók, beleértve a leállítást és az újraindítást. Ez az egyik ok, amiért érdemes számításba venni az űrsikló jelenlegi szilárd rakétája helyett, amit nem lehet leállítani, ha egyszer már begyújtották" - mondta. "Az egyik fontolóra vett elképzelés egy új hibrid gyorsító rakéta, ami képes visszarepülni a kilövő állásra újratöltés céljából" - tette hozzá.
A hibrid rakéta cseppfolyósított oxidáló (oxigént leadó) anyagot használ, amit gáz halmazállapotúvá alakítanak, mielőtt befecskendeznék a szilárd hajtóanyagot tartalmazó égéskamrába. Gyújtáskor láng alakul ki a hajtóanyag felszíne felett elpárologtatva a szilárd hajtóanyagot, így táplálja az égést. Mivel a jelenlegi hibrid, nem parafin alapú hajtóanyagok nem képesek magas égési szint fenntartására, felhasználhatóságuk erősen korlátozott, kereskedelmileg életképtelen. A Stanford és az Ames tesztjei bebizonyították, a parafin alapú hajtóanyag égési szintje más hibrid hajtóanyagok háromszorosa.
A Stanford Egyetem és a NASA Ames Kutató Központjának két éves együttműködése vezetett el egy nem mérgező, könnyen kezelhető anyaghoz. Égése során melléktermékként szén-dioxid és víz keletkezik, szemben a hagyományos rakéta-hajtóanyagokkal, melyek alumínium-oxidot és savas gázokat hagynak maguk után, mint például a hidrogén-klorid.
"A hagyományos szilárd hajtóanyagok hatalmas költséget jelentenek előállításukat, kezelésüket és szállításukat tekintve, az új parafin alapú hajtóanyag azonban kevésbé költséges, nem toxikus és nem rejt veszélyeket" - mondta Greg Zilliac az Ames kutatója. "Mivel a hajtóanyag rendkívül stabil és környezetbarát, egy hibrid rakéta feltölthető vele a gyár helyett a magán a kilövőálláson, ezáltal pénz takaríthatunk meg" - tette hozzá.
A NASA teszt programjának fő célkitűzése, hogy megállapítsa, vajon egy űrkilövéshez szükséges rendszer égéskamrájának méreteihez felnagyítva is megállják-e a Stanford korábbi kísérleteinek ígéretes eredményei a helyüket.
"A NASA tesztjei rendkívül biztatóak voltak és azt mutatják, hogy az égési arány nagyobb méretű készülék esetében is ugyan olyan magas, mint amit a kisebb volumenű Stanford kísérletek elértek" - folytatta Zilliac. "Ez az új hajtóanyag jelentős befolyással lehet a jövő űrszállításaira" - mondta.
"Egy, az űrsikló szilárd rakétáival egyenértékű hibrid rakéta átmérőjében megközelítőleg azonos, hossza azonban valamivel nagyobb lenne" - mondta Brian Cantwell, a Stanford professzora. "A parafin alapú hajtóanyagot használó hibrid rakéták széles körben lefojthatók, beleértve a leállítást és az újraindítást. Ez az egyik ok, amiért érdemes számításba venni az űrsikló jelenlegi szilárd rakétája helyett, amit nem lehet leállítani, ha egyszer már begyújtották" - mondta. "Az egyik fontolóra vett elképzelés egy új hibrid gyorsító rakéta, ami képes visszarepülni a kilövő állásra újratöltés céljából" - tette hozzá.
A hibrid rakéta cseppfolyósított oxidáló (oxigént leadó) anyagot használ, amit gáz halmazállapotúvá alakítanak, mielőtt befecskendeznék a szilárd hajtóanyagot tartalmazó égéskamrába. Gyújtáskor láng alakul ki a hajtóanyag felszíne felett elpárologtatva a szilárd hajtóanyagot, így táplálja az égést. Mivel a jelenlegi hibrid, nem parafin alapú hajtóanyagok nem képesek magas égési szint fenntartására, felhasználhatóságuk erősen korlátozott, kereskedelmileg életképtelen. A Stanford és az Ames tesztjei bebizonyították, a parafin alapú hajtóanyag égési szintje más hibrid hajtóanyagok háromszorosa.