A NASA TRACE és az ESA SOHO műholdjának megfigyelései szerint az elektromos töltésű gázok szele közel hangsebességgel töri át a Nap atmoszféráját. Az új eredmények azt mutatják, hogy a Nap atmoszférájának szelei és viharai - óránként akár 200000 kilométeres sebességgel - annyira erőteljesek, hogy a gravitációnál is nagyobb szerepet játszanak az atmoszféra sűrűségében. A Nap gravitációja a látható felszínén közel huszonnyolcszor erősebb, mint a Föld felszínén. Ahhoz, hogy Földünkön hasonló állapotok uralkodjanak a szeleknek több mint 5000 km/h sebességgel kellene tombolniuk.

Ezt a hamis színezésü képet a TRACE ürhajó ultraviola fénnyel csinálta a koronagyürűkről, melyet a forró elektromos árammal töltött gáz bocsát ki

"Ez a felfedezés teljesen megváltoztatja felfogásunkat a napkorona hurkok, a hatalmas, ív alakú elektromos gáz szerkezetekről, melyek a Nap külső atmoszféráját (koronáját) alkotják" - mondta Amy Winebarger, az Astrophysical Journalban megjelent publikáció szerzője. "A dolog azért izgalmas, mert elősegíti a korona megismerését, ami azon kitörő naptevékenységek otthona, mely megzavarja a Föld műszaki rendszereit". Winebarger a Computational Physics Inc. napfizikusa, valamint a Haditengerészet Kutató Laboratóriumának munkatársa.

A Nap atmoszféráját mágneses mezők tarkítják, melyet az elektromos gáz, azaz plazma idéz elő, ami hevesen áramlik a látható felszín alatt. A csillagászok régóta vizsgálják a plazma hurkokat, melyet napkorona hurkoknak neveznek, ami megjelöli a korona összetett mágneses mező szerkezetét, hasonlóan egy mágnes köré szórt vasreszelékhez. A napkorona hurkok különböző méretűek, legtöbbjük azonban hatalmas, több Földet lennének képesek átölelni.

Koronagyürűk a TRACE ürhajóról

A csillagászok tudják, hogy a plazmát alkotó részecskék elektromos töltésűek és érzékelik a mágneses erőket. Ezért arra következtetnek, hogy a napkorona hurkok plazma csatornák voltak, melyek a korona ív alakú mágneses mezejében fogságba estek. Mindazonáltal a hurkok rejtélyes jellemvonásokkal rendelkeznek. A gravitáció erős vonzásából arra következtettek, hogy a plazmának sűrűnek kell lennie a hurkok alján és ritkának a csúcsán, ahogy Földünk gravitációja is vonzza az atmoszférát a felszínhez, ez okozza a nagy magasságokban való elvékonyodást. Valójában a napkorona hurkok teljes magasságukban azonos sűrűségűnek tűnnek, pedig némelyikük több mint egy millió kilométeres magasságba nyúlik a felszíntől.

Az új megfigyelések során fényes plazma foltokat láttak a TRACE felvételeiből készített animáción fel és le száguldani a hurkokban. A SOHO adatai megerősítik a foltok nagysebességű mozgását, mely arra utal, hogy a hurkok nem statikus plazmával feltöltött szerkezetek, hanem a felszínről induló hipersebességű plazma áramlatok. "Nem mágneses mezőbe zárt plazmáról van szó, ezek forró plazma sugarak melyek az erős koronai mágneses mező átjáróin folynak végig" - mondta Leon Golub, az írás társszerzője. Ha a hurkok valóban plazma folyamok melyek a gravitációval ellentétesen mozognak, akkor a teljes magasságon azonosnak kell lenni a sűrűségüknek, mint a szökőkutak íves vízsugarai esetében.

A koronagyűrűk változatos formában és méretben képződnek, de többségük hatalmas, több Föld bolygónyi méretű

A kutatók szerint a plazma folyamokat valószínűleg a hurkok alján kialakuló egyenetlen hevítés okozta. "A hurkok alapjait több ezer kilométer választja el egymástól, nincs okunk feltételezni, hogy az egyik végen ugyanolyan a környezet, mint a másikon" - tette hozzá Golub.

A kutatók nem biztosak abban mi okozhatja a hevítésbeni különbségeket, ám munkájuk segíthet felfedni a mechanizmust, megvilágítva a hosszú rejtélyt, miért több százszoros a korona hője a felszínéhez képest. "Sok elmélet van ami megmagyarázza a korona hőjét, de csak néhányuk utal a hipersebességű plazma folyamokra, amit láthatunk a napkoronában, így ez a felfedezés nagymértékben leszűkíti az eshetőségeket" - mondta Winebarger.