Hunter

Új gyógyszerek, új határok, új hatások

Mialatt sportolók ezreinek kell szembe néznie a doppingtesztekkel a közelgő téli olimpián, a vezető tudósok aggodalmukat fejezték ki, miszerint az új doppingszerek kudarcra ítélhetik a sport megtisztítására irányuló erőfeszítéseket.

A BBC 5Live oknyomozó riportja bebizonyította, hogy ezekkel az új szerekkel, melyek közül nem egyet a rák vagy a vesebetegségek kezelésére fejlesztettek ki, visszaélnek a sportolók teljesítményük fokozására. A vezető helyen az Aranesp nevű gyógyszer áll, melyet a világ egyik legjelentősebb biotechnikai cége az Amgen fejlesztett ki és úgy emlegetik, mint áttörést a rák vagy a vesebántalmak okozta anémia gyógyítása terén. Dr. Bengt Saltin, dopping szakértő szerint az Aranesp aktív molekulái "tízszer erősebbek", mint az EPO, a jelenlegi legkelendőbb doppingszer.


Elmondta, hogy az új szer olcsóbb és könnyebb hozzájutni, mint az EPO-hoz, ami pedig a legrosszabb, a jelenlegi tesztekkel a kimutatás esélye "minimális". Nézetét osztja Dr. Michael Turnen, a Brit Olimpiai Szövetség egykori egészségügyi tagja is. Szerinte elkerülhetetlen az Aranesp használata a teljesítmény alapú sportokban. "A helyzet az, hogy a gyógyszergyárak folyamatosan rukkolnak ki újabb és újabb termékekkel, melyeket ha egy teljesen egészséges szervezetbe adagolunk, számos olyan hatás jelentkezik, amivel a tervezés során nem is számoltak" - mondta Turnen.

Ha pedig a doppingszerek használatánál tartunk, akkor nincs még egy olyan sportág, ami nagyobb tapasztalattal rendelkezne e téren, mint a profi kerékpáros versenyzés. Legtöbbször az új drogok tesztelési környezeteként veszik számba a szakemberek, ez alól az Aranesp sem kivétel. A szer először a tavalyi Giro D'Italia kerékpár versenyen látott napvilágot. Egy razzia során számos anyag került elő a versenyzők szállásán, többek közt az Aranesp is. A versenyzők elmondták a BBC-nek, hogy használata most már bevett gyakorlat a versenyeken. Tavaly októberben a Tour of Spain sorozaton legalább 15 kerékpárosról feltételezték a használatát.

"Persze, hogy használják. Mindenki tud róla. Ez egy új szer, ami megvásárolható azonban a dopping vizsgálat nem mutatja ki" - mondta egy hajdani profi edző, Antoine Vayer. Annak ellenére, hogy a gyógyszert csak receptre lehet kapni, könnyedén hozzá lehet jutni az Interneten keresztül. 500 dollárért egy havi adagot vásárolhat bárki, anélkül hogy valaki valamit is kérdezne.

Az Amgen szóvivője kifejezte megdöbbenését, hogy a termékükkel ily módon élnek vissza. "Nincs közvetlen jelentésünk arról, hogy ez bekövetkezett, ám nem vonhatunk ki a forgalomból egy ilyen fontos klinikai gyógyszert"- szögezte le, mindamellett, hogy elítélte a szerrel visszaélő atlétákat. "A mi cégünk az emberi élet javítására jött létre, nem a teljesítmény fokozására"

Sajnos az Aranesp csupán egy a sok úgy gyógyszer közül, melyek előreláthatóan a csalás eszközévé válnak az elkövetkező években. Tucatnyi új vér-erősítő szert tesztelnek a biotechnikai cégek szerte a világon. Oroszországban a Perftoran nevű termékek engedélyezték gyógyászati használatra. Hatására a vér 20 százalékkal több oxigént képes szállítani, annak ellenére, hogy számos komoly mellékhatása van recept nélkül kapható bármelyik moszkvai patikában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dewdew #4
    Ugy, ahogy mondod. A MI2-ben (Mission Impossible 2) eppen emiatt gyilkoltak egymast.
    Csak az az erdekes, hogy ez mennyire nincs benne az emberek tudataba. Marmint az, hogy az mekkora biznisz.
  • pilóta #2
    Méghogy megdöbbenését fejezte ki a gyógyszergyár! Dörzsölik a markukat! Szerintem úgy lenne helyes a reklám, hogy: "egy kiváló doppingszert fejlesztettünk ki, amely meglepő módon a rák és egyéb betegségek gyógyításában is szerepet kaphat."
    Ráadásul gondolkodjatok el azon: mi az érdeke egy gyógyszergyárnak:
    1. kevesebb beteg legyen, mindenki legyen egészséges, és ha mégis megbetegszik akkor egy pirula lenyelésével fél nap alatt meggyógyul.
    2. Minnél több beteg, aki minél hosszabb ideig beteg, és nagyon sok gyógyszert szed éveken át.

    Nos míg az első esetben nincs valami nagy haszon, a másodikban (ami most működik) dől a lé.