Franczy

A szélerőművek elsőszámú ellenségei

[CNN] A napokban beszámoltunk arról, hogy hamarosan üzembe helyezik a világ legnagyobb tetőre szerelt napelem rendszerét, most pedig nézzük meg, mi újság egy másik alternatív energiaforrás, a szél körül!

Egy a napokban napvilágot látott új tanulmány még a legtöbb szakértőt is meglepte, ugyanis a tanulmány azt állítja, hogy a bogarak és szélturbinák Dávid-Góliát harcából nemcsak a bogarak kerülnek ki vesztesen (döglötten), hanem a szélerőművek is, ugyanis a szélturbina lapátjaira felkenődött bogarak jelentős mértékben csökkenthetik a szélerőművek hatékonyságát. Magyarul az általában 45 méteres magasságban forgó szélkerekek legnagyobb ellensége a szélcsend, valamint a bogárözön.

A széleneregiát napjainkban világszerte egyre nagyobb mértékben próbálják meg felhasználni elektromos áram termelésére, ebből a szempontól egyébként az Egyesült Államok az egyik legfejlettebb ország. Szakértők elmondása szerint az eddigiekben számtalanszor előfordult, hogy valamilyen rejtélyes okból akár 25 százalékkal is csökkent a szélerőművek hatékonysága. A jelek szerint a kutatóknak most sikerült rájönniük a probléma okára, a bogarakra.

A levegőben repkedő méhek, lepkék, szúnyogok, sáskák és szitakötők sajnos nagyon sokszor a szélerőművek lapátjain lelik halálukat, és a döglött bogarak ekkor általában azon nyomban fel is tapadnak a lapátra, hasonlatosan ahhoz, ahogy az autó szélvédőjén történik mindez. A legfrissebb, ebben a témában készült tanulmány szerint a lapátokon felhalmozódó bogártetemek olyan mértékben képesek lerontani a lapátok légellenállási tulajdonságait, hogy az erőmű hatékonysága nagyon könnyen akár huszonöt százalékkal is csökkenhet. A tanulmányt készítő kutatók és tudósok ezt természetesem mérési adatokkal tudják igazolni.

A tesztek azt mutatták, hogy a turbina hatékonyságának nagy mértékű csökkenéséhez elegendő, ha egy milliméteres bogárréteg jön létre a lapátokon, vagyis egymáson fekszik körülbelül két bogár. A tudosók szerint a bogarak negatív hatása annál erősebb, minél nagyobb szél van, vagyis minél gyorsabban forognak a széllapátok. A problémát a kutatók úgy próbálják megoldani, hogy a jövőben speciális bevonó réteggel látják majd el a széllapátokat, és elképzelhető, hogy a lapátok dőlési szögén is változtatnak majd.

A szélenergia fontosságát jelzi, hogy jelenleg már több mint 35 ezer szélturbina található világszerte, és például Dánia célba vette, hogy 2040-ben az ország energiájának már ötven százalékát a szélből szeretné nyerni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mighty #6
    Es mi volna, ha a lapatok feluletet bevonnak olyan anyaggal, amire nem tud ratapadni a rovarok teteme?
    pl teflon?