Gyurkity Péter

Leszállt a Marson a Perseverance

Újabb marsjáróval bővült a család, folytatódik a kutatás az élet nyomai után.

A NASA az eredeti terveknek megfelelően, magyar idő szerint csütörtök este végrehajtotta legújabb marsjárójának landolását, ezzel sorrendben ötödik ilyen eszközüket juttatták el a szomszédos bolygó felszínére. A nehéz manőver után most jöhet a tulajdonképpen küldetés, mégpedig egy egykori tó részletes vizsgálatával.

A JPL élőben közvetítette a leszállást, amelyet az alább beágyazott videóban mi is megtekinthetünk. A fontosabb adatokat két szonda, a Mars körül keringő Mars Reconnaissance Orbiter és MAVEN közvetítette, ezek nagyjából 11 perc alatt jutottak el az irányítóközpontba, vagyis a hangsúly az önálló végrehajtáson volt, ami a jelek szerint probléma nélkül zajlott le. A július 30-án útnak indult marsjáró nagyjából 500 millió kilométert tett meg, ezután jött a kifejezetten kockázatosnak minősülő ejtőernyős leszállás, amelynek utolsó fázisában az úgynevezett skycrane ("égi daru") eresztette le a felszínre az 1 tonnás eszközt. A tervek szerint ez utóbbi egy teljes marsi évet (687 földi napot) tölt majd el a helyszínen kutatással, ennek során a Jezero-kráterben vizsgálódnak majd, az élet nyomait keresve.


Az előttünk álló időszakban a mintegy 3,9 milliárd évvel ezelőtt létezett tó fenekén vizsgálják majd meg a kőzeteket és az annak idején lerakódott rétegeket, elsősorban az esetleges mikrofosszíliák után kutatva. Ez már kifejezetten az egykori élet nyomainak megtalálásával kecsegtet, a begyűjtött minták viszont (az eredménytől függetlenül) nem vésznek majd kárba, hiszen ezeket az elképzelés szerint a következő évtizedben szállítják majd a Földre. A marsjáróhoz csatlakozik a kísérleti jellegű helikopter, amely az Ingenuity nevet kapta meg, ennek segítségével egy jóval nagyobb területet vehetünk majd közelebbről szemügyre.


Ha a napenergiával hajtott, 1,8 kilogramm súlyú drón túléli a hideg marsi éjszakákat, az azt jelenti, hogy a jövőbeli missziókat ki lehet bővíteni légi megfigyelésekkel. Ha minden jól megy, az Ingenuity lehet az első eszköz, amely idegen bolygón repül - onnan száll föl és oda is száll le. A marsjáróval a felszínre juttattak egy olyan kísérleti eszközt is, mely tiszta oxigént von ki a Mars légkörének szén-dioxidjából. Ez a jövőben felbecsülhetetlen értékű lehet a Marson az emberi élet támogatása szempontjából, emellett hajtóanyagot szolgáltathat a rakétáknak a hazarepüléshez is.

Az elmúlt napokban egyszerre három küldetés érte el a Marsot, elsőként az Egyesült Arab Emírségek légkört vizsgáló szondája, majd pedig a kínai Tianwen-1, amely szintén marsjárót juttatna a felszínre, valamikor májusban. Az amerikai fejlesztés ezeket követte a sorban, a legnagyobb visszhangot nyilván ez kapta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)