Gyurkity Péter

Eltért a miénktől a neandervölgyiek hüvelykujja

Emiatt pedig az általunk megszokott fogások egy része kényelmetlen lehetett számukra.

A neandervölgyi és a modern ember (homo sapiens) közötti különbségekről számos tanulmány látott már napvilágot, ezen a területen bőven van miből dolgozni, hiszen leletekből nincs hiány. Továbbra is komoly vitára ad okot viszont a kézfejek közötti különbségek felmérése, valamint az ebből levont következtetések sorozata, egy új anyagban arról írnak, hogy jelentős eltérést látni, viszont a kutatók még nem teljesen értenek ebben egyet.

2018 folyamán már elkészült egy részletes tanulmány, amelynek felelősei nem láttak komoly különbségeket a két faj jellemzői között, legalábbis ezen végtagokat illetően. Azt persze jól tudjuk, hogy a neandervölgyiek igencsak kilógnának egy modern emberekből álló tömegből, itt rögtön feltűnne az alacsonyabb és tömzsibb felépítés, a gyengébb áll, valamint a szélesebb orr, egy most közzétett friss kutatásban viszont emellett azt a következtetést vonják le, hogy a hüvelykujj eltérő formája és iránya miatt az általuk alkalmazott fogásokban is eltérések lehettek, legalábbis a homo sapiens gyakorlatához képest. Az még nem teljesen világos, hogy az úgynevezett precíziós fogások (a hüvelykujj és egy másik ujjhegy összeérintése) eleve lehetetlen, vagy pusztán kényelmetlen volt számukra, viszont a megvizsgált példányok összehasonlítása alapján volt eltérés a két faj mozdulatai és szokásai között.

A csontok, a közöttük lévő szövetek felmérése, valamint az ennek alapján megalkotott 3D-modellek azt mutatják nekünk, hogy a neandervölgyiek hüvelykujja egyenesebb volt, jobban simult a kézfejhez, ennek révén pedig az erőkifejtést igénylő fogások (így például a kövek kalapácshoz hasonló megragadása és az azokkal való lesújtás) jobban ment nekik, míg a precíziót igénylő változatok már nem tartoztak az erősségek közé, ez utóbbival a homo sapiens birkózott meg jobban, ami persze némi előnyt biztosított számára. További példaként említik, hogy amennyiben kezet fognánk egy neandervölgyi társunkkal, rögtön feltűnne a különbség, ezt egyrészt a nagyobb erő, másrészt pedig a hüvelykujj furcsa elhelyezkedése miatt is azonnal érzékelnénk.

A készítők elismerik, hogy alacsony a megvizsgált minták száma, itt 5 neandervölgyi kezet hasonlítottak össze 5 kortárs homo sapiens kézfejével, valamint 50 ma élő társunk végtagjával, viszont az eredmény jó eséllyel újabb vitát vált majd ki a szakemberek körében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • VolJin #17
    A fehér és ázsiai populációban van neandervölgyi génállomány, tehát keveredett a két emberi alfaj.
  • inkvisitor #16
    A szőr és bőrszín az biztos?
    Tudtommal csak csontjaik maradtak meg a cirka 60.000 éves fajháború után amit az őseinkkel vívtak.
  • Montar #15
    Politikai oldaltól függetlenül az a véleményem, hogy ennek az önmagából kifordult, agresszív liberalizmusnak vége. Az már beteges viselkedés, amikor bármilyen kisebbségnek bármilyen kérdésben mindig csakis igaza lehet. Most amerika még Bidennel rúgni fog egy nagyot a világon, de lassan game over. Nekünk, a világ más részeinek csak valahogyan túl kell majd élni ezt a haláltusát.
  • wraithLord #14
    Hát, sikerült olyan alacsonyra tennie a lécet, hogy az alatt már egy tetű sem tud átboogie-zni. (Nem/én sem a Vikibával összefüggésbe hozható kontentre gondoltam, hanem úgy általában.)
  • Cefet #7
    Nem vagy idevaló. Erre a bolygóra...
  • VolJin #6
    Diagnózis:
    Mélyanálpszichológiai verbális inkontinencia.
  • ugh #5
    En nem vagyok narancsos meg semmilyen, de teged azert elhajtanalak az lmbtq-s kurva anyadba ha nem gond.
    Plusz a magad fajta szereti a faszt. Mar csak, hogy ki szop le kit.
  • Vata111 #4
    de nem is a "ki tud több káromkodást besűríteni egy rövid sorba" oldal. Illetve eddig nem az volt.
    Utoljára szerkesztette: Vata111, 2020.12.11. 10:55:08
  • SanMaster #3
    fideszes GECI kus picsába! Ez nem a “szopnám orbánt bő nyállal” oldal, eltévedtél :D
  • VolJin #1
    A neandervölgyiek nem így néztek ki, hanem mint Chuck Norris:

    https://femina.hu/ezo/neandervolgyi-rekonstrukcio-chuck-norris/




    Utoljára szerkesztette: VolJin, 2020.12.10. 20:07:04