Gyurkity Péter

Győzött az MI a vadászpilóta ellen

Az 5 forduló mindegyikét megnyerte a szoftver, jöhetnek a komolyabb kihívások.

A hónap közepén írtunk arról, hogy az USA-ban hamarosan emberi vadászpilóta ellen mérkőzhet meg a külön versenyből győztesként kikerülő MI-platform, ezt az összecsapást pedig a következő években további komoly munka követné. Most lezárult a közdelem, az eredmény pedig teljesen egyértelmű.

A DARPA speciális programjának keretében már harmadik alkalommal került sor a versenyre, amelynek csúcspontja volt az emberi pilóta elleni összecsapás. Itt először ismét 8 csapat fejlesztése versenyzett a szimulált ellenfelek ellen, majd a 4 legjobb mérkőzött meg egymással (az Aurora Flight Sciences, a Heron Systems, a Lockheed Martin, valamint a PhysicsAI fejlesztései), a második körben győztesnek bizonyult Heron szoftvere pedig végül valóban összekerült a tapasztalt F-16 pilótával. A harmadik és egyben utolsó kör nem tartott sokáig, itt az MI mindössze 10 perc alatt megnyerte az 5 találkozó mindegyikét, így gyorsan végleges győztesnek kiáltották azt ki, ezzel a korábban az Atari, a Doom, valamint a StarCraft 2 esetében is AI-funkciókat fejlesztő cég megoldása megnyerte a kiírást. Hivatalos oldaluk szerint már 2012 óta dolgoznak ezen a téren, van tehát bőven tapasztalatuk, ez azonban nem lesz elég a következő lépések megtételéhez.


A DARPA illetékesei ugyanis a jövő év végéig szeretnének még komplexebb feladattal előállni, ennek során pedig egy kisebb méretű helikopter, illetve sugárhajtású vadász emelkedne fel a szoftver irányításával. A fizikai méret terén ekkor még messze elmaradnának a megszokott szinttől, viszont az MI fokozatosan megtanulná az említett eszközök irányítását, azok eltérő viselkedését és jellemzőit, 2024-ig pedig már a megfelelő méretben, valódi vadászgépekkel ismételnék meg a most lezárult összecsapást, hogy élesben is lássák a végeredményt. Ezt követően a légierőnek adnák át a programot, hogy az élvezze a hosszú munka gyümölcseit.

Az már a katonai vezetőkön (és a közvéleményre érzékeny politikusokon) múlik majd, hogy mikor adnak helyet ilyen és hasonló szoftvereknek a valódi eszközök kezelése és bevetése terén, ettől még legalább 5-6 évre vagyunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #87
    repülőhajózó? wtf? rákerestem. Tényleg vannak oldalak amíg így nevezik őket, de ez azért vitz. Én legalább is nem nagyon örülnék neki ha így neveznének. Am. igazából ezt a kifejezést soha sehol nem olvastam és láttam. Mindenhol pilóta.
    Am. melyik az ami szebben néz ki
    "Üdvözlöm önöket Rufus vagyok a gép pilótája"
    "Üdvözlöm önöket Rufus vagyok a gép repülőhajózója" <-- ettől az egész fedélzet sírva röhögne. Hidd el.
  • UUUU #86
    Azert lassuk be, ha logikusan gondolkozunk, nem az ember altal iranyitott hagyomanyos vadaszgepeke a jovo, ha dogfightrol beszelunk.
    Sot, szerintem nem is a mostanihoz hasonlo vadaszgepeke, amit AI iranyit.
    Sokkal hatekonyabb lenne, ha nagyteljesitmenyu dronok csoportos AI altal osszehangolt tamadomanoverekben gondolkodnak, ember altal vezetett vadaszgepek megsemmisitesere.Ketlem , hogy egy mostani vadaszgep alkalmas lenne egyszerre 5-10db mas iranybol tamado dron osszehangolt tamadasanak elharitasara, foleg ha azok joval kisebbek, mint a mostani vadaszgepek.
    Persze ehhez uj tervezesu nagysebessegu dronok kellenek, amik a sebessegben felveszik a versenyt. Nem feltetlenul kell meretben megegyezniuk, a tomeggel biztos tudnak sporolni, hiszen nem kellenek nagymeretu raketak egy vadaszgep kilovesehez, ha pedig a tomegen tudnak sporolni, akkor kisebb lehet a hajtomu es a szallitando uzemanyagmennyiseg is.
  • Fefy #85
    Részben off:
    A Forma 1-es autók azért bőven korlátozva vannak. Szabályozva van az autók aerodinamikus képessége (nem lehet akármekkora és akármilyen légterelő, ebbe beletartozik az is, hogy például nem forgathatóak a függőleges légterelők). Ezen felül szabályozva van a kerékméret, elektromos rásegítő rendszer mérete és teljesítménye, turbo mérete, kuplung reakcióideje és még lehetne sorolni. Régen simán megcsinálták, hogy a légbeszívás egy része az autó alól történt, ezzel növelve a leszorító erőt. Na most ha ezt megcsinálná bármelyik csapat, azt reflexből bannolnák a pi..ba.

    Szóval a Forma 1-es autós példád pont egy nagyon elbénázott példa. Pont az F1-ben lenne még lehetőség, hogy akár duplázzák a hajtűkanyaros sebességet, csak az FIA nem enged nagyon sok dolgot.
  • molnibalage83 #84
  • Kelta #83
    vadászpilóta. mi??
    meg a lófaxot, azt ismersz te
    repülőhajózó...így nevezik magukat
    egy se nevezi magát, sőt sértés ha pilótának hívják őket..
    ennyit se tudsz, te zseni
  • molnibalage83 #82
    Pal, vadászpilótákat is ismerek akik láttál a videót...
    A politikusokat felhozni bármire meg a hülyeség csúcsa...
  • HTH #81
    Rendben, nem vitatkozom veletek, legyen igazatok, én is remélem csak madárkák vannak a videókon. A vadászpilótáknak, a pentagonnak és egy halom amcsi politikusnak más a véleménye, de ez nem számít, tévednek :)
  • molnibalage83 #80
    Pontosan. A semmihez sem értő gyök2 balfaszok.
  • molnibalage83 #79
    Te végig is néznéd a linket, amit betettem mielőtt ekkora marhaságot írsz le?
  • Garga Pitic #78
    Az újságos linkek kb semmirevalók, a védelmi minisztériumos sem közvetlenül ide vonatkozó.

    Engem az érdekelt volna, honnan veszed, hogy hivatalos álláspont szerint "ezt ember nem tudná elviselni így csak drón lehet."

    A konkrét videóval kapcsolatban egyetlen hivatalos álláspontot találtam, ezt:
    https://www.defense.gov/Newsroom/Releases/Release/Article/2165713/statement-by-the-department-of-defense-on-the-release-of-historical-navy-videos/

    Ebben elismerik, hogy az évekkel korábban napvilágra került felvételek valóban US Navy eredetűek, onnan engedély nélkül kerültek ki. Most, miután átnézték és megbizonyosodtak róla, hogy hadititkot nem tartalmaz, ők is elérhetővé teszik.

    Szó nincs repülési jellemzőkről, főleg nem ember számára elviselhetetlenről. Ezt az emberek egy része költi hozzá.