Gyurkity Péter

Vadászpilóta ellen bizonyíthat az MI

Harmadik és egyben utolsó tesztjére kerít sort a DARPA, ezen eldőlhet a küzdelem.

Az amerikai illetékesek évek óta dolgoznak a hivatásos és tapasztalt vadászpilóták, valamint a mesterséges intelligencia összecsapásának megszervezésén, itt korábban két fontos tesztet is figyelemmel követhettünk. Most jön a harmadik (és a jelen sorozatban az utolsó) próba, amelyen kiderül, melyik oldal kerül ki győztesen a versenyből.

A DARPA eredetileg Las Vegas mellett kerített volna sort az élő eseményre, ez azonban a COVID-19 megjelenése és gyors elterjedése miatt nem lesz így. Ehelyett virtuális módon, egy F-16 szimulátoron belül zajlik majd le a nagy küzdelem. A végső eredménytől azt várják, hogy megugrik majd az MI-be vetett bizalom, amely (nyilván a kimeneteltől függően) még a profi vadászpilóták körében is így lehet majd. A hivatalos bejelentésben elárulják, hogy az első napon 8 csapatot választanak majd ki (ahogy az a korábbi hasonló események alatt is történt), velük szemben az APL által kifejlesztett 5 különböző algoritmus küzdene, a második napon „round robin” rendszerben folytatódik a verseny, az utolsó nap során pedig először a 4 legjobb csapat közül választják majd ki a győztes algoritmust, amelyet ezt követően egy F-16 pilótával vetnek majd össze, szintén a szimulátorban, hogy megkapják a választ a fő kérdésre.


Az elsődleges cél az új algoritmusok bemutatása és azok képességeinek demonstrálása, ez azonban idővel elvezethet oda, hogy az MI által vezérelt katonai gépek együtt repülnek majd a megfelelő iskolát kijárt vadászpilótákkal. Szerintük a bizalom növelése az eredménytől függetlenül elérhető; itt leginkább arról van szó, hogy fokozatosan hozzászokjunk az algoritmusok jelenlétéhez, amely a DARPA Air Combat Evolution (ACE) névre keresztelt programján belül valósulna meg. A korábbi, eredetileg még 2019 novemberében, majd pedig 2020 januárjában megrendezett első két kör fontosabb fejleményeit szintén megtekinthetjük az interneten, a hangsúly azonban a mostani, a sorozatot lezáró eseményen van, és a jövőben több hasonló kísérlet is követi majd ezt a sorban.

A virtuális összecsapást a héten rendezik, az utolsó párharcra holnap, augusztus 20-án, magyar idő szerint 19:30 és 21:30 között számíthatunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Nos #8
    Azért első lépésnek mégiscsak egy virtuális teszt a logikus. Lesz majd nem virtuális is.
  • kvp #7
    Az a gond, hogy virtualis kornyezet az virtualis, nem pont ugy viselkedik mint a valodi. Az a szoftver ami VR-ban tokeletesen mukodik, egy fizikai robotba betoltve mar nem biztos, hogy jo lesz. Tapasztalatom szerint tobbnyire nem jo, mivel a szimulaciok meg mindig nem eleg pontosak. (es van egy pont ahonnan mar egyszeruen olcsobb valos kornyezetben tesztelni, mint eleg pontosan szimulalni)
  • Sequoyah #5
    A Kinai hackerek mar regen elloptak az F-35 adatait, lemasoltak, megepitettek, es felszallni is alig birt:D
  • csigafi #4
    A covid csak egy rossz kifogás arra hogy miért nem virtuális téren a való környezetben zajlik le a esemény. Hiszen úgyse szimulátorokban akarják használni élesben. Engem és szerintem az emberek többségét is egy valós összecsapás érdekelné. A szimulátor olyan mint sapkában hajat mosni. Működik ugyan de nem az igazi
  • kvp #2
    "Ehelyett virtuális módon, egy F-16 szimulátoron belül zajlik majd le a nagy küzdelem."

    Egy gepi ellenfeles videojatekra tenyleg sok penzt kell kolteni. :-)
  • Jawarider #1
    Látom erre van zsé