Jönnek a papír-alapú kólásüvegek

Több gyártó is alkalmazná az új megoldást, amely jóval kevesebb műanyagot tartalmaz.

Az elmúlt néhány évben egyre divatosabbá vált a környezetvédelem kérdése, ahogy az egyes gyártók is már részben az úgynevezett zöld szempontok alapján igyekeztek körülírni magukat, megtartva a korábban kiharcolt imázsukat. Most egyszerre két neves szereplő jelentette be, hogy „papírpalackokkal” próbálkoznak, ezek ugyanis jelentős mértékben csökkentik majd a műanyag szemét mennyiségét.

A napokban először a Carlsberg, majd pedig a Coca-Cola jelezte, hogy a holland illetőségű Paboco (Paper Bottle Company) közreműködésével érnék el a kitűzött célt, amely egyben a környezet megóvását, a további károsodás megelőzését is elhozhatja. A Coca-Cola, amelyet az utóbbi időben számos kritika ért, ezt pedig további hangzatos kijelentésekkel és távlati célok kitűzésével igyekeztek ellensúlyozni, azt emelte ki, hogy a végső cél a teljes mértékben újrahasznosítható, természetes eredetű csomagolások bevezetése, ez azonban még odébb van. A külsős beszámolókban viszont már több konkrét számot is megemlítenek, így ezek révén némileg tisztább képet kapunk a jelenlegi helyzetről. Bár a kólás cég immár az óceánból begyűjtött műanyagból is készít új palackokat (ahogy az a lenti videóban is látható) ez még nyilván nem ugyanazt jelenti.


A Carlsberg bejelentése kapcsán már megjegyzik, hogy a holland partner két eltérő prototípust dolgozott ki, ezek egyike egy vékony PET, a másik pedig természetes eredetű PEF polimerfilmet alkalmaz a fa rostokból készült borítás alatt, hogy megelőzze a folyékony nedű átszivárgását. Ez tehát még nem teljes mértékben papírból készült megoldás, viszont a 2015 óta folyamatosan dolgozó holland cég távlati célja még mindig ez, vagyis a polimerek teljes száműzése, itt pedig nagyon sok múlik majd azon, hogy ezek a nagy gyártók mennyiben működnek közre, hiszen ezzel folyamatos igényt támasztanak majd a fejlesztésre.

A műanyag elhagyása óriási segítséget jelentene az óceánok kitakarításában, bár ezzel kapcsolatban a megelőzés, a további felhalmozódás megelőzése mellett már a konkrét begyűjtési tervekről is olvashattunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • defiant9 #113
    Tehát továbbra sem tudod megadni hogy kik lennének a kitalált világkormány tagjai. Az hogy láthatóan a világ országai közt ellentétek feszülnek és egymással hadakoznak pedig cáfolja is ennek működését. Az hogy 42 perces videókat linkelgetsz az echo.tv/hir.tv -ből a szokásos sarokba szorult érvelési taktikád. Én is linkelhetnék, állításod cáfolata itt van: google.hu, de ez csak egy primitív buta érvelés lenne.
  • Tetsuo #112
    Nem pontosan az úgynevezett világkormányról, hanem annak befolyásoló erőiről, illetve magyarországi vonatkozásairól:
  • defiant9 #111
    "Mert nem írtam x oldal bizonyítást róla?"
    Egy kormány létezésének bizonyítását úgy kellene kezdened hogy felsorolod a kormányfőt és a kormány tagjaiból embereket. Vagy csak elmondod hogy milyen nemzetiségűek, hol élnek, kb. hanyan vannak. Valamit ami konkrétum.

    "vagyis neked is be kellene bizonyítanod ezt."
    Nem. Aki állítja valami létezését annak kell alátámasztania. Én csak annyit tudok 'bizonyítani' hogy a látható hatások(széthúzó sokpólusú világ) nem támasztják alá az elméletet.

    "akkor erős érdek lehet annak felfedése ellen - logikus."
    Ezzel pontosan a konteós logikát követed:
    A cáfolatot a hívők jellemzően az „elmélet” megerősítéseként, az összeesküvők nyomok eltüntetésére tett tudatos kísérleteként, leplezésként fogják fel, vagyis a cáfolatnak szánt állítást egyszerűen beemelik az elméletbe.

    "előjönne a náci-kártya mielőtt bővebben kifejteném"
    Ha a mondandód lényege a zsidózás, pejoratív minősítgetés az antiszemtizmus, ha tényszerű megállapítást teszel bizonyos embercsoport összetételére az nem az. Sok zsidó származású gazdag ember él az Egyesült Államokban, de a világkormánytól ez nagyon messze van, más országokban(kivéve Izrael) amik azért jócskán a világ nagyobb fele jóval kisebb a gazdasági/politikai erejük, sok helyen 0 közelében. Pl. Izrael nem tudta elérni hogy az US megtámadja Iránt, pedig nagyon kapartak érte. Hol volt ekkor a világkormány?
  • Tetsuo #110
    Hogy mutattál rá arra, hogy "légből kapott"? Mert nem írtam x oldal bizonyítást róla? Tehát azt mondod, az sg-hozzászólások legalább 99%-a légbőlkapott?
    Hogy nem bizonyítottam, még nem jelenti, hogy valótlan az állítás, pedig te ezt így kijelentetted, vagyis neked is be kellene bizonyítanod ezt. Kettőnk "légbőlkapott" kijelentése közül a tied ráadásul vádaskodás is, ezért lenne illendő, hogy alátámaszd valamivel.
    Isten vagy a világkormány létezésének/nemlétezésének bizonyítása valószínűleg meghaladja egy fórum-hozzászólás kereteit. Könyveket lehetne róla írni pro és kontra, ahogy ez meg is történt.
    Ezenkívül a téma meglehetősen érzékeny lehet bizonyos körökre, hiszen ha létezik világkormány, illetve Isten (és annak ellentetje), akkor erős érdek lehet annak felfedése ellen - logikus.
    Ha sorolnám, éppen kinek milyen kapcsolata van mondjuk az AIPAC-kel, Izraellel, vagy ki milyen származású a világ számos pontján vezető pozícióban, akkor előjönne a náci-kártya mielőtt bővebben kifejteném.

    Aki ezekről tudni akar, valóban tudni és nem kötözködni, az megtalálja a módját, hogy gyűjtsön - elsősorban - önmaga számára bizonyítékokat (mert bizony hosszú idő, kemény munka, több annál, mint követelőzni egy gagyi cikk alatt, elvárva, hogy szánkba repül a sült galamb) és világos lesz előtte sok, addig kuszának tűnő politikai, gazdasági, kulturális folyamat, az úgynevezett társadalmi fejlődés, ami valójában hanyatlás.
  • defiant9 #109
    "Mi volt a célod tulajdonképpen?"
    Szimplán rámutattam hogy az állításod légből kapott, ami egyébként elég nyilvánvaló, csak a torz világképedbe ez illik ezért mantrázod, ami be is bizonyosodott mivel zéró dologgal tudtad alátámasztani.
    Ismét ugyanoda menekülsz mint amikor azt állítottad hogy isten létezése bizonyítottabb bárminél, csak itt most nem mondod el a mivelt..Tényleg ovis szint az a tudom csak nem mondom meg. Próbálj felnőtt módjára viselkedni.
    Az hogy sarokba szorítva már csak a troll kiáltás maradt azt Ostoros barátodtól kelléktárából lested el, ő is úgy használja ezt a szót mint egy ultimate érv mindenre, hát nem az, előbb a troll definíciójával kellene tisztában lenni.
    Külön vicces hogy folyamosan azzal védekeztél hogy áthatottad rám a bizonyítási kényszert, majd amikor megkaptad, és már tényleg rajtad lenne sor akkor ismét csak a vitából kihátrálás marad. Napnál is világosabb hogy csúnyán felsültél ismét a konteóddal.
  • Tetsuo #108
    Butaság már az úgynevezett világkormány(-) megközelítésed is. Nem fogok itt mélyebben belemenni, a témát illetően még forrást sem ajánlok neked, mert nem érdemled meg.
    Azt viszont ne várd, hogy a sült galamb a szádba repül. Ha érdekel(ne) egy téma, és alábbadnál a pökhendiségedből, akkor talán segítenék, merre indulj el, milyen könyveket végy a kezedbe, de így?! Mi volt a célod tulajdonképpen? Egy gigantikus trollkodás, mint megannyiszor.
  • defiant9 #107
    "Érdemi reakcó a részemről már leíratott, a részedről még semmi."
    Az hogy hazudsz az csak szánalmasabbá teszi a vergődésed. Idézd be hogy hol és mivel támasztottad alá a világkormányra vonatkozó állításodat. Ez volt a kiindulópont, tartsuk az időrendet. Miután előálltál, azokat majd szépen megcáfolom mivel rendkívül kicsi a valószínűsége hogy lenne ilyen a tarsolyodban. Ahogy mondtam már többször(a mantrázásod alapján képtelen vagy felfogni) egy dolog(nálad konteó) nem létezését rendkívül nehéz mindent kétséget kizáróan cáfolni, valóban lehet egy minimális esély arra hogy a kipások időnként összeülnek és manipulálják a teljes világpolitikát/világgazdaságot, csak ismerve az emberi fajt/népeket ez irreális elképzelés. Ha mindenképp azt várod hogy előbb én írjam le hogy szerintem miért nincs akkor azt mondom indirekt bizonyítéknak hogy világkormány azért sem lehet mert Hszi Csi, Trump, Putyin, Macron, Erdogan, Merkel, Orbán, Kim Dzsongun, Netanjahu, Rohani, szaudi uralkodó stb. egymással ellentétes irányt képviselnek, semmi jele annak hogy egy kormányban ülnének ahol egy kormányfő irányítaná őket. Kereskedelmi háború van, mindenki a saját érdekét nézi, és ezirányú döntéseket hoz, a kormány ahogy neve is utal rá egy irányt jelölne ki.
  • Tetsuo #106
    Érdemi reakcó a részemről már leíratott, a részedről még semmi.

    "Én: 'Még nem láttam olyat, aki veled szemben sarokba szorult volna, legalábbis igaz állítástól.'
    Te: 'Állításom szerint nincs világkormány.'
    Én: '?'
    Te: 'Bizonyítsd, hogy van világkormány!'
    LoL Egyrészt biztos ugrok neked (szarkazmus), másrészt ez az érvelés!... Harmadrészt, ha valóban érdekelne a "világkormány", elbeszélgethetnénk róla, de téged az egyáltalán nem érdekel.
  • defiant9 #105
    Érdemi reakció nélküli minősítgetés. Éppen olyan mint ami egy sarokba szorult de ezt beismerni képtelen alternatív valóságot mantrázótól megszokott.
  • Tetsuo #104
    Te nem vagy százas, sokadszorra bizonyítod. Ez utóbbi hozzászólásod megdönthetetlen bizonyíték.