Gyurkity Péter

Elveszhetett a NASA marsjárója

Ebbe lassan a szakemberek is beletörődnek, ám azért még tovább próbálkoznak.

Arról június végén mi is beszámoltunk, hogy az Opportunity globális vihart igyekszik átvészelni a Mars felszínén, amelynek ereje és hatása egyre fokozódik. A NASA illetékesei hetek óta próbálják felvenni a kapcsolatot a marsjáróval, ám ez egyelőre nem sikerült.

Az augusztus végéről származó utolsó bejegyzésben elismerik, hogy lassan ők maguk is feladják a reményt, ám időről-időre azért még mindig megpróbálkoznak a kapcsolatfelvétellel. Jelenleg hetente három alkalommal küldenek rövid üzenetet az eszköznek, abban a reményben, hogy az valójában munkára kész, ám történeseten nem próbálkozik aktív kommunikációval. Egyelőre nem érkezett válasz, ami aggasztó, miközben azt sem felejthetjük el, hogy az Opportunity az eredeti tervek szerint mindössze néhány hónapot töltött volna el a bolygón megfigyeléseket végezve, ehhez képest azonban immár 14 éve áll szolgálatban, ami már önmagában is felvet bizonyos kérdéseket a további időtállósággal és teljesítménnyel kapcsolatban.

A marsjáró valószínűleg megsérült a vihar alatt, itt pedig különösen az akkumulátorok esetében merülnek fel ilyen aggályok, hiszen ezeket nem arra tervezték, hogy tartósan, hosszabb ideig lemerült állapotban, nagy hidegben vészeljenek át komolyabb viharokat. Előfordulhat, hogy az akkumulátorok komoly sérülést szenvedtek el, illetve teljesen megsemmisültek a hosszú vihar alatt, további feltöltődésre pedig ebben az esetben már semmi esély nincs. A csapat mindenesetre tovább figyel, várva az esetleges kapcsolatfelvételi kísérletet, illetve rövid üzeneteket küldve a bolygóra, hogy elkapják az időközben feltöltődött marsjáró figyelmét. A nap szépen süt a helyszínen, az ottani körülmények tehát nem jelentenek akadályt ebben, de az említett eshetőség teljesen kizárná a további munkát.

A szerencsésebb helyzetben lévő Curiosity eközben tovább munkálkodik a másik helyszínen, itt a vihar hosszúsága és az újbóli feltöltődés nem jelentett nagy akadályt, jelen pillanatban azonban az adatok letöltésével vannak elfoglalva, miközben várják az InSight megérkezését, ami szintén komoly feladatot jelent majd a bolygó körül keringő szondáknak, amelyek a folyamatos kommunikációban hivatottak azt segíteni. Eközben egy szép 360 fokos panorámaképet is kaptunk a marsjárótól, ami jelenlegi helyzetét mutatja meg nekünk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • subotal #6
    Ez rendszeres itt! Nem tudom hogy figyelmetlenség, vagy simán beleszarnak az egészbe...
    Mindenesetre szomorú hogy ilyen a hozzáállásuk.
    És igen, ez rendszeres itt!
    foSG
  • T_I #5
    Ez általános és rendkívül felháborító újságírói trehányság. Pl. orosz hadi dolgokról írnak, de a címképen amerikai katona van, helikopterről, de repülőgéppel illusztrálják, szárazföldről indítható ballisztikus rakéta helyett tengeralattjáróról indítható rakéta képét teszik ki stb. stb. Ilyen képeket az interneten simán össze lehet szedni, persze a jogokkal nem vagyok tisztában. Mindössze a típusát kellene a Google-ba beírni...
  • overseer-7 #4
    szerencsétlen Opportunity .. neki már vége.
  • molnibalage83 #3
    Hát ja...
  • subotal #2
    jellemző az sg-re hogy nem képesek az Opportunity-ről kirakni képet!
  • gaszton421 #1
    A Curiosity esetében nem szerencséről van szó, nem azért élte túl a vihart mert szerencsésebb helyen volt, hanem azért mert nukleáris, radioizotópos RTG generátorral van felszereve és nem napelemekkel. Az Opportunity ezen a helyen is lemerült volna és a Curiosity pedig a másik helyén is túlélte volna a vihart.