Gyurkity Péter

Elmaradt a Falcon Heavy tesztje

Egy másik cég viszont fellőtte saját kisebb rakétáját.

A terület iránt érdeklődők már hetek óta várták, hogy végre valóban sor kerüljön a Falcon Heavy első komolyabb tesztjére, ez azonban nem a vártnak megfelelően alakult. A csütörtökre tervezett kísérletet elhalasztották, amit néhány nappal később újabb próba követett.

A SpaceX saját oldalain nem kommentálta a fejleményeket, azonban néhány külsős portálon figyelemmel kísérhettük az újabb és újabb híreket. Eszerint logisztikai és biztonsági akadályok merültek fel, ezért döntöttek az újabb halasztás mellett, amit azonban szombaton a feltöltési próba ismételt megkísérlése követett, hogy azután tovább várjunk a statikus begyújtási tesztre, mert az amerikai kormányzati leállás nem tette lehetővé a kísérlet lefolytatását. A cég és annak első embere már korábban jelezte, hogy az eredménytől függetlenül szükség van a fellövésre, hiszen ebből rengeteg fontos adatot nyerhetnek majd, amelyek később nagyon hasznosnak bizonyulhatnak. Egyelőre még nem tudjuk, hogy a Tesla Roadster valóban eljut-e a Mars körüli pályára.


Ami magát a típust (és annak első repülését) illeti, itt már több éves késésben vagyunk. A 2011-ben bejelentett Falcon Heavy a maga 27 hajtóművével eredetileg 2013-ban indult volna első útjára, ez később 2014-re, majd pedig 2016-ra módosult. Hasonlóan alakultak a költségek, itt Musk egy 2004-es szenátusi meghallgatáson még kilogrammonkénti 1100 dolláros árról beszélt, 2011-ben még mindig ez volt a cél, 2016-ban azonban már csaknem 4 ezer dolláros szintről beszéltek, bár a geostacionárius pálya elérése esetében a maximális kapacitás egészen 26,7 tonnára emelkedett – újrafelhasználás esetén ez azonban csak 8 tonna lesz.

Decemberben már jeleztük, hogy egy másik cég, a Rocket Lab, készül sorrendben második fellövésére, amelyre a napokban sor is került. Ennek során (24 órás halasztást követően) az Electron rakéta először érte el a számára kijelölt célt, 3 kisebb műholdat állítva pályára. A kapacitás itt mindössze 225 kg, a kisebb méret viszont alacsonyabb költséget is jelent, ami egy új piacot nyithat meg a szegmensen belül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Caro #1
    Lemaradt a cikk, azóta már megtörtént a teszt:
    https://arstechnica.com/science/2018/01/spacex-has-test-fired-its-falcon-heavy-rocket/