Gyurkity Péter

Robbanás a SpaceX rakétáján 

A rakéta a kilövőálláson semmisült meg a rakománnyal együtt, az okot egyelőre nem tudni.

A SpaceX a 2015-ös baleset után csütörtök délután egy újabb rakétát vesztett el, ezúttal azonban nem a fellövés után, hanem még a rajtot megelőzően, a kilövőálláson történt a robbanás, amely egyes szemtanúk szerint nagyobb távolságban is érezhető volt. A pontos okot még nem tudják, de személyi sérülés szerencsére nem történt.

A Falcon 9 az eddigi legnehezebb rakományt, az izraeli AMOS-6 műholdat vitte volna magával szombaton, a fellövésre azonban nyilván nem kerül sor, hiszen mind a rakéta, mind pedig a rajta csücsülő műhold megsemmisült. Az összesen 195 millió dollárba kerülő eszközökön kívül valószínűleg maga a kilövőállás is megsérült, ennek pontos kiterjedését azonban még nem ismerjük. A műhold egyébként a Facebook közreműködésével készült el, feladata a szubszaharai régióban sok helyen hiányzó internetszolgáltatás biztosítása lett volna, ez azonban most komoly késedelmet szenved.


Elon Musk nem sokkal később annyival egészítette ki az első jelentéseket, hogy a baleset valóban az üzemanyagtöltés közben, a 40-es komplexumnál, álló helyzetben következett be, mégpedig az indítás menetének próbája alatt, amikor az úgynevezett statikus tűz révén a hajtóművet is beindítják. Az anomália pontos okát nem tudni, itt részletes vizsgálatra lesz szükség a Cape Canaveral űrközpontban, ahol természetesen az űrrepülőtér saját katasztrófavédelmi egységei is segítettek az oltásban.

A cég egyébként a közeljövőben először lőné fel egyik használt rakétáját, mégpedig az SES egy telekommunikációs műholdjával – ez a rajt valószínűleg szintén csúszni fog.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • T2k #26
    Igen, ez tényleg elgondolkodtató. Még Elon Musk is elgondolkodott rajta.

    B+ fiacskám te csak azzal nem vágódsz pofára amihez nem szólsz hozzá. Mondjuk ez nem is csoda, ha valakinek annyi esze van mint egy tál lencsének.

  • molnibalage83 #25
    Inkább az az elgondolkodtató, hogy ki vesz komolyan ekkora baromságot...
  • superxepi #24
    Nem tudom, hogy valódi vagy manipulált a videó azért elgondolkodtató.

    https://www.youtube.com/watch?v=s3-dh_qawWU
  • molnibalage83 #23
    Ööö, az első R-7-nél melyiknél is volt cél a visszahozás? A Space X rakétája annyival komplexebb, amennyivel többet tud. Ahhoz képest fényévekkel jobb statja van, mint az első R-7-nek.
  • cylontoaster #22
    Pont nem az elmúlt 15 számít. Egy bevált technológia értelemszerűen stabilabb eredménnyek működik, mint egy olyan, ami gyakorlatilag tesztfázisban van, jóformán nincs két egyforma példánya, mert folyamatosan változtatják.

    Az 50-es évek teljesen kezdő tudásához sem hasonlítható, ez igaz.
  • gaszton421 #21
    Ha újabb összehasonlítás kell akkor az is megoldható. Egy korábbi hozzászólásomban már írtam hogy például az orosz Proton hordozórakéta 2010-től napjainkig megkísérelt 61 indításából 6 volt sikertelen tehát közel 10 %, Az Ariane 5 eddigi 87 indításából 4 volt sikertelen vagy részlegesen sikertelen (rossz pályára állt), ez a 4 az első 14 indításból volt. Az ULA komoly megbízhatósági sorozattal rendelkezik, az általuk használt Atlas V és Delta 4 hordózórakétákkal 110 sorozatban sikeres indításon vannak túl de ott is voltak az új hordozórakéta bevezetése során hibás startok mindkét eszközzel. A teljes indítási iparág 10 éves átlaga 4,2% sikertelen start, az utolsó évé 4,5 %.
  • cateran #20
    Hat a tied sem valami fenyes, pedig allitolag iskolazott ember vagy...50-es evekbeli technologiabol vonsz le kovetkeztetest? Inkabb azt nezd meg, hogy az elmult 15 inditasbol hanynak lett a vege robbanas? Vagy legyen inkabb 30...vegtere is tapasztaltabbak..
  • gaszton421 #19
    Elviekben igen, a tesztek nagy része pont erre irányul, viszont nem tudni hogy a robbanás mennyire volt váratlan, általában az érzékelők már korábban kellene hogy jelezzenek ilyen hibát. Eddig azt hiszem egy eset volt amikor a mentőrendszer egy indítóállásban levő szojuz rakétán lépett működésbe,konkrétan a Szojuz T-10 űrhajót mentette ki 2 másodperccel a rakéta belobbanása előtt, ezt akkoriban eléggé titkolták, kb fél-egy évvel később lehetett róla először hallani. Ez 1983-ban volt és az egyetlen eset amikor a mentőrendszert élesben használtak, ráadásul sikeresen.
  • gaszton421 #18
    Én valami olyan hibára gyanakszom hogy túltöltötték, vagy az automata töltőberendezés hibásodott meg, Az indításoknál jól látszik hogy a töltőkábel végig rajta van a rakétán hogy pótolják a párolgási veszteséget és már mozog a rakéta amikor leold, ez a mechanizmus hibásodhatott meg. Az hogy hányból ment tönkre kettő az erősen nézőpontkérdése. Ennek a Hordozórakétának ez a 3. vagy 4. nagyobb verziója, a kisebb módosításokat nem számolva (azokból több tucatnyi volt) gyakorlatilag nem volt 2 teljesen egyforma verzió, a motor specifikációi az első Falcon 9 óta legalább 3 alkalommal módosultak látványos mértékben, Maga a rakéta induló tömege 334/400/480/549 tonna volt a különböző verziókban. Ebből a verzióból (Falcon 9 FT) ez még csak a 10. példányvolt a mostani, szóval erősen bejáratos példány. Semelyik rakétatechnikai cég nem végzi a fejlesztéseket olyan gyorsan mint a Spacex, ehhez képest kisebb csoda hogy ennyire megbízhatóan megy. Ezt a start előtti próba inditást amit jellemzően a tervezett start előtt 48-72 órával csinálnak, pont a biztonság fokozása miatt vezették be, más rakétacég nem csinálja, legalábbis azon a szinten hogy teljesen feltöltve begyújtják a motorokat. Volt már jó pár eset amikor kisebb anomáliákat észlelve ilyenkor inkább halasztottak , akár egy érzékelő meghibásodása miatt is.
  • gaszton421 #17
    A mostani Soyuz amivel az űrállomást ellátják tényleg jó eredményeket produkál de a műhold felbocsátásoknál használt verzió már nem ilyen megbízható, ott például az utolsó fokozattal volt már többször gond. A Proton nagy rakétájuk kb 90 % megbízhatósági rátát produkál és semelyik 5 éves idöszakban amióta használják ez nem ment 92-93% fölé. A 2010-töl napjainkig realizált időszakban 61 indításból 6 volt részleges vagy teljes kudarc. Az Ariane 5 rakétáknál az első pár évben 20-30% körüli volt a hiba százalék amíg kipofozták és beüzemelték a dolgot, most meg már évek óta szépen megy az utolsó 50 indítás mind sikeres volt.A kínaiaknak éppen 3 napja 31-én füstölt el egy rakétájuk, csak ők az ilyet eléggé megtartják maguknak.