Gyurkity Péter

Elromlott, majd magához tért a Kepler 

A vészhelyzeti módba kapcsolt űrtávcsővel helyreállt a kapcsolat, folyik az adatok elemzése.

A NASA még április 7-én, egy rutinhívás során fedezte fel, hogy a Kepler űrtávcső vészhelyzeti üzemmódba kapcsolt, aminek okát egyelőre nem tudták kideríteni. A mérnökök lázasan dolgoztak a folyamatos kapcsolat, illetve a normális működés helyreállításán, ezt pedig sikerült is elérniük, így megkezdődhetett az adatok kiértékelése.

A Kepler K2-küldetésének legutóbbi megfigyelési fázisa március 23-án ért véget, ezt követően az űrtávcső adatait letöltötték, az eszköz pedig az úgynevezett Point Rest State (PRS) állapotba kapcsolt, antennáját a Föld felé fordítva, fogyasztását pedig a lehető legkisebb szintre szorítva le. Április 7-én a szakemberek felfedezték, hogy ehelyett a vészhelyzeti mód van érvényben, ami azért is érintette kényelmetlenül őket, mert ez alig 14 órával előzte meg a soron következő manővereket, amelyek révén a Kepler a július 1-ig tartó időszak kedvező körülményeit kihasználva a Tejútrendszer közepe felé fordult volna.

Az események időrendje miatt kizárták a reakciós kerekek, illetve a manőver által potenciálisan okozott problémákat, a vészhelyzeti módba történő kapcsolást tehát valami más váltotta ki. Lázas munka kezdődött a normális működés helyreállítása érdekében, ez pedig vasárnap reggelre sikerült is, így megindulhatott az értékes adatok letöltése, majd pedig azok kielemzése. Az illetékesek megjegyzik, hogy a Kepler 7 éves működése során ez volt az első ilyen eset, és igyekeznek minél gyorsabban megtalálni az okokat, hogy a kilencedik megfigyelési időszak minél hamarabb elkezdődhessen.

A gyors helyreállítás révén sikerült megelőzni az üzemanyag jó részének elpocsékolását, egyelőre úgy tűnik, hogy folytatódni fog a tudományos munka.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!