Ötvös Tibor

A Brothers In Arms játékmenetét hozza el a The Bureau: XCOM Declassified


A 2010-es E3-on mutatkozott be először az akkor még XCOM címen futó FPS-t, mely szinte azonnal kiváltotta a rajongók ellenérzését. Aztán nagy csend lett a projekt körül, majd számos változtatást és alakítás után augusztus 20-án végre megjelenik a most már The Bureau: XCOM Declassified címen futó program.

Az első és legjobb hír, hogy a korábbi félelmek alaptalannak bizonyulnak, mivel a játék nagyon hangulatos és jól kezelhető lesz. És, bár a The Bureau akciójáték lesz, de ettől függetlenül komoly szerepet kap majd a stratégia is. Úgy kell majd elképzelnünk az egészet, mintha a Brothers In Arms sorozatot ültették volna át egy alternatív univerzumba.

A játékos William Cartert irányítja és a kezelés megegyezik bármely külső nézetes akciójátékban látottakhoz. De az ellenfelekkel nem egyedül szállunk szembe. Kapunk ugyanis két társat is, akiknek mi adhatunk parancsot. Ezt a fedezékből kikukkantva kapcsolhatjuk be, mivel ilyenkor megjelenik a Battle Focus mód.


A kör alakú felület három részre van osztva. Az egyik hozzánk tartozik, a másik kettő a társainké. Aki játszott a Mass Effect sorozattal, az nagyjából el tudja képzelni a dolgot. Ilyenkor az idő egyébként lelassul és lehetőséget kapunk rá, hogy kiosszuk az utasításokat. A nézet is átvált az Enemy Unkownban látott felső kamerára, ám mindez valós időben zajlik.

Eleinte többnyire csak a társaink mozgásait határozhatjuk meg, ám később kapunk extra képességeket és fegyvereket is. Az eleinte a '60-as évek készletét használhatjuk, ám később az idegen technológiának köszönhetően már komolyabb tűzerőt is bevethetünk. A társainkra érdemes lesz figyelni, hiszen, ahogy az Enemy Unknownban úgy itt sem támadnak fel holtukból. Ha elveszítjük őket, ugrott az egész fejlesztés is és kezdhetjük elölről az egészet egy másik emberrel.

A The Bureau: XCOM Declassified nem egy buta akciójáték lesz, hanem egy igen okos, az egyedi megoldásokat és taktikát díjazó, számos mellékküldetéssel és fejlődési lehetőséggel megspékelt alkotás, melyben ráadásul a döntéseinknek következményei is lesznek. A 2K Marin eddig nem okozott csalódást és a jelek szerint most sem fognak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zero 7th #2
    "Ilyenkor az idő egyébként lelassul és lehetőséget kapunk rá, hogy kiosszuk az utasításokat. A nézet is átvált az Enemy Unkownban látott felső kamerára, ám mindez valós időben zajlik."

    Az már játék, ami a VALÓS időt lassítja le, baszkikám! Csak ezzel fogok játszani, és akkor soha nem öregszem meg!
  • flashpointer #1
    Kezdésnek sikerült egy hihetetlenül szar videót készíteniük