Ötvös Tibor

Nem szimpla Dead Island klón lesz a Hellraid


Az idősebb játékosok bizonyára jól emlékeznek még az olyan programokra, mint a Doom, Hexen, Heretic vagy a Rise of the Triad. A "megyek előre és lelövök mindent ami utamba kerül" FPS-eket manapság már csak elvétve kapjuk meg, ám a Techland most valami hasonlóra készül a Hellraid kapcsán.

"Azt szeretnénk, ha a játékon érződne, hogy a 30-as éveinek végén járó emberek készítették" - árulta el Marcin Kruczkiewicz, a Hellraid producere. "Nem lehet elfelejteni a múltat. Fiatalként nagyon élveztük a Quake első részét, a Hexen 2-t és a Diablot és ezek az élmények valamilyen szinten megragadtak bennünk."

A játék egy akciódús FPS lesz, melyben négy kaszt közül választhatunk majd. Ők a Harcos, a Mágus, a Lovag és a Tolvaj. Mindegyikük egyedi képességekkel bír majd és a továbbjutáshoz együtt kell működjenek. A Mágus például pajzsot vonhat a barátai köré vagy teleportálhatja magát a pályán, közben tűzlabdákat illetve különböző mágiákat alkalmazhatunk az ellenfeleinken.


A harcok során tapasztalati pontokat gyűjthetünk, melyeket a képességeink fejlesztésére költhetünk. A Techland beemeli a Dead Island nyitott világát a játékmenetbe, mely érdekes eredményt szülhet egy ilyen sok akcióval bíró FPS esetében.

A Hellraid a saját Chrome Engine 5 grafikus motorját alkalmazza, mely a fent látható trailer alapján ismét remek munkát végez majd. Hangulatilag sem lesz gond, a fantasy környezet nagyon jól működik. A Hellraid azonban jelen pillanatban nem rendelkezik kiadóval, a csapat saját pénzből finanszírozza a munkálatokat. Ennek ellenére Kruczkiewicz nem aggódik, szerinte egy bizonyos ponton majd elkezdik a tárgyalásokat.

Ám nem szeretnének megalkudni, így fontos szempont lesz a választásnál, hogy ne szóljanak bele a munkájukba. A Hellraid az idén jelenik meg, PC-re és konzolokra is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lammaer #6
    "A "megyek előre és lelövök mindent ami utamba kerül" FPS-eket manapság már csak elvétve kapjuk meg"

    bár igy lenne.... bár igy lenne
  • retardtomsolooo #5
    tomsolo te faszgeci bazd meg a kurva anyád a ravatalon
  • TomecK #4
    Csak másolt, és szarul . . .

    http://www.eurogamer.net/articles/2013-05-07-heres-your-first-brief-look-at-techlands-hellraid
  • Szefmester #3
    Szerintem Ötvös úr azt sem tudja melyik játék a Dead island.. :)
  • hzolika #2
    Bar nem jatszottam a Dead Islandel, de miutan ez egy fantasy vilagban jatszodo akcio RPG, a video alapjan sokkal inkabb lehetne hasonlitani az Elder Scrolls jatekokhoz...
  • lestyanrobi #1
    Erről eszembe nem jutna a Dead Island...