Ötvös Tibor

God Mode

Az Oldschool Games csapata hű a nevéhez és egy olyan, kifejezetten multis játékra alapuló alkotást hoztak össze, mely sokat merít az Exhumed, Serious Sam vagy Doom játékmenetéből.

A God Mode összességében egy nagyon egyszerű és könnyen kiismerhető játék, de igazából épp ez adja a szépségét. A történet szerint karakterünk egyike azon isteni leszármazottaknak, akiknek szüleit korábban Hadész kitagadta az Olümposzról és most szeretnének visszajutni és elfoglalni az őket megillető helyet. De ezt felejtsük is el, csupán hangulati elemnek szolgál a sztori és hogy nagyjából tudjuk, miért is indulunk el három társunkkal.

A célunk mindig az adott terület teljes megtisztítása az ellenfelektől, akik tárháza a sima csontvázaktól kezdve a különböző repkedő démonokon át a hatalmas óriásokig terjed. Kellő kihívást jelentenek és bőven kell szórnunk az ólmot, ha végezni akarunk velük. De egy jó csapat nem ismer lehetetlent.



Ha pedig minden szintet letudtuk, akkor bejuthatunk az Arany Szobába, ahol feltölthetjük magunkat arannyal és ezeket a karakterünk fejlesztésére, új fegyverek, kiegészítők vásárlására költhetjük. Ám sajnos így is maximum 15 perc alatt letudható egy szakasz és mivel csupán 5 van belőle, így könnyen kiszámolható a játékidő. Ám van, ami alaposan megnyújthatja a játékidőt, ez pedig Test of Faith nevet viseli.

Ha belépünk egy terembe, a Test of Faith modifikációs funkciója bekapcsol és különböző egyedi lehetőségek jelennek meg. Fontos azonban, hogy egyszerre mindig csak egy és ezt random módon generálja a gép. Így lehet, hogy kapunk véges számú lőszert, a friendly fire be vagy kikapcsol vagy pedig bekapcsol a God Mode, melynek hatására a csapat tagja váltakozva válnak sérthetetlenné.

Vannak azonban érdekesebb modifikációk is. Az egyik esetében minden ötödik másodpercben más fegyvert kapunk, így soha nem tudjuk, éppen mivel fogunk harcolni. Egy másiktól megnőnek ellenfeleink és nehéz lesz legyőzni őket. A legjobban nekem a tűzlabdás tetszett, mikor is az egész csata alatt folyamatosan tűzgolyók hullottak le az égből sebezve mindent, ami az útjukba került.



A God Mode életerőrendszere a klasszikus vonalon halad, vagyis nincs automatikus gyógyulás. Ha fogytán az életerőnk, akkor a piros és kék fények felé érdemes futnunk, ahol megtalálhatjuk a feltöltéshez szükséges dolgot. Lőszert pedig a zöld felvételével kaphatunk.

Grafikailag nincs gond az anyaggal, remegést vagy akadozást még akkor sem lehetett tapasztalni, mikor valóban rengeteg különböző méretű és képességű ellenfél volt a pályán. Sajnos azonban viszonylag kevesen játszanak a programmal - vagy csak én fogtam ki rossz időpontot. De tény, hogy negyed órát kellett várni, mire felbukkant még várom vállalkozó kedvű játékos, akivel elindulhattam a harcba.

Ettől függetlenül a God Mode remek móka, kellemes kikapcsolódás és a Steam oldaláról le is tölthető.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!