Ötvös Tibor

Hitler dinók élén tér vissza

A Dino D-Day közel egy éve megjelent, de akkor sajnos kimaradt. Most azonban a fejlesztők pár igazán hangulatos és jól sikerült plakátot tettek elérhetővé és ennek alapján gondoltuk, hogy mégis visszatérünk a játékra.

1942-t írunk. Adolf Hitler sikerrel támasztotta fel a dinoszauruszokat. A hüllőkk élén a náci sereg szó szerint átgázolt Európán és szinte az egész világon. Szerencsére a Szövetségeseknek is sikerül pár feltámasztott dinót elfogni és ezek alapján elindulnak a "gyártások". A játékos a Nácik vagy a Szövetségesek oldalán indulhat harcba, a cél a teljes győzelem kivívása.

Az akciódús FPS kifejezetten a multis játékra készült. A programot a 800 North and Digital Ranch készítette a Valve Source motorjának felhasználásával. Ebből rögtön adódik, hogy a játék grafikailag nem tartozik az elit kategóriába (már tavaly sem volt ott), de a hangulat mégis frenetikus.



Érdekel a játék?
(Összesen 441 szavazat)
  • Igen, kipróbálom
    48 % (212 szavazat)
  • Már kipróbáltam
    2 % (11 szavazat)
  • Nem
    47 % (207 szavazat)
Azért nem mindennap tudunk világháborús hadszíntereken T-Rexekkel és Velociraptorokkal harcolni. A játékban 7 választható dinó található (a fenti kettő mellett választható még: Dilophosaur, Desmatosuchus, Stygimoloch, Protoceratops és Styracosaur) és mellé 9 emberi karaktert is kapunk. A fegyverarzenál pedig szintén a kornak megfelelő, összesen 26 fajta elérhető a Dino D-Day-ben.

Akit érdekel a játék, mely mindössze 10 dollárba kerül, az először azért próbálja ki a demót vagy nézzen meg több videót is és csak utána döntsön. Mindenesetre a további plakátokat a játék hivatalos oldalán lehet megnézni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Doktor Kotász #22
    "Gondolkodj el azon, hogy hányszor láttál filmet az örmény népírtásról vagy sztálin által végzet tízmilliós tisztogatásokról! Hányszor kell megemlékezned róluk az évben mert van rájuk külön emléknap? Egyszer sem! És miért? Az örmény ember vagy a szláv ember kevesebbet ér mint a zsidó ember? Nahh erre válaszolj nekem kérlek és utána sértegess ha jónak látod."

    Ez azért van te idióta fasz, mert Európából az amerikaiak, illetve a ruszkik söpörték ki a nácikat, így ez az amerikai és az orosz történelem része, hiszen a kontinensen halltak a katonái, az amerikai filmipar, meg transznacionális, így az amerikai filmipar termékei eljutnak hozzád. Az örmény filmipar termékei meg nem, így film formájában erről nem ér inger.

    Te tényleg ilyen síkhülye vagy, hogy ezt nem sikerült összeraknod?

    Egyébként, ha kíváncsi vagy amerikai filmre, amiben a német katonák a főszereplők, akkor ajánlanám a Vaskeresztet. Egy német tapasztalt örmester, akit tiszti rangig vitte, de mindig lefokozták, előléptették, ellentétbe kerül egy porosz főnemesi család századosával, akinek családi hagyomány a vaskereszt kiérdemlése. Rohadt kemény, rohadt akciódús, és remek dramaturgia. És legalább 30 éves. Nem olyan szarok, mint a halál 50 órája és társaik. Az ellenség a kapuknál szintjét üti...
  • Doktor Kotász #21
    "Gyűlölöm azt, hogy ha hitlerről meg a 2.vh-ról van szó a nép elfehéredik és elkezdi sajnálni szegény lemészárolt holokauszt áldozatokat... "

    Ez kurvára nem így van. A legtöbb ember mindig is a helyén kezelte a témát. Hogy Hitler elmebeteg volt, nem vitás, hogy a holokauszt valami hihetetlen kegyetlen gépezet volt, azt is tudjuk. Az emberek ezzel tisztában vannak, de egyáltalán nem ez tölti ki a napjait.

    A zsidókat ez érzékenyen érinti, bennük ez mélyebb nyomot hagyott, ezért bizonyos alkalmakkor, a holokausztnapon vagy emléknapon (te biztos jobban tudod, mikor van, meg mi a neve), szóval egy évben egyszer megemlékeznek, leraknak egy koszorút vagy valami, és az olyan kis buzik, mint te, illetve az érintett embereken kívül, nagyjából senkit nem érfekli.

    A normális ember tudja, hogy a zsidó az érintett, neki miért fontos, az olyan kis buzi hitlerbajuszkát a kifestőkönyvébe rajzolgató faszkalapnak, mint te meg miért fontos... hogy kihőböröghesse magát.

    Hidd el, a normális emberek ezt gondolják rólad...
  • 12346 #20
    Off, de

    A játékötleg meg videó alapján mókás. Megnézném egyszer, de úgyse fogom.
  • SzirmosSzisza #19
    Én csak olvastam róla, de mindenhol azt írják, hogy a fejlesztők korrektek ugyan, de a játék eléggé gány :D
  • nextman #18
    Nem volt az regen, meg elnek olyan emberek, akik megeltek az egeszet.
    Hannibal meg Roma, na az regen volt.
    Ez kb. 2300-400 korul lesz regen.
  • topitopi #17
    Nos igen, éppen az ilyen vérpistikés kommentek miatt féltem beírni ide a véleményemet... Nos kérdésedre válaszolva: nem, nincs listám arról, hogy kit NE kelljen sajnálni a szegény lemészárolt áldozatok közül...Mindazonáltal nem szeretném ha úgy tűnnék fel mint a sok tanulatlan idióta akik-mert jól néznek ki a tankok-heil hitler meg hulljanak a zsidók felkiáltással mászkálnak mindenfele mert az menő... NEM! én csupán arra szerettem volna rávilágítani, hogy régen volt és bár szörnyű lehetett de nem egyedül áll a történelemben és még csak nem is a legújabb, ennek ellenére ez folyik a csapból is ami engem már régen nem megindít vagy szánalommal tölt el, hanem egyszerűen untat. Ha ettől seggfej, fajgyűlölő vagy hitler játszópajtása leszek akkor sajnálom. Gondolkodj el azon, hogy hányszor láttál filmet az örmény népírtásról vagy sztálin által végzet tízmilliós tisztogatásokról! Hányszor kell megemlékezned róluk az évben mert van rájuk külön emléknap? Egyszer sem! És miért? Az örmény ember vagy a szláv ember kevesebbet ér mint a zsidó ember? Nahh erre válaszolj nekem kérlek és utána sértegess ha jónak látod.

    Egyébként hogy ne legyen teljesen off komment: kipróbáltam a játékot és sztem marhára vicces... Pár órát mindenesetre megér.
  • Zombee #16
    Látom, Hitler nevére ugrálnak még a plebejek.
    Az sg meg nem tudom, honnan szedi mindig ezeket a demókat, a Postal 3-nál is ajánlgatták hogy próbáljuk ki, de kurvára nincsen se annak, se ennek demója.
  • Ender Wiggin #15
    esetlen=esetleg
  • Ender Wiggin #14
    Van esetlen egy listád is, arról, hogy milyen egyéb lemészárolt áldozatokat nem kéne sajnálni?
    §€ggf€j
  • CaptainRumi #13
    Nemrég elérhető volt Steam-en a játék pár napig. Raptorok ellen nem sok esély volt :)