Ötvös Tibor
A Piranha Bytes visszatér a Gothic sorozathoz?
"A Gothic harmadik része csak azért kapott a kiváló helyett nagyon jó értékeléseket, mert a kiadást felvállaló JoWood kényszerítette a Piranha Bytes fejlesztőit, hogy a még el nem készült játékot adják le" - nyilatkozta korábban a fejlesztők egyike.
Ez volt a Piranha Bytes számára az utolsó csepp a pohárban és elhatározták, hogy külön utakra indulnak. "Röviden elmesélve a sztorit, a fő probléma az volt, hogy számos nézeteltérés volt a kiadó és köztünk" - kezdi a történetet a fejlesztőcsapat társ-alapítója, Michael Hoge. "És az egész akkor csúcsosodott ki, mikor a kiadó rákényszerített minket, hogy egy még be nem fejezett játékot jelentessünk meg."
"Őszintén megvallva ha a beígért időre elkészülünk a játékkal, akkor semmi gond nem lett volna. De a fejlesztési idő elhúzódott és ahelyett, hogy a megoldást keresték volna a dologra, inkább gyorsan meg akarták jelentetni. Ez valószínű a piaci helyzetnek volt köszönhető és ekkor döntöttünk úgy, hogy elvállnak az útjaink."
Ennek hatására a JoWood a Spellbound Software csapatát bízta meg az ArcaniA - A Gothic Tale fejlesztésével, mely azonban kritikailag elég csúnyán leszerepelt. Közben a Piranha Bytes elkészítette a Risen című RPG-t, mely alig szerepelt jobban, mint a Gothic negyedik része.
"A mi szempontunkból jól alakultak a dolgok, hiszen pontosan tudtuk, hogy egyszer visszaszerezzük a márkanevet" - folytatta Hoge. "Jelen pillanatban a JoWood már nem rendelkezik a Gothic jogaival és ezek visszaszálltak hozzánk - vagyis pontosabban majd jövőre lesz újra a miénk. Most nincs előttem a szerződés, de úgy emlékszem, hogy az jövőre jár le és akkor újra a miénk a Gothic név és minden, ami vele jár."
Melyik a jobb?
(Összesen 242 szavazat)
"Arra gondoltunk, hogy két lehetőség áll fent: vagy készít a JoWood egy jó játékot és azzal öregbítik a sorozat nevét vagy csinálnak egy rosszat és akkor mindenki tudni fogja, miért is történt mindez. Nem tudom, hogy ki tudja, de a Gothic név végig a Piranha Bytes tulajdonában volt. Mindössze engedtük a JoWoodnak, hogy pár címet kiadjanak a franchise nevével."
Mivel a JoWood csődöt jelentett, így a már korábban bejelentett Gothic 4 kiegészítő, a Fall of Setarrif sem jelenik majd meg és ezek alapján szinte biztos, hogy a következő Gothic részt már a Piranha Bytes készíti. És hogy mikor lesz a Risenből Gothic? "Ez nagyon veszélyes kérdés" - válaszolja a Risen brand menedzsere, Daniel Oberlerchner. "Ez egy hatalmas titok! Erre a kérdésre jelen pillanatban nem válaszolhatok."
Szóval elképzelhető, hogy Gothic 4: Risen vagy Risen 3: A Gothic Tale lesz a következő rész címe.
Ez volt a Piranha Bytes számára az utolsó csepp a pohárban és elhatározták, hogy külön utakra indulnak. "Röviden elmesélve a sztorit, a fő probléma az volt, hogy számos nézeteltérés volt a kiadó és köztünk" - kezdi a történetet a fejlesztőcsapat társ-alapítója, Michael Hoge. "És az egész akkor csúcsosodott ki, mikor a kiadó rákényszerített minket, hogy egy még be nem fejezett játékot jelentessünk meg."
"Őszintén megvallva ha a beígért időre elkészülünk a játékkal, akkor semmi gond nem lett volna. De a fejlesztési idő elhúzódott és ahelyett, hogy a megoldást keresték volna a dologra, inkább gyorsan meg akarták jelentetni. Ez valószínű a piaci helyzetnek volt köszönhető és ekkor döntöttünk úgy, hogy elvállnak az útjaink."
Ennek hatására a JoWood a Spellbound Software csapatát bízta meg az ArcaniA - A Gothic Tale fejlesztésével, mely azonban kritikailag elég csúnyán leszerepelt. Közben a Piranha Bytes elkészítette a Risen című RPG-t, mely alig szerepelt jobban, mint a Gothic negyedik része.
"A mi szempontunkból jól alakultak a dolgok, hiszen pontosan tudtuk, hogy egyszer visszaszerezzük a márkanevet" - folytatta Hoge. "Jelen pillanatban a JoWood már nem rendelkezik a Gothic jogaival és ezek visszaszálltak hozzánk - vagyis pontosabban majd jövőre lesz újra a miénk. Most nincs előttem a szerződés, de úgy emlékszem, hogy az jövőre jár le és akkor újra a miénk a Gothic név és minden, ami vele jár."
(Összesen 242 szavazat)
-
Gothic
51 % (123 szavazat) -
Risen
23 % (55 szavazat) -
Egyik sem
22 % (53 szavazat)