SG.hu·

Meglepő: újabb sorozatokat állított le az Activision

A Vivendi és az Activision egyesülésekor utóbbi bizony alaposan átnézte a friss jövevény kínálatát és számos címet kidobott a repertoárjából (többek között ekkor váltott kiadót a Ghostbusters és a Brütal Legend is). De a jelek szerint nem kell különösebb esemény ahhoz, hogy az Activision "furcsa" döntéseket hozzon.

A Bobby Kotick vezette kiadó ugyanis tegnap nyilvánosságra hozta a 2010-es év negyedik negyedéves eredményeit és bemutatta a 2011-es kínálatát is, melyből meglepő játékok hiányoznak. De kezdjük az elején. Az Activision kétségtelenül nagyon sikeres időszakot tudhat maga mögött.

A december 31-én lezáródó időszakban a kiadó 2,55 milliárdos bevételt ért el, ami kicsivel több mint a tavalyi időszakban volt (akkor 2,5 milliárdot értek el). Ehhez jön még a digitális csatornákból származó 470 millió, ami 40 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest. Ehhez természetesen kellett a Call of Duty: Black Ops kirobbanó sikere is, hiszen az FPS hat hét alatt 1 milliárd dolláros bevételt termelt és eddig több mint 20 millió példányt adtak el.



Kiemelt figyelmet kapott a Blizzard, akik idén lettek 20 évesek és - az iparban meglepő módon - többnyire ugyanazok alkotják a csapatot, akik az induláskor is ott voltak. A csapat legnagyobb sikere a World of WarCraft: Cataclysm, mely 4,7 millió példányban talált gazdára. A második helyre a StarCraft 2: Wings of Liberty került 4,5 millióval és közel 150 ezer Battle.net-re feltöltött térképpel.

És akkor most jöjjenek a rossz hírek. Először is: idén nem jelenik meg új Blizzard játék. Ezzel rögtön kizárhatjuk a Diablo harmadik részét és az új MMO-t is és már csak az a kérdés, hogy a Heart of the Swarm új címnek minősül vagy csak kiegészítőnek. Mert ha igen, akkor ezek szerint 2012-ig várnunk kell rá.

De itt még nem állt le az Activision. Kotick ugyanis bejelentette, hogy a kirobbanó sikerű és stílust teremtő Guitar Hero sorozat fejlesztését leállították, de ugyanígy járt a DJ Hero is. Továbbá kiderült, hogy az ígéretesnek tűnő True Crime: Hong Kong sem fog soha megjelenni, mivel annak fejlesztését is leállította a kiadó. Ezzel együtt 500 főt elbocsátanak a kiadótól, ami valószínű egész csapatok bezárását jelenti majd.



És akkor miből akar majd hasznot húzni az Activision? Nos, a Call of Dutyból természetesen. Jelenleg ugyanis három csapat is ezen a sorozaton dolgozik, de a kiadó létrehozott egy negyediket is. A Beachhead Studios a CoD online tartalmait készíti majd. De hivatalosan is bejelentették, hogy idén jön új Transformers játék (kettő is: az egyik a War for Cybertron 2, a másik a harmadik film alapján készül) és egy új, csak Kínában megjelenő, ingyenesen játszható Call of Duty.

De jön az X-Men: First Class játékváltozata, új Spider-Man program (talán a Shattered Dimensions 2?), új Family Guy program és folytatódik a népszerű Cabela's Hunting franchise is. És természetesen várható az új Call of Duty is, mely biztosan ismét nagy sikert arat.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© lammaer2011. 02. 13.. 20:57||#11
Guitar Herot jobb is hogy lelõtték, a 3 után meredeken ment lefele a számok minõsége. Pedig aztán nem kéne nagy tudomány hozzá,csak választanának ki frankó zenéket... de a 4-5-ben borzalmak voltak. MIchael Jackson meg ilyenek... 😊
© zserrbo2011. 02. 13.. 13:19||#10
A cod mindig is a multiplayer módjával nyújtott hosszú játékidõt. Engem már nem nagyon tudnak lekötni a AI irányította botok, inkább ember ellen játszok legyen bármelyik játék.
© REPS0L2011. 02. 13.. 12:18||#9
nem lehet hogy a Guitar Hero leállítása valami hasonló, de sokkal jobb dolog kezdéséhez szükséges ugyanebben a témában? O.o
© RoyalPredator2011. 02. 12.. 08:38||#8
Hülyegyereknek kell a blekopsz, mert nagyon keménynek érzik magukat, és anyuci karácsonyra megveszi.
© 60voltosNeon2011. 02. 11.. 22:07||#7
family guy <#idiota>
© barcames2011. 02. 11.. 19:09||#6
cod:S jónak jó csak 5 órás játék és semmi extra:S
© Grr12342011. 02. 11.. 17:43||#5
Hát csak aztán az új CoD nehogy a.... mert aztán még.
© hurkaur2011. 02. 11.. 16:08||#4
Nem hittem volna ,hogy az ea után lesz még olyan kiadó ,aminek a neve hallatára köpnék..
© Zolivok2011. 02. 11.. 15:54||#3
kínaiak atombombára szíjjazva küldik vissza azt a szart
© SpecterMATWRZ2011. 02. 11.. 14:26||#2
Nem tudom mi ez a nagy CoD láz...Én utoljára a 4-el játszottam. Azóta nem követem és nem is nagyon izgat egy CoD sem. Pedig imádom FPSeket. :o
Nem értem én ezt a világot!