Ötvös Tibor

Új Silent Hill: Downpour információk

Korábban már foglalkoztunk a nyolcadik Silent Hill játékkal, mely a Konami logója alatt készül és a Downpour alcímet kapta. A fejlesztési feladatokat a cseh Vatra Games végzi, akik ma a korábbinál kicsit több információt adtak ki a programjukról.

A játék főszereplője egy Murphy nevű elítélt, aki a rabszállító busz balesete után eljut Silent Hillbe, ahol ő is megismeri a valódi félelmet és rettegést. A főszereplőről viszonylag keveset tudunk, de az biztos, hogy nincs semmilyen kötődése sem a városhoz sem pedig valamely korábbi szereplőhöz. "Murphy sztorija az Murphy sztorija és semmi köze neki Alessa vagy James történetéhez" - állította Brian Gomez, a kreatív vezető.

"A játék során nem tudunk meg semmit Murphy múltjáról. Tehát nem derül ki róla, hogy egy ártatlan bárányka, akit tévedésből ítéltek el. Nem, ő egy valódi bűnöző, aki nem riad vissza majd semmilyen eszköztől a túlélés érdekében." A fejlesztők elárulták, hogy szeretnének visszatérni a pszichológiai félelemkeltéshez. Ez annyit jelent, hogy bár lesznek kisebb-nagyobb harcok a játékban, de messze nem annyi és olyan intenzitású, mint az elődökben.



Murphy ugyanis csak a tereptárgyakat tudja majd használni, lőfegyver alig-alig akad majd a programban és azok is viszonylag nehezen lesznek elérhetők. Ez egyébként szándékosan alakult így. Gomez szerint ugyanis "a horror arról szól, hogy az ember sebezhetőnek érezze magát. Egy hatalmas fegyverrel és egy törhetetlen baltával a kezedben elég nehéz ezt elérni." Ahogy az elődökben, úgy a Donwpourban is visszatérnek a logikai feladványok, melyek bizony komoly fejtörést okoznak majd a játékosoknak.

Megváltozik a helyszín is. Ezúttal Silent Hill olyan részébe jutunk el, ahova eddig még soha nem tehettük be a lábunkat. Ezúttal a város délkeleti részében kalandozunk, ahol az olyan régi és klasszikusnak számító épületek, mint a kórházak illetve iskolák nem lesznek megtalálhatók. Helyettük bevásárló központok, business centerek és turista látványosságok alkotják majd a környezetünket.



A kamerakezelést tekintve a készítők visszatérnek az első részben látott klasszikus Silent Hill megoldáshoz, vagyis keverednek majd a fix és a játékost követő megoldások. Remélhetőleg ezek jobban meg lesznek oldva, mint pár korábbi részben, ahol sokszor a kamerakezelés okozta a legnagyobb fejfájást.

A Silent Hill: Downpour megjelenési dátummal még nem rendelkezik, de remélhetőleg még az idén a kezünk közé foghatjuk a játékot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DemonHunterW #11
    Silent Hill - Újabb képek!
  • Csillagf3nyke #10
    Silent Hill: Downpour - Megérkeztek az első képek!
  • Merces #9
    ....arrol az ötödik részröl beszélsz,amelyiket én játszottam? mert egyetlenegy buggba nem futottam bele elejétöl a végéig.Mondjuk nem kellett volna ennyire a filmre alapozni a környezetet.....de még igy is egy pozitiv játékélményt nyujt..
  • grebber #8
    Asszem idén mostmár valóban kell venni egy xbox 360-at!
  • Skynet #7
    Az első 4 rész jó volt főleg az első 3.....
    A Psp-re és késöbb Ps2-re is megjelenő Origins szintén.
    Az 5 semmilyen téren sem közelíti meg a régi részeket,és ez sem fogja,fos játékmenet lesz fos zenével,sehol a régi hangulat. Kár érte.
  • Woodsnail #6
    Várós!
  • Merces #5
    ..mondjuk az elhasználódó fegyverek az tetszik , de ezt a fix kamerát nem kéne.....
  • Garrett27 #4
  • Derapo #3
    Na,vééégre! Fanatikusan rajongtam a Silent Hill első két részéhez. A harmadik még elment,a negyedik sem volt teljesen rossz,de az 5. "rész" egy bugoktól hemzsegő fostalicska volt.
    Hajrá Konami. Remélem nem szúrja el a cseh csapat a melót,és végre egy igazi Silentet kapunk.
  • Zolivok #2
    kapod a +-t