Ötvös Tibor

Dungeon Siege 3 infók

Korábban már kiemelten is foglalkoztunk a Dungeon Siege harmadik részével, melynek fejlesztését Chris Taylor és az Obsidian közösen végzi. Az angoloknál megjelent interjújukban kicsit bővebb bepillantást is engedtek a játékba és a fejlesztés kulisszatitkaiba.

"Chris Taylor nem vesz aktívan részt a fejlesztésben" - szögezte le az Obsidian vezető dizájnere, Nathaniel Chapman. "Ő a tanácsaival segíti a munkánkat ami nagyon fontos, hiszen Chris egy hardcore játékos. Sokat segített a szörnyek kialakításánál. Az együttműködés az új kiadónk, a Square Enix ötlete volt és tulajdonképpen ő hozott össze minket Chris-szel."

"A játékban lesz pár változás az elődökhöz képest. Itt van mindjárt a dialógus rendszere, melyet az Alpha Protocol és a Mass Effect 2 mintájára készítettünk. Az eddigi részekben ez nem szerepelt, szóval ezt valódi újdonságnak tekintjük és ez olyan terület, amelyben az Obsidian mindig is jó volt. Tulajdonképpen ennek köszönhetjük, hogy a Square Enix minket szúrt ki a Dungeon Siege 3-hoz."

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
"Sajnos a sztorival nagyon sok időt töltünk el, szeretnénk ugyanis egy izgalmas, lebilincselő, de a sorozathoz méltó és hű történetet letenni az asztalra - de ennek köszönhetően a többi részre sokkal kevesebb időnk jutott. És itt lép be ismét a Gas Powered Games (Chris Taylor csapata) és a Square Enix, akik kisegítettek minket a fejlesztésben. És teszik ezt most is."

"Az irányításon sokat kellett alakítanunk, hiszen a Dungeon Siege 3 konzolokra is megjelenik, így a kontrollerre kellett optimalizálnunk azt. Véleményünk szerint ez sikerült is és hasonló megoldást vetettünk be, mint a Baldur's Gate: Dark Alliance esetében. De komoly hatással voltak ránk más konzolos klasszikusok is: a Devil May Cry, a God of War és a Ninja Gaiden."

Klikk ide! Klikk ide!

"Újdonság lesz a ko-op rendszer is, melyben a 'jump in jump out' megoldásra vagyunk a legbüszkébbek, mely remekül működik mind konzolokon mind PC-n. De erről sajnos többet nem árulhatok el. Azt azonban le kell szögeznem, hogy az európai piacra sokkal jobban odafigyelünk, mint az amerikaira, hiszen a játékaink mindig is jobban fogytak a régi kontinensen, mint az Újvilágban."

A Dungeon Siege 3 elméletileg még az idén megjelenik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)