Ötvös Tibor

Újabb Call of Duty: Black Ops infók

A Call of Duty: Black Ops körül eddig elég nagy volt a titkolózás, ám a héten megjelenő Official Xbox Magazine (OXM) és a PC Zone munkatársai bepillantást nyerhettek a játékba, melyről most mi is beszámolunk.

Ahogy azt már korábban is írtuk, a Black Ops főleg a Hidegháború idején játszódik, mely 1947-től 1991-ig tartott vagyis egy elég nagy időszakot ölel fel. Így a készítőknek lehetőségük van változatos helyszínek bevetésére is, hiszen a Treayrch szerint harcolhatunk majd Vietnámban, az egykori Szovjetunió fagyos hegyvidékén és még Kubába is eljutunk. A fejlesztők reményei szerint a rajongók is elég változatosnak találják majd a helyszíneket.

Az OXM szerint "a Black Ops hihetetlenül gyönyörű", káprázatos tűz és füsteffektekkel, helyenként pazar fényhatásokkal, fejlesztett látótávolsággal és életszerűbb karakter animációval. A játék főszereplője a Studies and Operations Group (SOG) tagja. A csoport a CIA kötelékébe tartozik, ám módszereik nem épp "elfogadottak" és a tetteik sem felvállalhatóak - legalábbis a nagyközönség előtt.


Az újságíróknak prezentált Black Ops missziók egyike a frissen megjelent trailerben is látható helikopteres küldetés volt. A misszió leírása szerint csapatunk Hue Cityben csap le a titkos üzleteket bonyolító szovjetekre, majd a Modern Warfare 2-ben is látott havas küldetést kapunk, melyben az Urál-hegységen lévő bázisra kell belopakodnunk.

Egy harmadik küldetésben egy helikopter szerencsétlenséget élünk túl. A jármű lezuhan a Huong folyóba és nekünk egyetlen késsel kel végigvinnünk ezt a pályát. Az új fegyverek közül bemutatkozott a nyílpuska, melynek másodlagos tüzelési módjával robbanófejes íjat lőhetünk bele az ellenfeleinkbe. De újdonság lesz még az M202-es rakétavető és a shotgun is.

Jó hír, hogy az OXM beszámolója szerint lesznek légi harcok is, ekkor helikopterünkből kell az ellenséges gépeket leszednünk. A Call of Duty: Black Ops nagyon ígéretesnek tűnik. A két sajtótermék egyöntetűen állítja, hogy a Treyarch megalkotta a maga Modern Warfare részét, melyre mindenképpen érdemes lesz odafigyelni. A játék november 9-én jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Star Wars pro #39
    Mi van olyankor hogy ha feltelepítem a gamet aztán meg elindítom és Kinyomja h Fatal Error ? mi a próblém ?
  • es5eNCe #38
    Arcoskodni senki nem arcoskodott nem értem miről beszélsz! Egyedül Bosco-val vitatkoztam én példának okáért de rendesen és kulturált keretek között és más sem hencegett tudtommal. Ha feleslegesnek tartod az erről való vitatkozást stb. mi a szarnak írsz ide? Ennyi erővel te sem vagy különb és a záró mondatod rád is vonatkozik!

    Igen tudja szerintem mindenki hogy van hangtompító meg zavaró is ettől függetlenül még értelmetlen nem számít kempelsz-e vagy sem.
  • Mat666 #37
    6,8,10 hozzászólás itt szaroztak pl.
  • bosco05 #36
    Senki sem arcoskodott és fikázós hangnemben egyedül te írtál. Mi eddig beszélgettük a játékok közti különbségeteket, te meg megjössz, mint nagyokos igazságosztó. Erről ennyit, befejeztem a topic olvasását...
  • nyuny01 #35
  • Mat666 #34
    Nevetve olvastam egy pár hozzászólást többek között akik nehézség szerint osztályozzák meg esetekben fikázák a codot vagy épp a cs.
    Aki jó az Jó az Összesben ha jó voltál cod1-2ben akkor a többi se jelenthet gondot főleg hogy azt nyomjátok hogy a többi rész mennyire gyenge meg nem kell célozni stb..
    Páran panaszkodtak a perkekre is nos igen van egypár haszontalan de ha pro vagy akkor tudod hogy melyiket használd hogy még hatékonyabb légy esetleg meg kockáztatom azt is hogy a játék stílusod és a játék modhoz igazítsd.

    A gyakran emlegettet radar is vicces mert az csak a született campereket
    zavarja a fetrengésbe másokat nem de persze ha ismeritek a játékot akkor gondolom hallottatok hangtompítóról uhv jammeröl ,col-blood perkről és lássatok csodát már is nem lát a radar és lehet fetrengeni.

    Azért érdekes hogy mennyien sírtak régebben hogy mennyire unják már a 2 Világháborús környezetet meg stílust meg hogy a játék készítők semmi újjal nem tudtnak előjönni stb.
    Most hogy változtattak újat próbálnak ki ami igaz hogy nem minden estben sül el jól de attól még is csak új és változatos és több lehetőséget ad.
    Vissza sírjátok a régi játékokat ebben az estben azt javaslom mindenkinek játsszon amivel akar vagy tud nem értem minek kell fikázni meg arcos kód ni hogy melyik a nehezebb mert nem csak értelmetlen de körülbelül olyan 13 éves gyerek színvonala.
  • ADAMEX9 #33
    Nálad a pont!
    De menteném azzal, hogy a bulik 23:00-kor indulnak be!
  • bosco05 #32
    Senkinek semmi baja, de te is péntek 22:00 kor írsz be, gondolom nő alattad, sör az arcodban, kártya meg a kezedben
  • WilliamMcKinley #31
    Nektek is mennyi bajotok van :D Ajánlom figyelmetekbe: nők, sör, póker :D
  • bosco05 #30
    Ez csapatmunka, sokszor bemondják hol az ellen, sokszor viszont makkol, de tudja hova kell lőni. Nyilván egy fragmovieba orbitális makkokat is raknak, mert azt is jó nézegetni. Cod2-ben minden fegyver nagyon pontos, ezért is könnyebb mint cod1 :)