Ötvös Tibor

Idén jön az Elemental: War of Magic

A Stardock már számos kellemes stratégiával örvendeztette meg a műfaj rajongóit és a jelek szerint eme kitaposott ösvényről most sem akarnak lelépni. A frissen bemutatott Elemental: War of Magic mégis sokban különbözik a stílus eddigi képviselőitől és épp emiatt lesz valami egyedi és kellemes.

Miközben a legtöbb stratégiai játékban egy, többnyire arctalan vezetőt játszunk, aki egy népet vagy országot vezet, addig az Elemental saját karaktert kínál. Ez annyit jelent, hogy nem egy előre generált alakból választunk, hanem a papír alapú RPG-k karakteralkotását vették át a fejlesztők. Uralkodónknak így meg lesz az erőssége és gyengesége is. Így lehetünk karizmatikus svindlerek, aki remek diplomata ám állandó balszerencsével küszködik.

De lehetünk erős és hatalmas harcosok is, aki a harcmezőn brillírozik, ám arroganciája miatt nem sok követője akad. Kapunk tapasztalati pontokat is, melyek elköltésével jobb fegyvereket és erősebb varázslatokat vásárolhatunk seregünknek. Karakterünk megalkotásánál fontos szerepet kapnak a külsőségek is, de erről majd később.



Miután ezzel végeztünk, választanunk kell magunknak frakciót. A játék 10 lehetőséget kínál fel, ám készíthetünk egy sajátot is és saját zászló alatt hódíthatjuk meg a világot. Lehetünk a gyengék védelmezője, a jószívű munkások bajnoka vagy a gyengék elnyomója, a gonosz harcosok vezére. Mindez csak karakterünktől és a frakciótól függ.

Bár minden játékos háttere más és más, a fő vonal mindenkinél azonos lesz. Eszerint a világot egy hatalmas katasztrófa dúlta szét és a Channellerek feladata lesz az élet újbóli megteremtése. Mi egy ilyen Channeller leszünk és népünket felelősségteljesen kell vezetnünk. A trükk itt az, hogy találjuk meg a megfelelő egyensúlyt a népünk növekedése, terjeszkedése és a későbbi megélhetés között. Például ha túl gyorsan terjeszkedünk, nem maradhat pénzünk a későbbi támadások visszaverésére.



Amint megalapítottuk első városunkat, rögtön számos komoly döntéssel vagyunk kénytelenek szembesülni. A városok a rendelkezésre álló lakások és ételek függvényében maguktól növekednek, lépnek szintet, ám eme fejlődés irányát mi szabhatjuk meg. Ha kunyhókkal és kertekkel töltjük meg a helyet, akkor szinte soha nem panaszkodnak az ott lakók éhség miatt, ám nem tudunk majd kutatólaborokat, templomokat felhúzni.

Egy iskola építésével lehetőséget kapunk a technológiai rendszer elérésére. Az Elemental: War of Magic nem a megszokott lehetőségeket ajánlja fel. Belépéskor a rendszer összefoglaló kategóriákat kínál (háború, diplomácia, közigazgatás stb.), amelyek további alkategóriákra van osztva. A közigazgatást választva dönthetünk, hogy a mezőgazdaságot vagy az ipart fejlesztjük, de további lehetőségek is rendelkezésünkre állnak majd.

Ráadásul - a Populoushoz hasonlóan – egy-egy fejlesztéssel szinte isteni hatalmat kapunk. Ilyenkor ugyanis lehetőségünk lesz vulkánok megteremtésére vagy a talaj megemelésére illetve lesüllyesztésére. Mondanom sem kell, hogy ezek egy ellenséges város mellett bevetve komoly károkat tudnak okozni.



A harcrendszer a szokásos elemekkel dolgozik. Harcost parasztokból képezhetünk, akiket barakkokba küldve alakíthatunk át. A játékban lesz egy egységkészítő rész is, melyben lehetőségünk van egyes katonatípushoz fegyvert, pajzsot, kiegészítőket (gyűrűk stb.) és varázslatokat is rendelni, de akár fizikai felépítésüket is megváltoztathatjuk. Ezen beállítások a végén elmentésre kerülnek és ezután minden típus az adott felszereléssel lép ki a kiképzőtábor kapuján.

Akár a Civilization ötödik részében, az Elemental: War of Magicben sem lehet a különböző egységeket összevonni, de adott egység a saját területén belül korlátlan lépéssel rendelkezik. Maga a harc pedig körökre osztva zajlik. A végső győzelmet többféleképpen érhetjük el. Ledarálhatjuk az összes ellenfelünket de diplomáciai úton, a varázslatok segítségével vagy az összes küldetés teljesítésével is megnyerhetjük a programot.

Igen, a programban lehetőségünk lesz több küldetés teljesítésére is, melyek nagyban emelhetik tekintélyünket, de ugyanakkor hasznos tárgyakat, varázslatokat is kaphatunk értük. Mondjuk pár gazda érdekes hangokat hall kiszűrődni a közeli barlangból, melyet átkutatván értékes kincset találhatunk. De előfordulhat, hogy egy gazdag nemes megkérhet, hogy mentsük meg elrabolt lányát a banditáktól.



Néhány esetben választanunk is kell majd a küldetés során. A banditák például pénzt ajánlhatnak fel, hogy nézzünk másfele, míg ők elpucolnak a lánnyal. Ha így teszünk, az apa többé nem gyarapítja szövetségeseink táborát. Fontos elem még az Elemental: War of Magicben a családalapítás és utódlás.

Ezt házassági ajánlatokkal tehetjük meg, így tarthatjuk életben dinasztiánkat. Az Elemental: War of Magic nagyon komolyan veszi ezt a részt, hiszen a rendszer összeveti a két szülő tulajdonságait és azok elegyeként alakítja ki utódunk kinézetét, képességeit. És épp ezért nem mindegy, hogy az elején milyen külalakot adtunk karakterünknek, hiszen az döntően befolyásolja a rendelkezésre álló házassági ajánlatok számát.

Az Elemental: War of Magic megjelenéséig még közel fél év van hátra, ám a stratégiába oltott RPG nagyon ígéretesen fest. Még biztosan visszatérünk rá.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Merces #4
    ....inkább nézzétek meg a Mount and Bladet....
  • Endrosz #3
    Stardock = minőség (GalCiv 1-2, producerként Sins of the Solar Empire és Demigod)

  • Fbn Lx #2
    eeeez mennyire jól hangzik :O fú... kell
  • Szefmester #1
    Érdekesnek tűnik.. várólistára veszem. :)