SG.hu·

COD4: 13 millió online játékos

A Modern Warfare fejlesztője bejelentette, hogy jelenleg 13 millió játékos veszi igénybe a multiplayer módot világszerte. Megjelent a második rész előzetese.

Az Infintiy Ward részéről egy interjúban árulták el a bűvös számot, amely még a készítők számára is meglepő. A 2007-ben megjelent eredeti játékból a hónap elejéig 13 millió példányt adtak el világszerte, mostanra pedig a jelek szerint az online közösség is elérte ugyanezen méretet.


Ebben természetesen egyaránt ott vannak a konzoltulajdonosok, valamint azok, akik személyi számítógépen indulnak harcba, a multiplayer mód esetében pedig az Xbox Live szolgáltatást használók táboráról van szó. A cég részéről elhangzott, hogy a játék elsősorban ezen a területen szolgált tanulsággal számukra, egészen pontosan azt illetően, hogy a közös játékot lehetővé tévő mód kiemelkedően fontosnak számít napjainkban. Éppen ezért várható, hogy a jövőben még nagyobb hangsúlyt fektetnek az online környezetre, annak megvalósítására és részleteire, amely a Modern Warfare 2-ben is visszaköszön majd.

Az Infinity Ward egyébként a napokban tette közzé a második rész trailerét (lásd a beágyazott videót), amely egyúttal hosszabb és nagyobb kihívással szolgáló single-player módot is tartalmaz majd. Emellett természetesen új fegyvereket és javított, hatékonyabb frissítési platformot kapunk, a megjelenést követően megjelenő patch-ek gondmentes telepítése érdekében. A várakozás méretét jól jelzi, hogy a szintén a hónap elején megjelent első teasert az első 24 óra alatt 1,3 millió alkalommal tekintették meg a világhálón.

A Modern Warfare 2 hivatalos megjelenési dátuma november 10.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Julius Caesar2009. 06. 07.. 15:36||#18
igen, de codban és csében elég sok a tört szerver (sztem 80%-ukra tuti felmehet törtes) és akkor csak arra vonatkozik az ellenõrzés (vac, pb) aki eredetivel játszik. aki törtezik, az úgy scal ahogy akar. ha meg megfogják, akkor is mi van? egy szerverrõl banolták, átmegy máshova és ott teszi tönkre más játékát. õ nem fizetett pénzt a játékért, tehát miért tartaná be a fair play szabályait? de azt kívánom, nagyobb öröme ne legyen az életben, mint a csalás.
© chuky1232009. 06. 06.. 18:04||#17
mér szerintem király lesz pl snowmobilról gyapni az ellent.
Pl a cod 5 ben is vannak tankok.<#eplus2><#violent>
© wOlFbYTe2009. 06. 02.. 10:57||#16
A csalókat egyszerûen ki lehet szûrni a mai technológiai lehetõségek mellett.

Lásd QuakeLive... Böngészõben futtatott megjelenítés, minden egyéb a QuakeLive szerveroldalán van kezelve és tárolva (configok, collision detektálás, stb).

Sokan fognak hõbörögni a felhozott példa miatt. Akinek nem tetszik hogy csalókkal játszanak, ne játsszon csalásra alkalmas játékkal.
© Sir Ny2009. 06. 01.. 15:03||#15
ja
© nalidzsizpáuvö2009. 06. 01.. 12:55||#14
Azért a hivatalos szervereken kiszûrik a csalókat, nem?

Egy ekkora játéknál meg kell hogy oldják az fairplay-t, pl. a Blizzard szerverein is szinte lehetetlen csalni, mert folyamatosan ellenõrzik.
© haxoror2009. 06. 01.. 12:44||#13
Külföldön sokkal kultúráltabb a helyzet.
© Hegi902009. 05. 31.. 18:50||#12
jármûvek? 😞
azok sose tetszettek az FPS-ekben 😞
© Julius Caesar2009. 05. 31.. 16:15||#11
simán el lehetne CS/COD szindrómának nevezni. aki csaló õt nem kickelik, aki meg jó/makkol egyet az meg ban. ja és ha valaki lelõ akkor csicskaláma lesz.
© wednes2009. 05. 31.. 14:07||#10
Az a baj, hogy akkor is megkaphatod, hogy WH-s vagy mikor szemtõl-szembe lõsz le valakit. Ez volt nekem is a bajom a COD-dokkal, sok a csaló és aki meg nem csal azokat kiáltják ki annak.
© Falcon872009. 05. 30.. 22:13||#9
Szerintem elég erõs túlzás a 70%, engem is whsoztak már le, amikor közel sem vagyok az, csupán elég sokat tolom, és konyítok hozzá valamennyire 😊
Bár, én csak magyar szervereken tolom, nem tudom, külföldön mi a helyzet.