MTI

GDC '09: A válság a játékiparban is érződik

A recesszió meglehetősen beárnyékolja a videojáték-ipar egyik legfontosabb eseményét, a San Franciscóban ma megnyílt idei Játékfejlesztői Konferenciát (GDC). Az ötnapos rendezvényen a játékipar legfontosabb résztvevői, fejlesztői jelennek meg, és különféle előadások keretében rendkívül érdekes témákat feszegetnek.

Bár a videojáték-ipar egyike azon ritka iparágaknak, amelyek a gazdasági válság kellős közepén is jól tartják magukat, a fejlesztők sincsenek rózsás helyzetben. Az utóbbi időben tömérdek fejlesztőcsapatot oszlattak fel a nagyobb kiadócégek (köztük olyan híreseket is, mint az Age of Empire-ről vagy a nemrég megjelent Halo Warsról elhíresült Ensemble Studios), rengeteg fejlesztőt elbocsátottak és szó sincs arról, hogy átcsoportosították volna őket másik munkakörbe, mint régebben, hanem egyszerűen nem találnak munkát maguknak.


Ebben a nehéz helyzetben nyitotta meg kapuit a Games Developer Conference, ahova a világ minden tájékáról érkeznek fejlesztők, hogy konferenciákon, előadásokon, workshopokon hallgassák meg egymás gondolatait az iparról, a játékvilág fejlődési lehetőségeiről és ezen belül sok egyéb kérdésről. Meggan Scavio, a San Franciscó-i rendezvény szervezője a kiemelten érdekes esemény jelentősége ellenére is kevesebb látogatóra számít, mint a tavalyi 18 000 résztvevő. Az ok nyilvánvaló: a recesszió kellős közepén a fejlesztőcégeknek nincs arra keretük, hogy kiutazzanak más országokból az USA-ba a rendezvény kedvéért.


A rossz gazdasági helyzetben is szép eredményeket produkál azonban a számítógépes játékipar. 2008-ban 21 milliárd dollárt költöttek csak az USA-ban játékokra és hozzájuk kötődő hardverekre, míg 2007-ben ez a szám csak 17 milliárd volt, februárban pedig, mint ismeretes, 10 százalékkal nőtt az országban a játékpiac bevétele, amely ebben a helyzetben páratlan teljesítménynek számít. Ugyanakkor a látszólagos siker ellenére minden kiadónál és fejlesztőnél a megszorítások és elbocsátások a legjellemzőbbek. A világ egyik legnagyobb játékcége, az Electronic Arts például 1000 alkalmazottjától válik meg ebben a hónapban.


Furcsa paradoxon, hogy még ebben a helyzetben is porszívóként próbálják felszippantani a tehetséges koponyákat a játékfejlesztő cégek. A Gearbox Software, amelyik a híres második világháborús belső nézetes lövöldözős játéksorozat, a Brothers in Arms fejlesztője, januárban még jó pár fejlesztőjétől megvált, ám nem sokkal később újabb alkalmazottak felvételét hirdette meg. A GDC ebben a visszás piaci hangulatban nem tudja kivédeni a recessziót.


Bár nyitóbeszédében Ivata Szatoru, a japán Nintendo vezérigazgatója cége elsöprő sikeréről beszélt és bemutatta új fejlesztésüket, a DSi nevű kézben hordozható kis marokkonzolt, ugyanakkor a hétfői és az elkövetkezendő napok főbb témái is a következők lesznek: "Éljük túl a gazdaság szorítását!", "Stabilitás a viharban". "Az emberek nem adják fel és kis költségvetéssel, nagy kreativitással szinte csodákra képesek. Az a nagy helyzet a játékfejlesztőkkel, hogy ellenálló egy társaság. Meg fogják találni a kiutat ebben a sötét helyzetben is" - hangsúlyozta a szervező, Meggan Scavio.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • irkab1rka #3
    "Gearbox Software, amelyik a híres második világháborús belső nézetes lövöldözős játéksorozat, a Brothers in Arms fejlesztője,"

    höhöh, ez jó.

    höhöhö. A gearbox arról híres hogy brother in arms, höhöhö...
    Ez kábé olyan, minthogy az ID a wolfeninstein miatt híres, höhöhö
  • Ruley #2
    Ez. Az.

    Legjobban a gamer oldalak értékeléseiből látszik, hogy maga a játékélmény/játékmenet/játszhatóság/gameplay/stb, ahogy éppen megfogalmazzák, az csak egyike a 4-6 értékelési szempontnak, mintha egy szép, hosszú, cselekményes sztorijú játék jó irányítással és megkapó zenével, de dögunalom játékékmenettel, (lényegében egy film aminek a jelenetei között kattintgatni kell valamire), ugyanannyit érne mintha a sztorija lenne sablonos, de órákra bele lehetne feledkezni a "gombnyomogatós" részbe. Vagy ha az irányítása akadozna, de megérné hozzászokni a magávalragadó hangulata miatt.

    A grafikát már nem is említem, manapság úgyis divat fórumokon utálni mindent ami kidolgozott, és fennhangon magasztalni az innováció dicsőségét: World of Goo, Portal, Little Big Planet, és társaik. Aztán valahogy mégsem fogynak olyan jól mint az új NFS, meg az új GoW? Ja, hát mert IGAZÁBÓL mégsincsenek egy szinten... pfff..

    "lassan ez már nem is játék-ipar, hanem érdekesség-ipar... "fúúú jön a crájzisz új része" :)"
    Ja, a gamer oldalak 90%-ban olyan játékokról szóló hírekkel, fórumbejegyzésekkel, médiával vannak tele amik még meg sem jelentek, vagy valami változtatás LESZ bennük.
    Olyan régen így megy már, hogy alíg jut eszembe nagy ritkán hogy nem lehetne-e olyat hogy a JÁTÉKOKRÓL szóljon a dolog, például arról hogy még mindíg milliók játszanak a starcrafttal, a Simssel, a PS2-vel, sb.
    Ja, hogy ennek nincs hírértéke? Biztos ez? Az emberek mégis találnak valamit bennük ami miatt leköti őket évekig...

  • mcganyol #1
    az ilyen óriási nagy "húde okosak vagyunk" konferenciákra, a válasz: tetris, rubik kocka, puzzle...
    nem kimagasló technológiai felkészültésgre van (pusztán) szükség, hanem kreativitásra és pszihológiai ismeretre, mivel szeretnek (és tudnak) JÁTSZANI az emberek.
    remek példa az xbox, playstation vs. nintendo wii állás. az xbox és a playstation rendkívűl modern, a kor csúcstechnológiáját vonultatják fel, bravúrosnál bravúrosabb megoldások kapnak bennük helyet. mégis a wii mindent letarolt, mert szórakoztatóbb.

    ami ÉRDEKES (mert valósághú a grafikája, mert jó a fizikai modellje, mert érdekes a története...stb) az nem feltétlenül JÁTSZHATÓ.
    lassan ez már nem is játék-ipar, hanem érdekesség-ipar... "fúúú jön a crájzisz új része" :)