Kiadó: Atari
Fejlesztő: Eden Studios
Honlap

Platformok: PC, Xbox360, PS3, PS2, Wii
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Windows XP/Vista, Intel Pentium 4 2.8 GHz vagy Athlon X2 +3800, 1 GB RAM, 9.5 GB szabad hely a merevlemezen, NVIDIA GeForce 7600 vagy ATI Radeon X1950, DirectX 9.0c-kompatibiis hangkártya
Ajánlott: Intel Pentium 4 3.4 GHz vagy AMD Athlon 64 +4000, 2 GB RAM, NVIDIA GeForce 7800 GTX vagy ATI Radeon X1950 XTX
Hasonló játékok: Resident Evil, Silent Hill
Kategória: külsőnézetes akciójáték

Remélem sokak számára nem hat újdonság erejével az Alone in the Dark cím. A túlélő horror műfaját megteremtő egyik kult klasszikus (szinte vele egy időben jelent meg a Clock Tower és a Sweet Home is) nélkül ma olyan játékokkal lennénk szegényebbek, mint a Resident Evil-franchise vagy a szintén klasszikus Silent Hill sorozat. Edward Carnby első kalandja még az Infogrames gondozásában került kiadásra 1992-ben és osztatlan sikert aratott. Az egyik legjelentősebb számítógépes lap anno beválasztotta minden idők 10 legfélelmetesebb játéka közé, ami azért nem rossz ajánlólevél. A siker természetesen újabb részeket szült és az egy évvel később megjelent folytatás simán lepipálta az eredetit. A harmadik, western-hangulatú epizód már kevésbé aratott sikert, minek hatására az Infogrames kerek hét évig szüneteltette a szériát.

A nagy visszatérésként beharangozott Alone in the Dark: The New Nightmare sem sikerült túl szépen, a 2001-es negyedik rész egyszerűen nem volt képes az időközben megjelent, jóval többet nyújtó konkurenciával versenyezni. Ezután újabb hét éves pihenő következett és az időközben Atarinál landoló franchise a nyár elején megkapta a szimplán csak Alone in the Dark címet viselő ötödik részt. És hogy ezúttal megérte-e várni rá? Remélem a tesztből mindenki választ kap eme kérdésre.



Edward Carnby teljes emlékezetkieséssel, kótyagosan ébred fel egy idegen helyen, ismeretlen férfiakkal. Szerencsére egyik sem meztelen, így nem egy átmulatott éjszaka kínos következményei várnak rá - bár talán még annak is jobban örülne. Az ébredéssel rögtön szembesülünk is a játék egyik legzseniálisabb megoldásával: a pislogással. Ahhoz, hogy mindent lássunk, időnként pislognunk kell egyet, különben elmegy a fókusz és csak a nagy homályt látjuk. Később azonban fontosabb szerepet is kap ez a lehetőség, hiszen küzdelem közben az ellenfelek szemen is köphetnek minket és ilyenkor ki kell pislognunk azt. Persze egy túlélő horror nem ettől lesz klasszikus, de a megoldást azért még így is meg kell tapsolni.

A második dolog amivel rögtön szembekerülünk, a grafika. Bár elsőre a megvalósításra nem lehet panasz, azért később megjelennek a hibák. Egyszerűen nem lehet elmenni az iszonyatosan idegesítő bugok mellett. Ha ránk zuhan valami tárgy, aszfaltdarab, akkor egy darabig benne mászkálunk, kedvencem pedig a régi játékokban rendszeresen előforduló Michael Jackson-effekt. Ez annyit jelent, hogy a falhoz érve nem áll meg az emberünk, hanem egy helyben lépked, mint Jacko. Viszont azt is hozzá kell tenni, hogy a fejlesztők nem valamelyik nagymenő motort licencelték hozzá, hanem a Test Drive Unlimitedben használt grafikus enginet fejlesztették tovább.



De térjünk vissza a sztorihoz. Carnbynak fogalma sincs róla, hogy mi történik körülötte és csak sodródik az eseményekkel. Ám hamarosan esélye nyílik a szökésre, amikor valami elragadja egyik fogvatartóját. És itt vesszük át teljesen az irányítást. Elsőre minden rendben van, pislogva haladunk a kijelölt úton, majd megérkezünk egy tükör elé és innentől vált át a játék külső nézetbe. Nem akarok spoilerkedni, így a sztoriról csak annyit árulok el, hogy egy idegen erő üldöz minket, mivel szeretne újra "eggyé válni velünk". A rajongóknak jó hír lehet, hogy a történetből az is kiderül, hogy az első rész óta eltel közel 80 év alatt miért nem öregedtünk meg. A két nézet közül sajnos egyik sem használható tökéletesen. Külső nézetben szinte lehetetlen bármit is becélozni, ráadásul ez a messze a váll feletti nézet néha kellemetlen. Sok esetben nem látunk semmit, mert a kamera beragad valami tárgy mögé, miközben emberünk menne tovább az úton. A belső nézet pedig nem lenne rossz, de ha felveszünk valami tárgyat (mondjuk egy székkel akarjuk leütni az ellenfelünket), rögtön visszavált külső nézetbe.



Érdemes kitérni a harcrendszerre, ami tömören szólva csapnivaló. Egyszerűen képtelenség becélozni az ellenfeleket (most a külső nézetről van szó, ahol a "befogás" mód nem mindig üzemel), ráadásul Carnby mozgáskultúrája is hagy némi kívánnivalót maga után. A tárgyakkal való suhogtatás kezdetben jó móka, ám egy idő után idegesítővé válik. Lőszerünk nem lesz túl sok, szóval folyamatosan keresnünk kell a felhasználható eszközöket - a'la Condemned. Ellenfeleink sem az eszükről híresek, az AI néha produkál érdekes dolgokat. Nem mindig követnek minket és sokszor beragadnak egymásba.

Ráadásul a gonosz által megszállt embereket nem minden esetben lehet csak úgy lelőni vagy elverni. Tűz kell nekik és többnyire csak ezután pusztulnak el. Ezért érdemes mindig megjegyezni, hogy merre találhatók a gyúlékony székek, fa bútorok és hogy éppen hol lobog a tűz. Lehetőségünk van továbbá az elhullott testeket arrébb cibálni (az ellenfeleinkét nem, azok fekete felhővé válnak), ám ez az opció is valami kegyetlenül katasztrófálisra sikeredett. Anno a Hitman első részében jobban volt megoldva ez a vonszolás. Carnby vagy nem fogja meg a testet vagy az első mozdulatnál elejti stb.



Aki esetleg játszott a nem is olyan régen megjelent, kissé félresikerült Lost játékverziójával, annak ismerősen köszön majd vissza az ott látott fejezetekre osztott rendszer. Az AitD ötödik része pontosan olyan struktúrával épül fel, mint egy sorozat vagy a már említett játék. A történetet 8 fejezetre osztották, melyek további alfejezetekre (pontosan ötre) vannak tagolva. Egy-egy ilyen rész közel egy órás játékidőt nyújt, mely azért nem túl sok. Jó hír, hogy ennek az epizódos megoldásnak köszönhetően nem szükséges mentenünk, hiszen - egy "Az előző részek tartalmából" megtekintése után - onnan folytathatjuk, ahol abbahagytuk.

Érdemes még kiemelni a játék leghangulatosabb részét, az autós betéteket. Mivel a Test Drive Unlimited motorja hajtja a játékot, így ezek az epizódok a játék legjobban sikerült pillanatait okozzák majd nekünk. Elsőre rögtön a lángokban álló hotelből kell kihajtanunk az autónkkal, majd az utcán menekülni végig a Central Parkba. Ám ez nem megy olyan egyszerűen: mivel minden autó zárva, így először be kell törni az egyik ablakot, felhúzni a zárat, bepöccinteni a verdát és utána lehet elindulni. További okosság, hogy nagyobb tömegek eltűntetésére is alkalmas a kocsi. Beülünk, elindulunk, majd kiugrunk az autóból és szétlőjük a tankot. Vagy ha folyik a benzin, akkor haláli nyugalommal egy öngyújtóval meggyújtjuk a benzincsíkot és már robban is minden.



Nem beszéltünk még a tárgylistánkról, mely szintén egyedien lett megoldva. Carnby szétnyitja kabátját és már látjuk is mi van nálunk. Itt lehetőségünk van kombinálni bizonyos dolgokat (például öngyújtó és spray és máris kész a "lángszóró", vagy egy gyúlékony folyadék + pisztoly = robbanás). Sajna a kabátunk elég kevés dolgot tud eltárolni, így mindig jól gondoljuk meg, miből mennyit tartalékolunk. A gyógyítás is hasonló látószögben zajlik. A sebesüléseink ellátására kötszereket, sprayket szedhetünk fel, melyeket a megfelelő helyre fújva, ragasztva tűntethetjük el a sebeinket. Grafika: Sajnos közepesnél képtelenség jobb osztályzatot adni az AitD grafikájára. Bár akad benne pár valóban pazarul elkészített rész, összességében nem igazán látszik rajta a több, mint 2 éves fejlesztés (2005-ben adott engedélyt a munkák megkezdésére az Atari). Az objektumokba való beragadás, a lassan felépülő textúrák (ez leglátványosabban a hotelből való kijutásnál jelenik meg), és az érzés, miszerint hősünk pár centivel a föld felett lebeg komoly élményromboló hatással bírnak. A tűzeffekt viszont nagyon szép lett, kocsink élethűen törik - sajnos viszont az is lebeg a föld felett.

Kezelőfelület: A kezelőfelület nagyon jól sikerült, az irányítás végig teljesen kézre áll. Az egyedi ötletnek számító autós bepöccintés, a rövidzárlatok, az eszköztár mind-mind remekül lett megoldva.

Játszhatóság: A játék nem túl hosszú, és a sztori végig ébren tartja a játékost. Egyedi megoldások garmadája próbálj friss vért pumpálni a műfajba, ám a harcrendszert ki kell emelnem, mint orbitális negatívumot. Nem értem, hogy például miért nem lehet belső nézetből suhogtatni a székkel? A Condemnedben meg tudták oldani, ebben miért nem? Ráadásul Carnby nem mindig reagál a gombokra vagy nem úgy, ahogy azt elvileg kellene.

Intelligencia, nehézség: Az Alone in the Dark ötödik része nem tartozik a nehezen végigvihető játékok táborába. Elég lineáris az útvonalunk és a látszattal ellentétben nem kóborolhatunk csak úgy el a Central Parkban. Az AI érdekes dolgokat tud művelni, de összességében így visszatekintve különösebb probléma nem volt vele. Számomra még mindig a F.E.A.R. gondolkodó katonái számítanak az etalonnak.

Hang, zene: A muzsikáról eddig egy szót sem szóltam, pedig erről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Carnby és az összes szereplő hangja kiváló, ám a koronát a gyönyörű háttérzene teszi fel a produktumra. A videóban is hallható a muzsika, mely az egész játékban jelen van - szerencsére.

Összegzés: Összességében nagyon csalódott vagyok a játékkal kapcsolatban. A készítők mindent elkövettek, hogy annyi eredetiséget vigyenek a játékmenetbe amennyit csak lehet (pislogás, buszos egyensúlyozás, autós menekülés, eszköztár, gyógyítás, stb), ám ezek fejlesztése közben elfeledkeztek az olyan alap dolgokról, mint a grafika, irányítás, harcrendszer. Ezek tükrében egy szimpla közepest ér a játék. Ha a hatodik részben (mert biztosan lesz) kicsit jobban odafigyelnek, akkor végre méltó folytatást kaphatunk. Egy olyat, amire 1993 óta várunk.

A játékot bemutató videó letöltése