Gyurkity Péter

A Nintendo vezetésével ugrott a játékpiac

A tengerentúlon minden várakozást meghaladó arányban növekedett a játékpiac, ami elsősorban a Nintendo termékeinek volt köszönhető. A Microsoft bízik az Xbox 360 esélyeiben.

Az NPD Group az amerikai adatokat összesítve tette közzé a márciusi eredményeket, amelyek minden korábbi optimista várakozást felülmúltak. Kiderült, hogy 2007 márciusához képest 57 százalékkal bővült a játékpiac, a vásárlók pedig összesen mintegy 1,7 milliárd dollár értékben vásároltak konzolokat, játékprogramokat, illetve különböző kiegészítőket, mindössze 31 nap leforgása alatt. Elemzők korábban 40-45 százalék körüli növekedést vártak.

"A fenti adatokat látva nem is gondolnánk, hogy az amerikai gazdaság igen nyomott hangulatban van" - fejtette ki véleményét Anita Frazer, az NPD szakértője. Valóban, az eredmény kiemelkedően jóra sikerült, amiben nagy szerepe volt a Nintendo fejlesztéseinek. A konzolok versenyét ugyanis ezúttal is a Wii vezette az első helyen, amely összesen 720 ezer példányban kelt el márciusban a tengerentúlon. Második - némi meglepetésre - az Xbox 360, amely 262 ezer darabbal visszavágott a korábbi pofonokért és megelőzte a PlayStation 3-at, amely 257 ezer példányban kelt el ugyanezen időszak alatt. A Microsoft erre építve bizakodik a jövőben, amelyet tovább színesíthet a GTA IV közeli megjelenése. Az NPD megemlíti még, hogy 698 ezer Nintendo DS, illetve 297 ezer Sony PSP készülék kelt el.


Ami a játékeladásokat illeti, itt még nagyobb volt az ugrás, az egy évvel korábbihoz képest ugyanis 63 százalékkal több szoftver talált gazdára, 945,6 millió dollár értékben. Az abszolút első a Nintendo által kiadott Super Smash Bros: Brawl volt, a maga 2,7 millió darabjával, az ezt követő szakadékot pedig jól jellemzi, hogy a második helyezett Tom Clancy's Rainbow Six: Vegas 2 (UbiSoft) "mindössze" 752 ezer példányban kelt el. A dobogó harmadik fokára az Electronic Arts állhatott fel, mégpedig az Army of Two című játékkal, amely 606 ezer példányban fogyott.

A kiegészítők szegmensében 220 millió dolláros forgalmat regisztráltak, a legkelendőbbnek itt az Xbox Live pontok és előfizetések, illetve a PS3 vezetéknélküli vezérlője bizonyult.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #22
    Belinkelnéd a januári,februári,áprilisi releaseket is? Csak hogy lássam mennyi az a sok hűha:)
    Másrészt 3-4 különféle konzolt összehasonlítani az 1 féle pc platformmal nem éppen fair:P (az átfedések eléggé szépek a konzolok közt,de azért nem 100% lásd bully ami csak xbox360-ra és Wii-re jött most ki)
    Apropó a bully mitöl is nagy durranás? max feldolgozás (canis canem edit) illetve pontosabban portolás:P
    Persze ha tévednék vmiben, helyreigazítást kérek:)
  • NintendoGC #21
    Én sem borulok le az Intel és az Nvidia előtt.... csupán nekem ez jön be inkább.... de egyáltalán nem kizárt, hogy a következő grafikus kártyám egy Radeon HD3850 vagy HD3870-es lesz.... CPU terén egyenlőre Intelnél maradok.

    Nekem azért is lesz elsődleges a PC mindigis ... mert ezen melózok... másrészt kezdettől fogva ezen szoktam hozzá a játékokhoz.... ennek ellenére szeretem a konzolokat... de nem vagyok elvakult konzol rajongó ....

    A PC fikáztástól meg nekem is kifordul a gyomrom
  • Tinman #20
    Ezen vigyorogj:

    2008. március. Xbox360 releasek:

    Tiqual 7.5
    Dark Sector 7.5
    Rainbow Six Vegas 2 8.5
    Condemned 2 (mikor is lesz PC-re? ^^)
    Army of Two 6.5
    Bully 7.0
    Pro Evo. Soccer08 7.0

    Jöhet a PC-s felhozatal :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
  • bertino #19
    6-7 kötelező :DDDDDDDDDDdddd
  • tomcsa4 #18
    Teljesen igazad van. Én is elvetem a sulykot néha. De unalmas, hogy 10 VGA, cpu és játék hírben 10szer megy az Ati fikázás, AMD fikázás, és PC fikázás. Amikor mást mondanak, csak azt, hogy egy hülye PC-s vagy, és ha nem warezolnál, akkr lennének jó játékok is PC-re, az már fájdalmas. Pláne ha egy magyar mondja nekem. Konzolos árak is min annyi, mint PC-s, sőt néha 1,5x-2x a szorzó. Ha PC-sre nincs pénze, honnét van konzolosra? Jöhet, hogy konzolon komolyabban ki van dolgozva. Hmm.

    Én nem elfogultságom miatt nézem semmibe nvidiat, hanem azért, mert hülyének nézi a vevőit és disztribútorait. Kedvenc kártyám egy nvidia (6600GT), tisztában vagyok vele, hogy sokáig nvidia volt a legjobb, de azért nem kell ennyire leborulni elé. Én próbálom magam folyamatosan 8 éve karban tartani HW-ek terén, olvasni, olvasni, ez az egyik hobbim. Én nem vagyok reklámarc, azt ajánlom, ami adott árban a legjobb.

    Ez a PC-re azért kaptok semmit, mert állandóan warezoltok (ráadásul egy magyartól, aki történetesen csipszar hozzánk képes, álá GS) vicc. Ha látszik egy konzolporton, hogy élettelen a játék, tehát a fejlesztői úgy állnak hozzá, hogy "megcsináljuk gyors ezeknek a barmoknak" akkor é miért vegyem meg boldog arccal? Megveszem azt, ami jó. Sokat nem tudok, nem is akarok, hisz keveset játszom. De ami jó, az a polcomon végzi.

    Lehet szidni MS-t, de még mindig érződik, hogy ő az "úr". Befolyással van életünkbe nagyon. Ez leeht megváltozik, de idő kell még.
  • trsi #17
    lehet majd a csore tekeredni
  • Aramir #16
    http://index.hu/tech/szoftver/wii080421/

  • zola2000 #15
    Szerintem az mst érti gyerekcipőben lévő vállalat alatt.
  • GABOR16 #14
    "Egy gyerekcipőben lévő (konzoltéren) vállalat ott van a toppon a nagy "öregek"..."
    Ha ez alatt a Nintendo-ra gondolsz mint gyerekcipőben lévő gyártó akkor ki kell, hogy igazítsalak, hogy a jelenlegi 3 nagy közül, ő a rangidős... mind a cég megalapításának idejében, mind a konzolok gyártásának kezdetét illetőleg... :)
    Kis infó: Nintendo történelem dióhéjban
  • narumon #13
    Szerintem három szereplőt simán elbit a piac (mint ahogy most is látszik). Szóval nem hinném hogy bármelyikük abbahagyná.