Németh Szabolcs

A Blizzard megvásárolta a Havok-motort

A World of Warcraft és a Diablo megálmodói tegnap bejelentették, hogy licencelték a Havok 4.0-át.

A motorral egyelőre még nem tudják (vagy nem akarják elárulni), mit kezdenek. Valószínűleg az üzleti tervben már ott szerepel a Havoc engine neve mellett néhány ötlet, amelyet a közel, illetve a távoli jövőben meg is szeretnének valósítani a fejlesztők. Mike Morhaime, a Blizzard vezérigazgatója elmondta, hogy nagyon sokat várnak a súlyos dollármilliókért megvásárolt alaptól. "A Havok 4.0-val el szeretnénk érni, hogy a játékaink rugalmasabbak legyenek. Az új technológiát mindenféleképpen okosan és a lehető legoptimálisabban felhasználva építjük be majd a programjainkba" -nyilatkozta Morhaime.



Nem tudjuk, hogy ki hogy van vele, de mi azért nagyon kíváncsiak lennénk egy Blizzard fejlesztésű FPS-re vagy bármire, ami nem stratégia vagy éppen RPG. Persze ha nincs más, az is jöhet.

A Blizzard hivatalos oldala

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • psishock #27
    megnyugodhatsz, nem vitatom.
    csak nem az erősségem a stílus, és végképp nem tudom elképzelni miért ennyire közkedvelt nálunk. A fejlesztőket meg végképp nem bántom, inkább tisztelem őket mint mindenkit, aki képes alkotni.
  • Indigo #26
    Ami a minőséget illeti, azért az RTS-eink nem vallanak szégyent, ezt remélem nem vitatod.
  • psishock #25
    csak úgy átfutott rajtam
    "A Blizzard megvásárolta a Havok-motort" ==> WOW2, már fizikával? (ahogy hozzáálnak a dolgokhoz kitellik tőlük)
  • psishock #24
    eddig szkeptikus voltam a magyar játékok minőségét illetően... na meg újdonság hogy nem RTS-t gyártanak :), majd elválik hogy vitelezik ki ha kint lesz, sok jót nem várok.
  • Indigo #23
    Jövő év elején meg jön a Word of Chaos, magyar fejlesztésű RPG ;)
  • psishock #22
    teljesen jogos :), én néztem el ez felett, a "ragdoll" mozgást tényleg fizika motor hajtja a TQ-ben (egyre több respect a YouTube-nak :)! Az igazi kben az lenne, ha egy csepp anim se lenne benne, hanem MINDEN mozgást real-time-ba számolna az engine... nyilván erre még várnunk kell, de már nem sokat. úgylátom tényleg az első ragdollos rpg, kár hogy ilyen uncsira sikeredett /saját szemszög, TQfannemzedéknek :)/, lehet hogy élveztem is volna ha kicsit tovább tolom... de ha valami nem megy akkor nem megy, minek erőltetni nemde? A legszörnyûbb, hogy már egy jó ideje semmilyen táposabb RPG-t nem dobtak piacra ... na sebaj, majd a Hellgate és az új Might and Magic felüdülés lesz :)
    (btw egész nagy az esély hogy az UT2007 otróber2.-ről átcsúszik 2007re ...... ehhh, whatever, még így is nagy lesz a kínálat októberben, és nagyon reméljük a többi szépen tartja a helyét
  • edios #21
    Sztem kukkantsd meg még1x, mert TQ-ban bizony fizika mozgatja az elleneket! Asszem a maga műfajában talán ez az első fizikás játék
  • psishock #20
    zégvilágon semmi fizikát nem láttam benne, csak szébben voltak animálva a karakterek és az elhalásuk. Annak még nagy köze nincs a fizikához :)
  • psishock #19
    nem, azokat a "MathEngine" dobogtatta ;)
  • Szefmester #18
    UT 2003-2004?