Németh Szabolcs

Starcraft Ghost - végleg leállították?

Amikor meghallottuk néhány évvel ezelőtt, hogy 2004 végén érkezik a Blizzardtól a SC: Ghost, nem kell mondanunk, hogy mennyire oda voltunk.

Azóta sajnos nagyon sok minden megváltozott. Most 2006 augusztusát írunk és még mindig sehol semmi. A legnagyobb szomorúságunk pedig az, hogy az egykoron a Blizzard aduászának is kikiáltott program valószínűleg örökre a tervezőasztal fiókjában marad. A Blizzard elnöke, Mike Morhaime egyik interjújában a konzolokat tette felelőssé a projekt befagyasztásáért. "A programot PlayStation 2-re, Xbox-ra és Gamecube-ra terveztük, de emellett megkezdtük egy PC-verzió elkészítését is. Azonban a konzolok fejlődése olyan gyors volt, hogy minden korábbi elképzelésünket ki kellett dobnunk és ezért úgy döntöttünk, hogy nem erőltetjük a Starcraft Ghost-ot."

Klikk ide! Klikk ide!

Hivatalosan még nem jelentették be a program fejlesztésének végleges leállítását, de ma már igen valószínűtlen, hogy a sokak által egykoron nagyon várt játék valaha is megérkezik.

A Blizzard hivatalos oldala

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #36
    No,akkor oszesitett valasz:amikor a telia alahanyatlott, WoW-os hivatalos forumon 3 hetbe telt mire hajlandoak voltak valamit valaszolni\,kozben meg 20 serverrol jottek a sirasok,hogy dc-k es login problemak,meg lagok! A Telia amugy nem francia,hanem sved ha jol tudom,de nem ez a lenyeg,hanem hogy ki kot szerzodest a netszolgaltatoval? A blizz! Es ha jol tudom,mar a diablo 2-nel is voltak problemak a teliaval,ennek ellenere ujfennt veluk kotottek szerzodest!Akkor ki is a hibas?
    A blizzard mindig is hires volt a videoirol,ezert nagy szegyen,hogy a jo regota fejlesztes alatt allo kieghez,az E3-ra sem voltak kepesek egy epkezlab videot osszehozni!
    A hibamentesseghez annyit,hogyha nem megy a tesztservereken,akkor hogyan is tesztelik?
    A casual es hc gamerek kozt a kieggel meg nagyobb lesz a szakadek,azon egyszeru oknal fogva,hogy az uj instakban meg erosebb targyak lesznek (tier3-as szett) amit egy casual nem tud majd megszerezni ,ellenben egy hc "konnyen"!
    Tobb serveren van karim (aggrammar, bloodscalp, kor`gal),de egyedul a Kor`gal volt idaig problema mentes! Amugy erdekes modon minden frankon tud menni,problema nelkul(Guild wars,Silk road,ftp letoltes,torrent,persze ertelemzeruen nem egyidoben,sot ha jatszok akkor csak az megy,semmi mas)csak a WoW szorakozik....
    A 2 ev tapasztalata: most csinaltak meg,hogy tavolabb is lehessen repulni egy gombnyomassal,ne kelljen minden helyen leszallni...ehhez 2 ev kellett? Epl,Wpl tele van bugos szornyekkel,nem tudtak kijavitani ennyi ido alatt? nem sok minden tortenik a botok, ellen sem a goldsellerek ellen szoval azon kijelentesed miszerint azert kell fizetni a karaktermozgatasert mert igy akarjak megakadalyozni az uzletelest serverek kozt, marhasag,powerlevelling,bot farmolas es maris mindenbol minden lesz az adott serveren,ehhez nem kell karit mozgatni!
    Amugy ha jobban megnezed igazan nem sok ujdonsag lesz a kiegben ahhoz kepest,hogy miota csinaljak:((
  • Komolytalan #35
    Nem tom miről beszélsz. Az hogy nem csináltak (még) normális bemutató videot egy legjobb esetben is karácsonykor kiadandó kiegészítőhöz? Szerintem inkább ne is csináljanak, hanem foglalkozzanak magával a játékkal, hogy mihamarabb, minél hibamentesebben megjelenjen. Elég komoly változások lesznek benne, akár egy új játéknak is elmehetne. Mindezt úgy, hogy párhuzamosan fejlesztették az alapjátékot is. Ezenkívül (elvileg) sikerült tompítani egy szinte feloldhatatlannak hitt problémát, a casual vs HC gearek közötti iszonyatos különbséget. Szóval a WoW nagyon jó irányba megy el a kiegészítővel, gyakorlatilag mindent beleraktak, ami 2 év tapasztalata alapján hiányzott belőle.
  • Komolytalan #34
    Neked is csak azt tudom mondani, hogy a bliz nem fog helyetted utánanézni - ahogy helyettem se nézett utána - annak hogy mi okozza a instabilitást, lagot, stbt. Ha megvan hogy hol a probléma, és az bizonyítottan a bliz, akkor nekik kell szólni, hogy mi a rés. Ha meg más, akkor másnak. Pl okozhatja egy szimpla wifi router is amire 1.10 környékén cserélted a régit, vagy egy hálózati eszközcsere a szolgáltatódnád, meg persze az 1.10 is. Semmibe se kerül más szerverekre is csinálni 1-1 próba karit, hogy ott milyen. A szolgáltatás sokszereplős, és mint a sokszereplős szolgáltatásoknál általában egyik szereplő se fogja önként és dalolva magára vállalni a hibát, amíg be nem bizonyítod, hogy ő a hunyó. Az tuti, 1.10 esetén általános hibáról nincs szó, mert rajtam kívül még jónéhány ismerősömnél megy lag nélkül.
  • Komolytalan #33
    Magyarországon elég egyértelmű probléma volt a francia net szolgáltató (telia vagy mi a tök) bénasága. Ezért is migráltam francia adatparkban lévő szerverről németre, és megszűnt a lag. Innen kezdve szerintem látszik, hogy nem a játékfejlesztők felelősek a lagért, hanem a net szolgáltatók (akár a hostoló adatpar, akár a kliens netszolgáltatója, akár bárki a kettő között).
  • mezeimodell #32
    Többször is megfordultam a blizzard honlapján az elmúlt években, és többször olyat láttam, hogy "StarCraft gaming experience" előny... Az tuti, hogy a StarCraft kettőt, vagy valami hasonlót fejlesztenek, esetlegesen a warcraft 4-et. Türelem... Szerintem hamarosan megtudjuk. Én nagyon várom a StarCraft kettőt, mert az első rész egyszerűen annyira jól meg van csinálva, annyi mod-ot lehet hozzá készíteni, (nem mintha a war3-hoz nem lehetne) hogy nem lehet megunni. Csakhát ugye jött a broodwar, az erőegyensúlyok pedig szerintem kicsit a Protoss oldalára vitték el az egészet... Ezen most sokat lehetne vitatkozni---

    A ghost kár, hogy leáll, de akkor sem hiszem el, hogy több évi fejlesztőmunkát csak úgy kidobnak a szemétbe-
  • Szefmester #31
    egyetértek
  • cateran #30
    De,hogy ertehtobb legyen es a hirhez is kapcsolodjon,ujrafogalmazok:A Blizz az elozo jatekaival felallitott egy szintet nalam,amit ugyan kezdetben elert a WoW, de most mar messze nem,a ceg eroteljesen romlik minosegileg es sajnos ezt ez a hir is alatamasztja (lustak mast fejleszteni,mert minek?A penz dol a WoW-bol,meg akkor is ha szar)
    Az elozo jatekaik tobbszaz ora utan is roppant elvezetesek voltak (warcraft 3+frozen throne,na ott kocka voltam rendesen:D)
  • cateran #29
    Nem tudom mirol beszelsz,en szorakozasra vagytam a wowtol,de az 1.10-es patch ota az egesz olyan instabil,hogy csak na!Amugy koszonom kerdesed,bnom is elvan a wowval,kulon accounton jatszunk es neki is problemas,lagos neha,bar o hungarybol tolja!
  • cateran #28
    Angliaban vagyok,szoval remelem nem francia a szolgaltatom,de mit mondasz arra aki amcsibol jatszott?Es koszi,tudom mi a kulonbseg lag es fps kozott:)
  • Komolytalan #27
    Az hogy nem tom leírni az RP-t hosszan, nem változt azon, hogy nincs rá igény, ergo a bliz letojja azokat, akik RPt szeretnének játszani. Őket meghagyja más, második vonalbeli játékfejlesztő cégeknek, mint az asztalról lepergő morzsákat.