Napi Online

Magyarországon előnyben a PS2

Aratnak a konzolok a PC-vel szemben a játékosok körében, Magyarországon egyértelmű előnye van a PS2-re készült kiadásoknak.

"A nagynevű sorozatok (FIFA, Sims, Need for Speed) konzolon és számítógépen egyaránt megjelenő változatai közül immár Magyarországon is egyértelmű előnye van a PlayStation2 (PS2)-re készült kiadásoknak" - mondta Joó Ildikó, az Electronic Arts Magyarország Kft. marketingszakértője. Hozzátette, egyedül a gyerekek számára készülő játékok (mint a Harry Potter-sorozat) esetében lehet fele-fele arányról beszélni a PC-konzol-eladások kapcsán.

"Jelenlegi becslések szerint 110-120 ezer PS2-tulajdonos van Magyarországon, akik körében egy jól menedzselt konzoljátékból - a már említett sorozatok mellett többek között ilyen a Gran Tourismo vagy a GTA - 20-25 ezer példány fogy (16 ezer forintos játékárral számolva ez 320-400 millió forintot jelent). Valamennyi hivatalos kiegészítő, így a kontroller, a memóriakártya, a dvd-távvezérlő és a tartóállvány is kapható hazánkban" - tudtuk meg Sándor Csabától, a Sony PS2 magyarországi termékmenedzserétől. A közelmúltban megjelent az első teljesen magyar feliratozással készült játék, a FIFA 2006 - az Electronic Arts kiadásában -, magyar nyelvű kézikönyvet pedig régóta mellékelnek a legtöbb kiadványhoz.


Jóval kelendőbbek a konzoljátékok

Kevéssé elterjedt egyelőre a PlayStation Portable (PSP) - a hordozható konzol ára meglehetősen borsos (70 ezer forint körüli), így Magyarországon jelenleg körülbelül ötezren birtokolnak ilyen high-tech kategóriás játékgépet. Hivatalos információ még nincs a Sony következő nagy dobásának, a PlayStation3-nak az itthoni megjelenéséről, de ha a cég követi a PS2-nél hat évvel ezelőtt alkalmazott kiadási ütemet, akkor jövő karácsonyra kerülhet a boltokba az újdonság. (A Sony szerint 2006 márciusában jelenik meg Japánban a PS3, az év ugyanezen időszakában került forgalomba a PS2, amit decemberi magyarországi megjelenés követett.)

Jelentős ugyanakkor a Microsoft konkurens terméke, az Xbox lemaradása, mivel a cég hazai képviselete hivatalosan nem foglalkozik a konzol terjesztésével. Ennek megfelelően Magyarországon körülbelül csak 10-12 ezer Xbox van a háztartásokban - ez a PS2-forgalom 10 százalékát jelenti. A Microsoft december másodikán dobta piacra Európában új generációs konzolját, az Xbox 360-at, óriási érdeklődés mellett.

Az alapgép ára 300 euró. Hazánkban várhatóan csak jövőre indul a játékgép forgalmazása. Ha azonban a Microsoft itteni képviselete továbbra is az eddigihez hasonló érdeklődést tanúsít a téma iránt, kétséges, hogy Magyarországon is tanúi lehetünk majd olyan jeleneteknek, mint az Egyesült Államokban, ahol a megjelenés napján két óra alatt 400 ezer Xbox 360 fogyott el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • danyr #62
  • Tomalak #61
    Sztem ez ugy ahogy van baromsàg, hogy osszehasonlitjuk a kettot. Inkabb xbox ès ps2 mellet vagy ellen kellene hadakozni egyértelmu hogy a pc jobb es mindig is jobb lessz mar csak kategoriàja miatt is. Aztàn az hogy mennyibe kerul senkit nem erdekel mive szerintem rohadt sok ember megtudja venni sot vki mèg pc-t is ès konzolt is tart. Es pl egy auto àràhoz kèpest elenyèszo ami szintèn rengeteg embernek van. Meg pl szinte mindeki dohànyzik ha arra van pènz akkor gondolom erre is.
  • zsoltgsm #60
    és mennyi gond is van vele, és jön egy új játék aminek új videókártya kell minimális minöségi javuláshoz...mig ps2-t egyszer megveszed és abba ami Ps2 jön ki azt teszed bvele semmilyen plusz ráköltés nélkül.. én mindkét táborhoz tartozom
  • Balumann #59
    Hát igen, meghát PC-vel nemcsak hogy jobban futnak a játékok, mennyi mindent lehet csinálni egy PC-n, most van egy PS2, játékokat venni kell rá, mást nem is tud (filmeket letudjá tsznai). Egy PC-vel meg fel se lehet sorolni mennyi mindent lehet csinálni...
  • Balumann #58
    Egyetértek, PC-re sztem kevesebben veszik a játékot mint warezről vagy valahonnan letöltik sztem. PS2-re nem igazán töltenek, akinek PS2-je van annak gyakran van olya gépe internettel amivel játékokat tölt le rá, inkább megveszik.
  • zeki #57
    Hy nekem sokáig volt PS2-m de most vettem egy elég fain PC-t és meg változott a véleményem a játékokról sokkal SZEBBEK és ÉLVEZHETŐBB,nem beszélve a mentésekről!!!!!
  • Mihail #56
    persze h kelendőbbek mivel pcre elterjedtebb a warez..
  • syabica #55
    vgez: majdnem, 32 fő kissebb terület, repülőgépek nélkül! a pc-s multiban amúgy pont a repülőket nem szeretem...
  • vgez #54
    erre csak annyit mondok Battlefield 2 64 player multiban VoIP-vel, konzol tud ilyent?
  • p00h #53
    olvass már vissza mielőtt beírsz...