Rónai György

Több mint 250 új videojáték az ünnepekre

Hacsak tippeket nem adnak, idén elég nehéz dolgunk lesz, amikor ajándékot választunk a család kemény játékos tagjainak. Az ünnepekre ugyanis több mint 250 játék jelenik meg a különböző fejlesztőktől, mind konzolokra, mind PC-re. A cégek idei 10 milliárd dolláros eladásainak várhatóan csaknem a felét teszi majd ki a karácsonyi forgalom

Akár a hollywoodi filmek adaptációját, akár a valós-háborús játékokat, szimulátorokat, vagy a gyerekeknek szóló programokat preferáljuk, mindből lesz új megjelenés az idei karácsonyra. A legnépszerűbb konzolok mezőnye nem sokat változott, még mindig PlayStation 2, az XBOX és a Nintendo a sorrend, mindezek mellett pedig természetesen PC-re is számtalan játék jelenik meg.

Mint azt egy másik hírünkben is olvashatták már, a kiélezett konkurenciaharc miatt a konzolgyártók lejebb engedték az áraikat. Ennek megfelelően egy GameCube-ot már 99 dollárért megkaphatunk, a másik két versenytárs termékeinek ára pedig valamivel 200 dollár alá csökkent, azonban ők több kiegészítőt, és játékot is csomagolnak hozzájuk.

Az akciófilmek mindig is jó alapot jelentettek átirat játékoknak, és ez alól az idei év sem lesz kivétel. Itt van rögtön a Terminator 3: Rise of the Machines, amely egy időben jelent meg a DVD-vel, és Arnold Schwarzeneggert játszhatjuk el benne, mint Terminátort. Két Gyűrűk Ura játék is jön, a The Return of the King, amely segítségével a mindenható gyűrű, az ork szörnyek, és a hobbitok világába kalauzolnak el minket. A játék a filmben szereplő jeleneteket teszi játszhatóvá, vagyis Frodo és társai kalandozásait a Mordor szívébe. A másik, a War of the Ring című stratégiai játék lesz.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!
Call of Duty

Az idei év bestsellerei várhatóan a háborús játékok lesznek, amelyből rögtön háromféle is megjelenik. A Call of Duty és a "Medal of Honor: Rising Sun" is PC-re jelenik meg, és mindkettővel a II. Világháború csatáiban vehetünk részt. A harmadik a Counter-Strike XBOX-os verziója lesz, amely segítségével már a konzolosok is élvezhetik a PC-n évek óta óriási rajongótábornak örvendő játékot.

Aki zenészkedni szeretne, vagy a karaoket szereti, annak a Microsoft az "XBOX Music Mixer" nevű programmal kedveskedik majd, amely kifejezetten egy karaoke program, ráadásul segítségével a PC és az XBOX között zenéket és képeket is cserélhetünk. Ezen kívül jön a Konami "Karaoke Revolution" nevű programja PlayStation 2-re, valamint a táncosoknak a "DDRMAX2 Dance Dance Revolution", amely utóbbi a 60 dolláros csomagban egy játékot, valamint egy kiteríthető táncparkettet is tartalmaz. Fitness (és egyéb) őrülteknek ajánlott két ilyen beszerzése is.

Mi is maradt még, miután a robotokat, meg a nácikat is kiirtottuk, és még a zenei igényeinket is kielégítettük? Elég sok. Itt vannak például a sportjátékok, mint például a snowboard rajongóknak a "Tricky SSX3", és az "Amped 2", vagy a gördeszkás "Tony Hawk's Underground", vagy akár az "NCAA March Madness 2004", és a teniszes "Top Spin".



Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Mindeközben elszórakozhatunk akár a "Prince of Persia: The Sands of Time" című játékkal is, mely a középkori Perzsiába kalauzol el minket, a talajcsapdák, és a kontrollálható idő világába, hogy megkeressünk némi kincset egy palotában. Az Online szerepjátékosoknak érkezik a Myst új része, az "Uru: Ages Beyond Myst", amely egy fotorealisztikus 3D világban játszódik, és az interneten át többen bekapcsolódva különböző rejtélyeket fedhetünk fel. A pszicho-horror-scifi-thriller műfaj kedvelőinek pedig bizonyára valódi csemege lesz a "Deus Ex: Invisible War", amely tovább folytatja az előd véres mészárlásait, és a ködös kormány-ügyletek történetét, hogy játék közben lehetőleg a penész is kiverjen minket a félelemtől.


Klikk ide! Klikk ide!

A japán Final Fantasy sorozatnak két új változata is megjelenik, az egyik a "Final Fantasy XI, amely egy multiplayer beállítottságú online szerepjáték lesz a PC-re, a másik pedig a "Final Fantasy XI-2", amely főleg a történetre koncentrál, és PS2-re jelenik meg. A konzolok világának egyik legnagyobb klasszikusa is visszatér, méghozzá Mario és Luigi történetei Nintendora. A "Mario Party 5" 60 mini-kalandjátékot tartalmaz, a "Mario Kart: Double Dash" pedig speciálisan többjátékos módban nyújt majd nagy élvezetet, a gokart szerelmeseinek, úgy, hogy egyikük a vezetőülésben ül, a másik pedig az "anyósülésből" dobálhat minden féle jót (és rosszat) az ellenfelekre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Darth Sith #9
    ebben a sorrendben kérném a jézuskától. :D
  • Rincewind #8
    Pedig FF XI-2 nem létezik! Max X-2, esetleg XII, de az nem tudom kijön-e még idén.
  • Borg #7
    A játékok neveit egészen pontosan igy irták a CNN hírében.
  • Jony #3
    Hát én ezzel a felhozatallal kicsit se vagyok elégedett. Sőt! Hiányzik a HL2 és a DOOM3.
  • Dragoner #2
    Tony Hawk's Underground LOL vagy valaki elrontota :PPPP