Kiadó: Ubi Soft
Fejlesztő: Red Storm Entertainment

Rendszerkövetelmények:
Minimum: PII 450 MHz, 128 MB RAM, 16 MB-os 3D gyorsító, 1024 MB szabad hely, Win9x/ME/2000/XP
Hasonló játékok: Operation Flashpoint, Delta Force
Kategória: Taktikai FPS

Kísértet járja be Európát, a Red Storm kísértete... Nem, nem sikerült teljesen megbolondulnom, és a két nagyszakállú germán társadalomfilozófus bácsi műveinek se vagyok túlzottan nagy rajongója. Csupán így szeretném kifejezni abbéli örömömet, hogy a Red Storm méltóztatott készíteni végre egy teljesen új játékot. A magam részéről már erősen zabos voltam rájuk: a nagyszerű Rainbow Six után a Rouge Spear ugyan határozott fejlődést mutatott (elsősorban grafikailag) de azóta semmi, Tom Clancy bátyó játékszoftver-fejlesztő csapata csupán újabb és újabb küldetéslemezeket tudott produkálni a lassan, de biztosan öregedő RS-hez. Nem mintha ezek az add-onok olyan borzalmasak lettek volna, de egy idő után már nagyon kevés újdonságot hoztak, és akkor még finom voltam: a Covert Operations három darab új missziója láttán sok dühös vásárló kezdte el Vörösviharék anyai ági felmenőit foglalkozás szerint csoportosítani...

Egy szó mint száz, nagyon is itt volt már a Ghost Recon ideje, és hálistennek ezúttal nem kell csalódnunk a kemény forintokért megvásárolt játékban. A stílus természetesen nem változott, továbbra is taktikusan kell first person shooterelnünk, csak éppen búcsút mondhatunk az RS-sorozatban már jól megszokott (viszonylag) kis bejárható területnek. A Ghost Recon ugyanis sokkal jobban rokonítható a Novalogic üdvöskéjével (azaz a Delta Force-okkal), vagy akár a cseh barátaink által nem is oly rég piacra dobott Operation Flashpoint-al. A hasonlóság mindenki számára egyértelmű lesz, kivéve talán azokat, akik az utóbbi pár évet valami nagyon mély és eldugott barlangban, pécéjüktől megfosztva töltötték, és ezáltal nem tapasztalhatták meg a fentebb említett két versenyző által bevezetett "hatalmas terepen kell mindenféle trükkös feladatokat végrehajtanod, realisztikus körülmények között, aminek úgyis az lesz a vége, hogy szinte mindenki meghal rajtad kívül" - játékstílust. Magyarán szólva: el lehet felejteni a Rouge Spear alagút-dzsungeleit és téglatest-erdőit, végre valahára igazi, realisztikus kültéri környezetben irthatjuk a gonosz terroristákat. A két stílustárssal szemben (ahol a terep kvázi végtelen volt, és tulajdonképpen arra mentünk, amerre akartunk) a GR továbbra is "pályákból" áll, azaz előbb-utóbb bele fogunk ütközni egy látható - vagy láthatatlan - falba, és onnan bizony nincs tovább.

     
A viszonylagos korlátozottságért (viszonylagos, mert a pályák így is hatalmasak, minden esetben bőven elegendőek a "hú, de messze van az a falu, most caplathatok fél órát" vagy a "a @#&Đ# életbe, túlságosan nyílt terep ez itt előttem, tuti, hogy sniper van fönt a dombon"-feeling kialakítására) bőven kárpótol az elsőrangú grafika. Az elsőrangú jelző esetünkben szó szerint értendő: nem nagyon látni más pécés játékban (sőt, ha jobban belegondolok, konzolosban sem) ilyen élethűen és részletesen kidolgozott külső tereket - talán majd az Unreal 2 vagy a Halo túlszárnyalja, de ezek még odébb vannak. Ha nagyon hasonlítgatni akarnám a GR grafikáját a vetélytársakhoz, akkor a hármas számú Delta Force-ot durván veri, és bizony az OF-nak is egyértelműen fölébe kerekedik - de hát ezt el is vártuk tőle. A Ghost Recon néhol tényleg szemet gyönyörködtető: klasszul néznek ki a fák, jópofán hajladoznak a szélben, szépen esik az eső, még szebben süt a nap, a környezetet borító textúrák pedig változatosak és tűélesek. Ráadásul nem csak a terep néz ki ilyen jól, hanem a karakterek is. Mind a mi csapatunk, mind az ellenséges bagázs korrektül kidolgozott (és nem utolsósorban változatos!) figurákból áll, nem fogunk minden sarkon ugyanazzal a 2-3 terrorista bácsival, vagy orosz katonával találkozni.

Kivetnivalót azért itt is lehet találni. Az első számú probléma a ködösítés, azaz még a legverőfényesebb déli napsütésben is köd takarja a terep távolabbi részeit. Ezen most lehetne siránkozni egy sort, felemlegetni az Operation Flashpoint végtelen látóhatárát, de ilyen részletesség mellet ez szerény véleményem szerint bőven megbocsátható, és a játék menetét tekintve abszolút nem zavaró. A másik probléma az épületek belsejének kidolgozásával van, mely erősen hagy kívánnivalót maga után. Túlságosan szögletes minden, sehol egy lekerekített él, a belső terekben található berendezési tárgyak, és egyéb objektek túlontúl kocka- vagy téglatest-szerűek, talán itt tapasztalhatjuk a legkisebb változást az elődökhöz képest.

     
Eleget dicsértem a grafikát, lássuk magát a játékot! Az intro alatt mély, megfontolt férfihang közli velünk a tényeket: 2008-ban járunk, Oroszországban egy ultra-nacionalista, szélsőséges meg amúgy is csúnya/rossz/gonosz politikai csoport vette át a hatalmat, akik most azon munkálkodnak, hogy visszaállítsák a régvolt Szovjetunió egységét, és minden igaz szovjet ember boldogan énekelhesse ismét a "Szájuz nyerusinyij, reszpublik szvábódnij..." kezdetű világslágert. Ki más is védhetné meg a nagy orosz medve végtelen étvágyától a szerencsétlen kis reszkető ex-szovjet köztársaságokat, mint a büszke amerikai sas, és az ő direkte ilyen kényes szitukra kiképzett, csúcstechnológiával felszerelt (a DF3-ban már megtapasztalt Landwarrior-program alapján), magukat szerényen csak "Szellemek"-nek nevező kommandósai? Ennyi azt hiszem elég is volt a sztoriból, szerintem a Red Storm-os fiúk napokig erőlködtek, hogy ki tudja a legközhelyesebb, csontig lerágott, ezer amerikai csáknoriszos akciófilmben elsütött alaptörténetet kiagyalni. A Flashpoint megmutatta, hogy lehet egy ilyen stílusú játékban is normálisan történetet mesélni, és nem kell feltétlenül ragaszkodni a Delta Force által fémjelzett notórius területmegszállós/atombombalopós/vegyifegyverkészitős sztorilájnhoz. Nem igaz, hogy egy Clancy kaliberű íróval a hátuk mögött nem lehet ennél eredetibbet alkotni...

Az ostobácska sztori szerencsére nem befolyásolja magát a játékmenetet, mert az továbbra is nagyszerű, sőt (szerintem mindenki legnagyobb örömére) kisebb-nagyobb újításokat is eszközöltek rajta a fejlesztők a korábbi Rouge Spear-ekhez képest. Az alapfelállás változatlan: küldetéseket kell teljesítenünk, melyek a fogolyszabadítástól egy terület kipucolásán, vagy egy objektum elleni támadás megakadályozásán keresztül a hídrobbantásig (és még sok minden másig) terjedhetnek. A játék továbbra is a realizmusra helyezi a legfőbb hangsúlyt, egy jól irányzott lövéstől kapásból fűbe lehet harapni – és ez így is van rendjén. A csapat-alapú harc is megmaradt, vagyis egy általunk gondosan összeválogatott társasággal (ezúttal három osztagot irányítunk) vetjük bele magunkat a dolgok sűrűjébe. A Ghost Recon előzeteseiben gyakran emlegetett újdonság volt az, hogy elhagyják a RS-sorozatra jellemző előzetes küldetés-tervezést. Ennek sokan örültek ("mindig is utáltam a terv kidolgozásával szórakozni") sokan meg megijedtek tőle ("csak nem csinálnak belőle egyszemélyes arcade-shootert?"). Mindenkit megnyugtathatok: a küldetéstervezés nem tűnt el, csak átalakult egy akció közbeni, real-time csapatirányítássá. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a küldetések folyamán bármikor előhívhatunk egy taktikai térképet, és itt osztag-szinten waypointokat, illetve viselkedési formákat (állást tarts, előrenyomulás, erőltetett előrenyomulás) adhatunk meg csapattársainknak.

     
Az új rendszert szokni kell, de egy óra játék után gyaníthatóan mindenkinek menni fog, mint a karikacsapás, és egyetértetek majd velem abban, hogy tökéletesen helyettesíti, sőt, élvezetesebbé, és "esemény-szenzitívebbé" teszi a játékot. A Rouge Spear-ben ugyan kellemesen, nyugisan ki lehetett jelölgetni kis csapataink útvonalát, de ha rossz volt a terv (a gép default terve szinte mindig az volt), akkor olyan szép nagy mészárszék lett a küldetésből (persze a mi kárunkra), hogy öröm volt nézni. A dinamikus csapatirányítás ellenben lehetőséget ad a taktika állandó változtatására. Ha nem sikerül erővel (gránáttal-géppuskatűzzel) elfoglalni a kijelölt pontot, akkor azonnal meg lehet próbálni a rejtőzködős-sniperes megközelítést, és vica-versa. Az egész realtime csapatirányítós játékmenetet nagyban segíti, hogy végre normális AI-t írtak a bajtársaknak is.

Gondolom mindenki emlékszik még az előző RS játékokban található öngyilkos hajlamú katonákra, akik vidáman sétáltak bele a legnagyobb ellenséges tűzbe, és teljes lelki nyugalommal nézték végig, ahogy egy tőlük pár méterre, állva lövöldöző sniper áldozati bárányok módjára teríti le a fél csapatot. No, ennek most szerencsére vége, a kollégák csúsznak-másznak-osonkodnak, visszalőnek, és ha kell, fedezékbe húzódnak. Legnagyobb meglepetésemre néha teljesen magukra hagyva is profi munkát végeztek, nem egy alkalommal rendezve hathatós mészárlást az ellen soraiban. Túlságosan azért ne hagyatkozzunk az AI-ra, a megerősített, vagy az ellenfél által jobban védett pontok elleni támadást ezúttal sem árt magunknak levezérelni. A taktikai-térképes csapatirányítósdival kapcsolatban csupán egyetlen sírálmom lenne: miért nem lehet az egyes emberkéket külön, az osztagon kívül irányítani? Az oké, hogy a mesterlövész srác egymaga alkotja a charlie-t, és így lehet vele felderíteni, meg csapatot fedezni, de mi van, ha én hátra szeretnék hagyni valahol egy support-guyt a többi osztag hátsó felének biztosítására? A jelenlegi rendszerben ott kell hagynom vele a többi embert is, akikre pedig égető szükségem lenne egy-egy problémásabb pont felszámolásánál. Mindegy, nem nagy dolog, remélem valamelyik küldetéslemezbe alternatív lehetőségként majd ez is bekerül...


Rendeld meg a Ghost Recont akciós áron, 5%-os kedvezménnyel a SuperGamez Áruházban! Klikk ide! Ha nagyon kukacoskodni akarnék (és miért is ne kukacoskodnék egy kicsit, amikor olyan nagyon jólesik) akkor megemlíteném az AI helyenkénti megbolondulását. Ez a GR esetében azt jelenti, hogy kommandós cimboráink szexuálnak odamenni, ahová mi mondjuk nekik. Eklatáns példája volt ennek a viselkedésnek a tbiliszi küldetés végén a bravo osztag által előadott mongol-idióta hülyegyerekeket megszégyenítő mutatvány. Objective-ek teljesítve, tekernék fel a követség tetejére, hogy végre elrepítsenek onnan, erre kedves barátaim megállnak egy villanyoszlopnál, elkezdik fejjel tuszkolni, és annyi, se jobbra, se balra, se semerre. A sarkon pedig begördül egy tank, és komótosan célzásra emeli a rászerelt nehézgéppuskát... A többit gondolom, el tudjátok képzelni, a végén mindegyik emberke irányítását külön átvéve (mert természetesen ilyet is lehet) kellett felimádkoznom őket a kivonási pontra.

Van aztán egy apró, de annál fontosabb újdonság is a Ghost Reconban. Egyetlen aprócska menüpont megjelenéséről van szó, de szerintem sokan nagyon fognak neki örülni. Igen, igen, lehet végre menteni. Mivel a legtöbb misszió jó hosszú (meg nehéz), szükséges is volt a mentés bevezetése, mert e nélkül néhány ponton erős kedvet érezne az ember a monitor befejelésére (különösen a fentebb említetthez hasonló beragadásos műsorszámok esetén). Változások történtek a fegyverzet felpakolásánál is. Semmi eget rengetőre nem kell gondolni, csupán a sok kiválasztható durranó bot helyet ezúttal kit-eket kapunk. Mik azok a kitek? Azok kérem szépen, felszerelés-csomagok, például M16+M203, vagy M16+távcső, vagy M249+extra lőszer. Nem mindenki cipelhet mindent magával, erre ott vannak a karakterosztályok meg a specialisták. A különböző típusú karakterek ugyebár nem jelentenek újdonságot: van rifleman, sniper, robbantási-szakember meg support (ő a géppuskás srác). Robbanóanyagot, tankelhárító rakétát csak a demo-s harcostárs cipelhet, mesterlövészpityu meg ugye csak a snipernak jár. A specialisták tulajdonképpen "hősök" (a nem kötelező feladatok teljesítésével lehet előcsalogatni őket) akik speckó fegyvereket (pl. MP5, OICW) használnak, és alapból jóval több tulajdonságpontjuk van, mint a mezei, kezdő ghostoknak.


Mi, tulajdonságpontok? Bizony, bizony, azok. Egy-egy sikeres misszió után egyfajta XP-t oszthatunk szét a csapat tagjai között, így növelve a weapon, stealh, endurance vagy leadership éréket. A nevek magukért beszélnek, gondolom, nem kell kisregényt írnom arról, hogy a snipernél pl. a stealhet meg a weapont illik elsősorban fejleszteni, a support-ra specializálódott karakternél meg ajánlott a magas endurance, ha már azt a marha nehéz M249-et cipeli magával állandóan. Tulajdonságok fejlesztgetésének velejárója az is, hogy nem árt a szokottnál is jobban figyelni embereink életben tartására. Nem mindegy ugyanis, hogy a hatodik-hetedik küldetés tájékán csapatunk zöldfülű újoncokból, vagy harcedzett öreg rókákból áll. Hozzá kell tennem, hogy ez a kit-es rendszer nem feltétlenül válik a játék előnyére, nem utolsósorban azért, mert így a single player kampányban erősen korlátozva vagyunk fegyverileg. Az eredeti RS rendszerét én ebből a szempontból sokkal szerencsésebbnek tartottam - ha már játszunk, akkor had lehessek olyan hülye, hogy hangtompítós mp5-ökkel rohanok az erdőben beásott géppuskákkal védekező ellenségre. Apropó, negatívumok! Sebtében megemlítek még kettőt, aztán majd mindenki eldönti, hogy neki mennyire fájnak. Essünk rajtuk túl gyorsan: nincsenek vezethető járművek, és nem lehet elvenni a fegyvert a lelőtt ellentől, azaz hiányzik két olyan dolog, ami a konkurens Flashpoint-ban benne volt.

Nekem speciel egyik sem hiányzik. A járművek azért nem, mert az OF-hez képest kicsi a terep, és nem is lenne túl sok értelme annak, hogy elkössünk egy orosz csapatszállítót. A GR az észrevétlen megközelítésről, és gyors, hatékony rajtaütésekről szól, nem pedig páncélozott járműveket felhasználó, elsöprő erejű frontális rohamokról. Hasonló okokból a hullarablásnak sem érzem különösebb hiányát. Lehet, hogy így nem realisztikus, de játszhatóság szempontjából abszolút nem zavaró. Amellett nem nagyon hinném, hogy Ghost barátaink "na, ma lelövök két ruszkit, oszt viszek haza ajándékba az asszonynak pár AK47-est" felkiáltással, fegyverüket az első adandó pillanatban elhajítva indulnának bevetésre... Ha már a realizmusnál tartunk: a célzási rendszer maradt a régi, vagyis nem vették át az OF valósághoz közelebb álló megoldását. Megint csak hajlok arra, hogy egy "Oda se neki!" felkiáltással intézem el a dolgot. Az eredeti RS rendszer teljesen rendben volt, a Flashpoint-é is jó volt, csak azt jóval tovább kellett tanulni. Nem jött be viszont a robbantás megoldása. A rakétás tank-megsemmisítés még rendben van (mondjuk nézhetne ki jobban is), de amit a demo-chargeok elhelyezésével műveltek, az felháborítóan olcsó és lusta megoldás. Ha hozzám hasonlóan, (magabiztos mosollyal az arcodon) átléped a gyakorló küldetéseket, akkor nagyot fogsz nézni az első robbantásos feladatnál. Robbanóanyagot lerakod, fedezékbe vonulsz, robbantanál. Csak nincs mivel. Újra próbálkozol, hátha te voltál béna, és rossz helyre raktad. Semmi. Ilyenkor kell belenézni a kézikönyvbe (vagy végigvinni a traininget), ott majd szépen elmagyarázzák neked, hogy nem lehet ám csak úgy robbangatni, tedd csak le szépen a tölteteket, ezzel te már végeztél is, az majd robban akkor, ha hazamentél, megvacsoráztál, és bevágtál két krémest meg egy kávét. Magyarán szólva a fejlesztő urak lusták voltak megcsinálni az ezer darabra hulló F18-at, vagy a magába roskadó hidat. Ejnye...


Küldetésekből van vagy 15 (single player kampány) meg 5 multiplayer pálya. Ezek egytől-egyig nagyon jók, látszik rajtuk, hogy a Red Stormnál nem ma kezdték az ipart a fiúk. Félelmetesen jó hangulata van a megszállt város házai között való bujkálásnak, az éjszaka végrehajtott rajtaütéseknek, meg úgy általában az összes feladatnak. Ha nagyon ügyesek vagyunk, meg jó gyorsak, akkor még külön kitüntetésekkel is jutalmaz minket a játék, amiket aztán büszkén mutogathatunk a haveroknak. A legegyszerűbb a kis arany medál megszerzése, ehhez nem kell mást tennünk, mint keresni magunknak egy nagy halom jól felfegyverzett orosz elvtársat, két sorozatot a levegőbe ereszteni, aztán esztelenül lövöldözve elindulni feléjük, lehetőleg futva, persze minél nyíltabb terepen. Pillanatok alatt kapunk két golyót, és már miénk is KIA (akcióban elhunyt) státusz, plusz a post mortem érmecske...

Nem írtam még semmit a game hangjairól, pedig azok is jók (olyan realisztikusan liheg az emberünk, hogy egy idő után a gép előtt ülve én is elkezdtem kapkodni a levegőt), a zenéről meg csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Az elkövető ismét Bill Brown, aki (az összes eddigi RS játék után) már háziszerzőnek számít a Red Stormnál. Brown bácsi zenéje olyan szinten jó, hogy én még az amúgy elég gyenge Shadow Watch-al is képes voltam órákig játszani (inkább szenvedni), csak hogy halhassam az egyes pályák zenéit.


Jó single player mellé jó multiplayer dukál, és a Ghost Recon ezen a téren sem vall szégyent. A játék szerver és kliens oldala egyaránt részletesen konfigurálható, sok játékmód van (személyes kedvencem a fogolyszabadítós SAR), a normálisan megírt hálózati kód pedig egyenesen felüdülés az Operation Flashpoint iszonyatos lagzása után. Kevésbé tapasztalt versenyzőknek beépítettek egy un. arcade módot is, megnövelt haladási sebességgel, és kábé háromszoros életerővel. Ha nem vagy híve a túlzott realizmusnak, vagy csak egyszerűen lövöldözni szeretnél egy jót, bátran válaszd ezt, persze ha már belejöttél, próbáld ki a normális beállításokat is, az mégis csak más élmény...

Mit is mondhatnék még a Ghost Reconról? Talán csak annyit, hogy feltétlenül érdemes kipróbálni, szinte mindenkinek. Ha kenyered a stílus, akkor a GR amolyan "must have" játék, nem hiányozhat a gyűjteményedből. Ha csak most ismerkedsz a taktikai shooterek világával, akkor a Red Storm üdvöskéje remek lehetőség arra, hogy megszeresd ezt a játékfajtát. Ötletes, hangulatos küldetések, remek grafika, remek zene, könnyen és gyorsan megtanulható csapatirányítás, változatos multiplayer- más azt hiszem nem is kell egy klasszis játékhoz. Grafika: A stílus jelenlegi legjobbja. Szép és részletes a táj, jól néznek ki a karakterek, nagyon jó az animációjuk (a sérülésanim sokkal részletesebb az eddigi RS-ekben látottaknál). Az objekteken még lehetne egy kicsit csiszolni, de a megvalósításuk így teljesen korrekt, a konkurencia (OF, DF) sem dicsekedhet jobb kidolgozottsággal. A GR gépigénye viszonylag normálisnak mondható (800*600-ban, és az alatt), aki 1024*768-ban, full részletesség mellet akarja gyűrni az ipart, az nem árt, ha beszerez egy 1 GHz+ procit, és mellétesz egy ütőseb GF2-t (tapasztalataim szerint a game meghálálja a 64 megányi videómemóriát), mert ott már elkél a kakaó.

Kezelőfelület: A játék kezelése gyakorlatilag megegyezik a Rainbow Six/Rouge Spear párosban megszokottal, nincs túlbonyolítva, és még kezdők számára is hamar megtanulható. Néhányan hiányolni fogják az előzetes tervezést, a játékkal most ismerkedők már kevésbé. Nagyon pozitív, hogy most már lehet menteni, így nem kell húszszor újrakezdeni mindent.

Játékmenet: Nagyon profi és átgondolt küldetéseket gyártottak a GR-hoz a Red Stormnál, melyek egytől-egyig kihasználják a csapatmunkára alapozott játékmenetet. Soha nincs olyan érzésünk, hogy ismétlődnek a feladatok, mindegyik misszió tud újat nyújtani. A sztori sajnos bugyuta, ezen a téren még van mit fejlődni, Én például sokkal jobban örültem volna egy koherensebb, több meglepetést tartogató történetnek, mint pár tessék-lássék egymás után fűzött küldetésnek. Küldetéslemezek biztos lesznek, szeretettel várom őket, ott talán sikerül valami magával ragadóbbat alkotni ezen a téren.

Hangeffektek: Az effektek általában véve nagyon jónak mondhatók, a környezet hangjai pedig egyenesen elsőrangúak. A fák susogása, a madárcsiripelés, a távolban elhúzó repülők zaja, vagy az ostrom alatt álló városban hallható fegyverropogás mind nagyon meglökik az amúgy is príma hangulatot. Kritizálni talán csak embereink hangját lehet, a mesterlövész például egy öregedő, szexuális szempontból inkább a férfiakat preferáló hímringyó bájosan suttogó dialektusában jelenti be a találatot...

Zene: Bill Brown = minőség! Brown most is a Hans Zimmer által a Szikla filmzenéjében definiált pörgős, adrenalinpumpáló alapokra épít, de e mellett ismét eredetit tud alkotni. Ha egy játék zenéje már magában is sokszor hallgatható, akkor az mutat valamit. Nálam most is a GR főtéma szól a hangszórókból... A zenéket ti is letölthetitek Brown hivatalos oldaláról.

Multiplayer: Amit egy taktikai FPS többjátékos részétől elvárhatunk, az mind benne van a GR-ben is. Sok játékmód, jó netkód, jó konfigurálhatóság. Játszhatunk LAN-on, meg persze neten is, egyszerre maximum 36-an. Az ubi.com-on való gémelés nekem nem jött be (imho lassú, ez persze relatív, egy vastagabb eléréssel gondolom nem az), érdemes inkább valami game-browser progit használni a netkapcsolatunkhoz jobban igazodó szerverek fellelése érdekében.

Intelligencia és nehézség: Az AI mind az ellenfél, mind a saját csapatársaink részéről jól teljesít. A saját embereink nem lövetik magukat agyon a semmiért, az ellen meg nagyon résen van, néhol meglepően agresszívan és ötletesen támadnak ránk, gránátot alkalmaznak, visszavonulnak, vagy egymás segítségére sietnek. A nehézségi fokozatokat is sikerült jól belőni, már az alap (recruit) is kellő kihívást nyújt (aki először játszik ilyesmivel, feltétlenül ezen kezdje, mert a több szint nem kifejezetten gyakorlásra való). Tapasztalt RS-gamerek nyugodtan válasszák a veteran-t, az önmaguk korbácsolására amúgy is hajlamosaknak pedig ajánlom az elite-et, jól fognak szórakozni.

Összegzés: Egy hatalmas, virtuális hátbaveregetés jár a Red Storm gárdájának ezért a játékért. A tengernyi Rouge Spear missiondisc után végre ismét egy eredeti, élvezetes játékot hoztak össze nekünk, ami nem csak hogy eléri a konkurencia által felállított minőségi szintet, de meg is haladja azt szinte minden tekintetben. Hibái persze vannak, de ezek senkit nem fognak megakadályozni abban, hogy jó pár kellemes délutánt/estét töltsön el a Ghost Recon társaságában. Hogy is mondták a franciák? Le roi est mort, Viva le roi!


Rendeld meg a Ghost Recont akciós áron, 5%-os kedvezménnyel a SuperGamez Áruházban! Klikk ide!