SG.hu
Martha is Dead
Rendszerkövetelmények:
Minimum: 64 bites Windows 10, Intel Core i5, 8 GB memória, Nvidia GTX 670 vagy AMD R9 270X, 30 GB szabad hely
Ajánlott: 64 bites Windows 10, Intel Core i7 vagy erősebb, 16 GB RAM vagy több, Nvidia GTX 1060 vagy erősebb, AMD RX 5500 vagy erősebb, 30 GB szabad hely
64 bites processzor és Windows 10 operációs rendszer szükséges
Hasonló játékok: What Remains of Edith Finch, SOMA, Observer: System Redux
Kategória: horror
A Martha is Dead neve eléggé nagy hírverést kapott nemrégiben. Ez akkor még nem a játékélmény vagy a minőség terén volt elismerés, hanem amiatt lett belőle hír, mert a PlayStation-verzióban cenzúrázott változatban lát napvilágot a játék. Ezt a lépést főként annak köszönheti, hogy meglehetősen brutális elemek is találhatók a produktumban, amelyek nagy részénél a saját kezünket is be kell piszkolnunk. A demóverziónál sokan meghúzták a határt annál a jelenetnél, ahol névadó karakterünk partra mosott hullájának arcát egy minijáték keretében kell levágnunk az ikertestvérünkről, majd hogy fokozzuk, ezt követően kell a sajátunkra helyezni. Pedig ennél sokkal komolyabb dolgokkal is találkozunk majd a játékban, és ezek egészen a testhorror világába is elkalauzolják a játékost.
Nagyon sok cím esetén a horror kategória főként abban nyilvánul meg, hogy irdatlan mennyiségű azon jelenetek száma, amikor a monitor közepébe ugrik valami, jó hangosan. Jelen esetben viszont egy teljesen más irányba próbálja elvinni a játékost a történet és az atmoszféra. Nemcsak kukacok rágta emberi testeket és vértócsákat látunk majd, hanem belső nézetből átélhetjük főhősünk mentális epizódjait, amelyek során megpróbálja feldolgozni a történeteket (és erre mi magunk is rákényszerülünk). Pontosan ebből adódóan nagyon gyakran találkozunk majd erős tónusváltásokkal.
Történetünk a második világháború idején zajlik, Olaszországban. A háború témája gyakran összemosódik majd karakterünk személyes traumájával, bár az előbbire nem mindig direkt módon látunk példákat. Inkább csak a környezetünkben található újságok, levelek, táviratok vagy rádióadások közvetítésével tudjuk meg, mi történik a világban. A névadó Martha halála is egy politikai bűncselekménynek tudható be, az apja magas szintű SS-tisztsége miatt. Ezek az apró történeti elemek jelentik talán az egyetlen konkrét alapot a sztori során, ugyanis gyakran összemosódik a valóság és főhősünk mentális kivetülése.
A már említett arclevágós jelenet során főhősünk, Giulia felveszi Martha személyiségét, és úgy éli életét, mint halott testvére. Azonkívül, hogy némaként folytatja a mindennapjait, Martha öltözékét és szokásait is átveszi. Ez azért fontos, mert a szülők azt hiszik, hogy Giulia az, aki meghalt, és Martha az, aki siratja. Később megtudjuk, hogy Martha volt a kedvenc gyerek, és valószínűleg a főhősünk ezért szerette volna a helyzetet kihasználva magára ölteni a szerepét. Bár itt azért a játékos értelmezésére van bízva, hogy miként dolgozza fel a látottakat. A Steam-közösségben egyébként folyik egy aktív párbeszéd arról, hogy kik és hogyan értelmezik a játék történeti szálát és befejezését, és a beszélgetést a történet írója folyamatosan követi.
Fő játékmechanikánk a fényképezőgépünk használata lesz. A fényképek elkészítésének módját és a különböző tartozékok jelentőségét is részletesen elmagyarázza nekünk a játék. Szabadon készíthetünk fotókat bármiről a világban, és csak a jelöléssel ellátott tárgyakat kell kötelező jelleggel lefényképeznünk. Mivel ebben az időben még nem terjedt el a digitális fotózás, így a pincében lévő sötétszobában hívjuk elő a képeket. Ehhez a filmünket először rápozícionáljuk egy fotópapírra. Ha kötelező fotóról van szó, akkor meg van kötve a kezünk a beállítások használatánál. Amennyiben saját, szabadon készített fotónkat hívjuk elő, akkor bárhogyan kinézhet a végtermék. Ezután a fotópapírt némileg leegyszerűsítve csak egy edénybe kell belemártani a három szükséges helyett. Egy minijáték során szépen megjelenik a végleges kép a fotópapíron. Ezután pedig eldönthetjük, hogy szeretnénk-e megtartani, és beleragasztani a fotóalbumba vagy sem.
A történetben előrefelé haladva egy bábszínház is helyet kapott, amelyben különféle bábuk segítségével kell eljátszanunk jeleneteket. Ez összefonódik a sztori folklóros részével is, miszerint egy lányt a szeretője belefojtott a vízbe, és a lány azóta is visszajár, hogy fiatal lányokat fojtson a vízbe, mint ahogy ő is végezte. Ezek a jelenetek a népi történetet vegyítik főhősünk valós szenvedéseivel, és némileg rávilágítanak arra, hogy az összekavarodott valóságból mi lehet az igaz. Ezekben a színházi jelenetekben némi választási lehetőséget is kapunk a szereplők párbeszédjei során. Ez talán még durvábban hathat egyeseknél, mint a megcsonkított hullák látványa, ugyanis interaktív formában gyerekkori traumákat is el kell játszanunk.
A fő történeti szál (a halott testvér utáni nyomozás) mellett néhány mellékes szál is található. Az egyik ilyen során támogathatjuk az ellenálókat, vagy beárulhatjuk apánknak (aki, mint már korábban említettem, egy SS-tiszt). Sajnos ez a sok mellékszereplő – akikről olyan sokat hallunk, de sosem látjuk őket – valahogy csorbítja egy kicsit a játék amúgy nagyon erős kezdését. Ahogy haladunk előre a játékban, folyamatosan kezd szétesni a narratíva. Ez a játékmenetet nem teszi ugyan teljesen tönkre, de ahogy a zárójelenethez érünk, nagyon érződik, hogy valami hiányzik. Ráadásul annak fényében, hogy épp nyomozunk a haláleset ügyében, sokat hozzátett volna az élményhez, ha megismerhetjük az érintettek álláspontját is.
Grafika: Ahhoz képest, hogy egy kis indie stúdióról beszélünk, nagyon szép látványvilágot tudtak előállítani a játékhoz. Minden helyszínen érződik, hogy a fotorealizmust tartották az egyik fő célnak. Ha távolról nézzük a dolgokat, főleg akkor, ha fotózunk a világban, akkor minden nagyon részletesen kidolgozott. Ha közelebb megyünk az egyes tárgyakhoz és felületekhez, ott már érződnek a hatás hiányosságai. Az arcok nekem kicsit furák voltak, de lehet, ez is csak a játék sajátos nézőpontját próbálja még jobban kihangsúlyozni. Ezt leszámítva viszont elismerés illeti a készítőket a testhorror ilyen undorító (ami jelen esetben pozitívumként is értelmezhető) megjelenítéséért. A készítők egyébként egy dokumentumfilm-szerű sorozatot is készítettek a játék fejlesztéséről, így amennyiben valaki szeretné, bepillanthat általa a kulisszák mögé.
Kezelőfelület, irányíthatóság: Néhány minijáték esetében úgy éreztem, hogy az kontrolleres irányítás volt az elsődleges, ugyanis nagyon kényelmetlen volt az egérrel vezérelni a képernyőn látható utasításokat. A fényképezés nagyon szórakoztató mechanika a játékban, és néha ki is rántott teljesen a nyomozásból. Alkalmanként a mozgásban voltak fennakadások olyan helyeken, ahol nem lenne logikus, hogy nem lehet továbbmenni. A játékban található iratokat, leveleket elolvashatjuk úgy, mintha mi magunk olvasnánk, de például a tévétől távol ülő játékokosok dolgának megkönnyítése érdekében fel is olvassa őket a karakterünk. Ezzel ellentétben az interakcióra alkalmas dolgok felett lévő jelzések nagyon aprók.
Játszhatóság: A gyengébb gyomrúak lehet, hogy egyszer sem fogják végigvinni, de akik végigpörgetik a sztorit, azoknak sem tartogat újrajátszási lehetőséget. Viszont a játék során folyamatosan motoszkál bennünk majd a kérdés, hogy vajon mi lehet a következő történés. Annyit mondhatok a saját tapasztalatok alapján, hogy minden egyes alkalommal kiderült, nem az, amire eredetileg gondoltam volna. A rengeteg sétálás és „üres” terület miatt én azt mondom, hogy érdemesebb részletekben kijátszani, és nem egy ültő helyben ledarálni, mert úgy elég monoton hatású lehet. A minijátékok jól megtörik ezt az egyhangúságot, de a brutális jeleneteknél sokak inkább azt választják majd, hogy teljesen kihagyják őket a játékból. Ha egy horrorjátékban az abortusz szó hallatán kicsit visszahőkölsz, akkor lehet, érdemes még időben megkeresned ezt az opciót.
Intelligencia, nehézség: Nem mondanám nehéznek a játékot. Például a sötétben rohanós jelenetnél egy olyan mondatot kell összeraknunk, amelyre a karakterünk gondol. Amennyiben nem a jó szó felé futunk az erdőben, akkor a játék szimplán visszatesz az elejére, és folytathatjuk, mintha mi sem történt volna. A puzzle-részek sem kifejezetten nehezek.
Hangok, zene: Ahhoz, hogy autentikus legyen az élmény, alapból olasz szinkronnal megy a játék. Ez nagyon sokat segít abban is, hogy eladja számunkra a játék világát. Zenei téren nem túl erős a produktum, a legtöbb esetben inkább csak zajok vannak, de ezek is az atmoszférát erősítik.
Összegzés: A játék számos figyelmeztetéssel indít, és meg is érdemli mindegyiket. Csonkítás, öngyilkosság, családon belüli erőszak – csak néhány a játék során előkerülő témákból, amelyek sokakat érzékenyen érinthetnek. Ha bármelyikkel is gondod van, akkor szerintem bele se kezdj, mert ennél csak húzósabb témák jönnek. Sajnos az erős kezdés után nekem egy kicsit csalódás volt a befejezés, de amúgy nagyon hangulatos alkotás volt egész a végéig. A fényképezés jól el lett találva benne, és bár nem vagyok nagy fotós, szerintem tényleges ismereteket is szerezhetünk belőle. Nem igazán értem, a Sony miért érezte úgy, hogy cenzúráznia kell a játékot, amikor szerintem vannak más, hasonlóan brutális játékai is, de talán még jót is tett az ingyenreklám a megjelenésnek.
Minimum: 64 bites Windows 10, Intel Core i5, 8 GB memória, Nvidia GTX 670 vagy AMD R9 270X, 30 GB szabad hely
Ajánlott: 64 bites Windows 10, Intel Core i7 vagy erősebb, 16 GB RAM vagy több, Nvidia GTX 1060 vagy erősebb, AMD RX 5500 vagy erősebb, 30 GB szabad hely
64 bites processzor és Windows 10 operációs rendszer szükséges
Hasonló játékok: What Remains of Edith Finch, SOMA, Observer: System Redux
Kategória: horror
A Martha is Dead neve eléggé nagy hírverést kapott nemrégiben. Ez akkor még nem a játékélmény vagy a minőség terén volt elismerés, hanem amiatt lett belőle hír, mert a PlayStation-verzióban cenzúrázott változatban lát napvilágot a játék. Ezt a lépést főként annak köszönheti, hogy meglehetősen brutális elemek is találhatók a produktumban, amelyek nagy részénél a saját kezünket is be kell piszkolnunk. A demóverziónál sokan meghúzták a határt annál a jelenetnél, ahol névadó karakterünk partra mosott hullájának arcát egy minijáték keretében kell levágnunk az ikertestvérünkről, majd hogy fokozzuk, ezt követően kell a sajátunkra helyezni. Pedig ennél sokkal komolyabb dolgokkal is találkozunk majd a játékban, és ezek egészen a testhorror világába is elkalauzolják a játékost.
Nagyon sok cím esetén a horror kategória főként abban nyilvánul meg, hogy irdatlan mennyiségű azon jelenetek száma, amikor a monitor közepébe ugrik valami, jó hangosan. Jelen esetben viszont egy teljesen más irányba próbálja elvinni a játékost a történet és az atmoszféra. Nemcsak kukacok rágta emberi testeket és vértócsákat látunk majd, hanem belső nézetből átélhetjük főhősünk mentális epizódjait, amelyek során megpróbálja feldolgozni a történeteket (és erre mi magunk is rákényszerülünk). Pontosan ebből adódóan nagyon gyakran találkozunk majd erős tónusváltásokkal.
Történetünk a második világháború idején zajlik, Olaszországban. A háború témája gyakran összemosódik majd karakterünk személyes traumájával, bár az előbbire nem mindig direkt módon látunk példákat. Inkább csak a környezetünkben található újságok, levelek, táviratok vagy rádióadások közvetítésével tudjuk meg, mi történik a világban. A névadó Martha halála is egy politikai bűncselekménynek tudható be, az apja magas szintű SS-tisztsége miatt. Ezek az apró történeti elemek jelentik talán az egyetlen konkrét alapot a sztori során, ugyanis gyakran összemosódik a valóság és főhősünk mentális kivetülése.
A már említett arclevágós jelenet során főhősünk, Giulia felveszi Martha személyiségét, és úgy éli életét, mint halott testvére. Azonkívül, hogy némaként folytatja a mindennapjait, Martha öltözékét és szokásait is átveszi. Ez azért fontos, mert a szülők azt hiszik, hogy Giulia az, aki meghalt, és Martha az, aki siratja. Később megtudjuk, hogy Martha volt a kedvenc gyerek, és valószínűleg a főhősünk ezért szerette volna a helyzetet kihasználva magára ölteni a szerepét. Bár itt azért a játékos értelmezésére van bízva, hogy miként dolgozza fel a látottakat. A Steam-közösségben egyébként folyik egy aktív párbeszéd arról, hogy kik és hogyan értelmezik a játék történeti szálát és befejezését, és a beszélgetést a történet írója folyamatosan követi.
Fő játékmechanikánk a fényképezőgépünk használata lesz. A fényképek elkészítésének módját és a különböző tartozékok jelentőségét is részletesen elmagyarázza nekünk a játék. Szabadon készíthetünk fotókat bármiről a világban, és csak a jelöléssel ellátott tárgyakat kell kötelező jelleggel lefényképeznünk. Mivel ebben az időben még nem terjedt el a digitális fotózás, így a pincében lévő sötétszobában hívjuk elő a képeket. Ehhez a filmünket először rápozícionáljuk egy fotópapírra. Ha kötelező fotóról van szó, akkor meg van kötve a kezünk a beállítások használatánál. Amennyiben saját, szabadon készített fotónkat hívjuk elő, akkor bárhogyan kinézhet a végtermék. Ezután a fotópapírt némileg leegyszerűsítve csak egy edénybe kell belemártani a három szükséges helyett. Egy minijáték során szépen megjelenik a végleges kép a fotópapíron. Ezután pedig eldönthetjük, hogy szeretnénk-e megtartani, és beleragasztani a fotóalbumba vagy sem.
A történetben előrefelé haladva egy bábszínház is helyet kapott, amelyben különféle bábuk segítségével kell eljátszanunk jeleneteket. Ez összefonódik a sztori folklóros részével is, miszerint egy lányt a szeretője belefojtott a vízbe, és a lány azóta is visszajár, hogy fiatal lányokat fojtson a vízbe, mint ahogy ő is végezte. Ezek a jelenetek a népi történetet vegyítik főhősünk valós szenvedéseivel, és némileg rávilágítanak arra, hogy az összekavarodott valóságból mi lehet az igaz. Ezekben a színházi jelenetekben némi választási lehetőséget is kapunk a szereplők párbeszédjei során. Ez talán még durvábban hathat egyeseknél, mint a megcsonkított hullák látványa, ugyanis interaktív formában gyerekkori traumákat is el kell játszanunk.
A fő történeti szál (a halott testvér utáni nyomozás) mellett néhány mellékes szál is található. Az egyik ilyen során támogathatjuk az ellenálókat, vagy beárulhatjuk apánknak (aki, mint már korábban említettem, egy SS-tiszt). Sajnos ez a sok mellékszereplő – akikről olyan sokat hallunk, de sosem látjuk őket – valahogy csorbítja egy kicsit a játék amúgy nagyon erős kezdését. Ahogy haladunk előre a játékban, folyamatosan kezd szétesni a narratíva. Ez a játékmenetet nem teszi ugyan teljesen tönkre, de ahogy a zárójelenethez érünk, nagyon érződik, hogy valami hiányzik. Ráadásul annak fényében, hogy épp nyomozunk a haláleset ügyében, sokat hozzátett volna az élményhez, ha megismerhetjük az érintettek álláspontját is.
Grafika: Ahhoz képest, hogy egy kis indie stúdióról beszélünk, nagyon szép látványvilágot tudtak előállítani a játékhoz. Minden helyszínen érződik, hogy a fotorealizmust tartották az egyik fő célnak. Ha távolról nézzük a dolgokat, főleg akkor, ha fotózunk a világban, akkor minden nagyon részletesen kidolgozott. Ha közelebb megyünk az egyes tárgyakhoz és felületekhez, ott már érződnek a hatás hiányosságai. Az arcok nekem kicsit furák voltak, de lehet, ez is csak a játék sajátos nézőpontját próbálja még jobban kihangsúlyozni. Ezt leszámítva viszont elismerés illeti a készítőket a testhorror ilyen undorító (ami jelen esetben pozitívumként is értelmezhető) megjelenítéséért. A készítők egyébként egy dokumentumfilm-szerű sorozatot is készítettek a játék fejlesztéséről, így amennyiben valaki szeretné, bepillanthat általa a kulisszák mögé.
Kezelőfelület, irányíthatóság: Néhány minijáték esetében úgy éreztem, hogy az kontrolleres irányítás volt az elsődleges, ugyanis nagyon kényelmetlen volt az egérrel vezérelni a képernyőn látható utasításokat. A fényképezés nagyon szórakoztató mechanika a játékban, és néha ki is rántott teljesen a nyomozásból. Alkalmanként a mozgásban voltak fennakadások olyan helyeken, ahol nem lenne logikus, hogy nem lehet továbbmenni. A játékban található iratokat, leveleket elolvashatjuk úgy, mintha mi magunk olvasnánk, de például a tévétől távol ülő játékokosok dolgának megkönnyítése érdekében fel is olvassa őket a karakterünk. Ezzel ellentétben az interakcióra alkalmas dolgok felett lévő jelzések nagyon aprók.
Játszhatóság: A gyengébb gyomrúak lehet, hogy egyszer sem fogják végigvinni, de akik végigpörgetik a sztorit, azoknak sem tartogat újrajátszási lehetőséget. Viszont a játék során folyamatosan motoszkál bennünk majd a kérdés, hogy vajon mi lehet a következő történés. Annyit mondhatok a saját tapasztalatok alapján, hogy minden egyes alkalommal kiderült, nem az, amire eredetileg gondoltam volna. A rengeteg sétálás és „üres” terület miatt én azt mondom, hogy érdemesebb részletekben kijátszani, és nem egy ültő helyben ledarálni, mert úgy elég monoton hatású lehet. A minijátékok jól megtörik ezt az egyhangúságot, de a brutális jeleneteknél sokak inkább azt választják majd, hogy teljesen kihagyják őket a játékból. Ha egy horrorjátékban az abortusz szó hallatán kicsit visszahőkölsz, akkor lehet, érdemes még időben megkeresned ezt az opciót.
Intelligencia, nehézség: Nem mondanám nehéznek a játékot. Például a sötétben rohanós jelenetnél egy olyan mondatot kell összeraknunk, amelyre a karakterünk gondol. Amennyiben nem a jó szó felé futunk az erdőben, akkor a játék szimplán visszatesz az elejére, és folytathatjuk, mintha mi sem történt volna. A puzzle-részek sem kifejezetten nehezek.
Hangok, zene: Ahhoz, hogy autentikus legyen az élmény, alapból olasz szinkronnal megy a játék. Ez nagyon sokat segít abban is, hogy eladja számunkra a játék világát. Zenei téren nem túl erős a produktum, a legtöbb esetben inkább csak zajok vannak, de ezek is az atmoszférát erősítik.
Összegzés: A játék számos figyelmeztetéssel indít, és meg is érdemli mindegyiket. Csonkítás, öngyilkosság, családon belüli erőszak – csak néhány a játék során előkerülő témákból, amelyek sokakat érzékenyen érinthetnek. Ha bármelyikkel is gondod van, akkor szerintem bele se kezdj, mert ennél csak húzósabb témák jönnek. Sajnos az erős kezdés után nekem egy kicsit csalódás volt a befejezés, de amúgy nagyon hangulatos alkotás volt egész a végéig. A fényképezés jól el lett találva benne, és bár nem vagyok nagy fotós, szerintem tényleges ismereteket is szerezhetünk belőle. Nem igazán értem, a Sony miért érezte úgy, hogy cenzúráznia kell a játékot, amikor szerintem vannak más, hasonlóan brutális játékai is, de talán még jót is tett az ingyenreklám a megjelenésnek.