Gyurkity Péter

Kézilaptopon dolgozik a GPD

Ez pedig mind a játékosok, mind pedig a professzionális felhasználók számára jól jöhet.

A GPD több eltérő fejlesztésről is lerántotta már a leplet, legutóbb például arról írtunk, hogy egy érdekes Windows-konzol van érkezőben. Azóta nem szerepelt a cég lapunk hasábjain, most viszont egy újabb megoldás gyűjtőakcióját jelentették be, amely már nemcsak a játékosok igényeinek felelne meg.

Az Indiegogo oldalán tették közzé a részletes bejelentést, amelyben az ilyenkor szokásos adatokat és feltételeket közlik velünk. Eszerint a Pocket 3 némileg eltér a korábban bemutatott fejlesztésektől, hiszen tulajdonképpen egy meglehetősen kicsiny laptopról van szó, amely mind a játékosok, mind pedig a professzionális felhasználók igényeit kielégítené, a maga kellően erős hardverével és kifejezetten hordozható jellegével. A listán a mindössze 8 hüvelykes, az 1920 x 1200 pixel felbontást támogató kijelző van az első helyen, ehhez teljes QWERTY-billentyűzet, egy 11. generációs Intel Core-chip beépített Xe-vezérlővel (avagy egy gyengébb Pentium-CPU), 8 vagy 16 GB RAM, 512 GB-os vagy 1 TB-os SSD-meghajtó, valamint számos eltérő csatlakozó társul majd.


Ez utóbbiak között helyet kap az RS-232, egy KVM-modul (HDMI- és USB-porttal) a távoli eléréshez vagy egy másik géppel való közvetlen kapcsolathoz, összesen három USB 3.2, egy HDMI 2.0b, a drágább változat esetében a Thunderbolt 4, a gyengébb példánynál egy Type-C, amely a Displayport szabványnak felel meg, de a 2.5Gbps-csatlakozó sem marad le a felsorolásból. A cég állítása szerint az akkumulátor 8,5 órán keresztül biztosít majd megfelelő üzemelést, ez a 38,5 WHr-s csomagnak lesz köszönhető, bár a megoldás egyelőre a prototípus fázisában jár, így a fentiek, valamint az utolsó elemként megemlített 45 wattos gyorstöltés mellékelése még módosulhat a későbbiekben.

A hivatkozott oldalon megtaláljuk az általuk kínált különböző változatok listáját, a támogatók egyelőre ezek közül válogathatnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • HubaBuba #2
    igazából handheld pc, csak félrefordult.
    Ilyen gépeket már _bárki_ gyártathatna, feleségemet is a népi kínai gyárköztársaság látta el 12"-os érintős laptoppal akciósan 86 ezerér' (bmax y11). Sok értelmét pont nem a széthajtás/játékképesség adja, hanem a max 6w passzív tdp, meghogy befér egy női táskába ;)
    De 8"-t már nem vennék az is tuti.
  • kvp #1
    Eloszor is nem kezi laptop, hanem palmtop a neve. Masodszor pedig jatekosoknak, ekkora felbontassal, de rendes videokartya nelkul nem igazan hasznalhato. Ezen meg egy tizeneves mmo is csak par tiz fps-t tud.

    Az rs232, az infra kamera es az ipari rogzitesi pontok meglete alapjan ez inkabb egy ipari pc, amit egy szerviztechnikus visz ki a gyartosor vagy egy lerohadt hvac rendszer melle vagy beepitik egy jarmube, esetleg cnc gepbe.