Gyurkity Péter

Internetezésre is jó a Game Boy

Egy hacker módosításainak köszönhetően, aki pusztán kedvtelésből alakította át régi kütyüjét.

Nemrég arról olvashattunk, hogy Game Boy-játékokkal bővül ki a Nintendo Switch, ennek köszönhetően a régi alkotásokat a jelenleg is széles körben használt hardveren is futtathatjuk majd. Mások időközben Bitcoin-bányászásra alkalmas eszközzé alakították át az elavult fejlesztést, most pedig egy hacker WiFi-eléréssel egészítette ki saját példányát.

A részletes blogbejegyzésben azt fejti ki az illető, hogy a nemrég megtalált régi Game Boy tulajdonképpen egy szokásos 32 KB-os kártyával bővült ki, ez a cartridge azonban némileg meglepő komponensekből áll össze. Megtudjuk, hogy a világháló megfelelő elérése érdekében a Zilog Z80 processzorhoz használt gépi kód, az ESP8266 típusú mikrokontroller, valamint az ez utóbbi által alkalmazott, szintén módosított szoftver található meg az érdekes példányon, így lehetővé válik az online elérés, valamint a weboldalak megfelelő átalakítása annak érdekében, hogy azok olvasható módon jelenjenek meg a koros kijelzőn. Tekintettel arra, hogy a mikrokontroller (a maga 160 MHz-es órajelével) hatalmas segítséget nyújt az adatok feldolgozásában, a későbbiekben akár saját Twitter-kliens is felbukkanhat a minikonzolon, de a Reddit böngészésére alkalmas app összetákolása sincs kizárva.


A fentiek természetesen pusztán a hacker kedvteléséből valósultak meg, a projektnek nincs egyéb konkrét célja. Mindenképpen fontos megjegyezni, hogy egyelőre leginkább a különböző Wikipédia-bejegyzések elérése, azok tanulmányozása megoldható ezzel a módosítással, ebben leginkább az a meglepő, hogy az eljárás egyáltalán működik, bár az is felmerül, hogy a közeljövőben további érdekességgel lesz megspékelhető a speciális Game Boy. Megjegyzendő, hogy a fejlesztéshez használt kit, a GBDK, a Sega Game Gear hardverével is kompatibilis, ez utóbbi szintén a Z80 variánsának tekinthető, így egy napon akár a színes jpg-képek megjelenítése is lehetővé válhat.

A további részleteket a beágyazott videóban, valamint az említett bejegyzésben találjuk meg, azt nem tudni, hogy a hacker mikor (és mennyiben) tervezi a további lépések végrehajtását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #3
    "a 92ben vásárolt piaci tv-s játékbol is lehetne mobiltelefont csinálni"

    Van hozza szabvanyos bovitohely dokumentacio? Van egyaltalan rajta bovitohely? Itt pont az a lenyeg, hogy a gameboy barmifele atalakitasa nelkul meg lehet csinalni. Igy utanna ha berakja az ember a regi jatekokat, akkor azok mennek rendesen, ugy ahogy eddig. Tehat ez csak egy cserelheto bovitokartya, nem atalakitas.
  • Montanosz #2
    a 92ben vásárolt piaci tv-s játékbol is lehetne mobiltelefont csinálni :-D
  • kvp #1
    Erdekes megoldas, de ha atalakitana, hogy a 32 kB eprom helyett egy 16 kB-os eprom legyen es a masik 16 kB-ra berakna egy double ported ram chipet, akkor a hardveres levalasztas miatt megoldodna a busz versenyhelyzete es jelentosen megnone a savszelesseg a ket mikrovezerlo kozott.

    Szoftverileg en forditva ulnek a lora, nem a gameboy-t szivatnam a netes adatok kezelesevel, hanem az esp32-on futna minden es mar csak a megjelenitendo kep (tile data es map frissitesek) menne at a gameboy-ra, mig visszafele a gombnyomasok mennenek egy byte-ban. Ezzel megoldhato lenne hogy az eredeti gep csak egyfajta kvazi grafikus konzolkent funkcionaljon. Az esp32-es oldalan hianyzo labszamot pedig egy spi-s i/o extenderrel lehetne feloldani, ami hagyna eleg labat a soros konzol kivezetesere is, akar usb-n is. A kartyacsatlakozon levo extra hangcsatornat pedig be lehetne kotni egy rendes DA konverterre a mikrovezerlo oldalan. A fenti elrendezesben akar arduino-s kornyezetben is lehetne programozni az esp32-t (akar usb-n at is), mig a gameboy egy nagyjabol fixnek tekintheto shared memory-s kommunikaciot hasznalo konzol szoftvert futtatna eprom-bol.

    ps: A bus contention brownout-ok ellen a mostani konfiguraciojaban felrakhatott volna egy sor vedo soros ellenallast, amilyneket a zx81-eseknel is hasznaltak bus override-hoz, ez egy nem szep, de nagyon jol mukodo hack.