Game Boy-játékokkal bővül ki a Nintendo Switch

Az online előfizetések csomagja egészül ki hamarosan klasszikus címekkel.

A konzolgyártók körében az utóbbi időben egyre népszerűbbé váltak a klasszikus alkotásokat elérhetővé tévő szolgáltatások, valamint a mobilos szféra támogatását megvalósító kiegészítések. Legutóbb arról írtunk, hogy az Xbox is androidos appokkal bővül ki, most pedig a Nintendo tenne elérhetővé jóval korábbi fejlesztéseket.

Külsős források számoltak be az értesülésről, miszerint a Nintendo valami ilyesmivel készül, mégpedig a Switch Online előfizetések esetében, amelyek a Switch-konzol használóinak egy jelentős részét fedik le. Ennek eredményeként klasszikus, eredetileg a Game Boy, valamint a Game Boy Color típusokra megjelent játékokat próbálhatnak majd ki a fenti előfizetéssel rendelkező felhasználók, hasonlóan ahhoz, ahogy azt az NES- és a Super NES-csomagoknál már megszokhatták. Ez utóbbiak évekkel ezelőtt váltak elérhetővé, a jelek szerint most a fenti két kütyü van soron.

Azt egyelőre még nem tudjuk, hogy az új szolgáltatás pontosan mikor, milyen formában, és mekkora induló kínálattal válik majd elérhetővé, amennyiben azonban a meglévő példákból indulunk ki, a lépés eredményeként valószínűleg egy elnyúló, fokozatos bővítés indul el, vagyis az első körben alig néhány alkotást próbálhatunk majd ki, a kínálat pedig szép lassan egészül majd ki további példányokkal. Érdemes ezzel kapcsolatban megjegyezni, hogy a NES-ajánlat 2018 szeptemberében jelent meg, a Super NES egy évre rá bukkant fel, és míg tavaly nem történt ilyen lépés, ez minden bizonnyal a pandémia elindulásának volt köszönhető. Előbbi esetében eleinte mindössze 20 játék volt a csomagban, ez mára bővült ki 70-re, tehát jó eséllyel ezt a példát követik majd az új ajánlatnál is.

Ami magukat a játékokat illeti, minden bizonnyal Pokemon és a Super Mario Land kap fontos szerepet, de reménykedhetünk olyan egyéb alkotások támogatásában is, mint a Metroid II, valamint a The Legend of Zelda: Oracle of Seasons.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gabbbbbbbbbbbb #3
    Steamdeck-nek lehet esélye, mert tényleg egész tolerálható hardver van benne és a Steam platform árazása is relatíve barátságos és sok embernek van nagy Steam könyvtára és a hype is nagy körülötte.

    GPD Win-ben Intel integrált grafika van :-)
  • zola2000 #2
    Persze pont annyira mint a GPD wintől voltak.
  • SanMaster #1
    Be vannak szarva a Steam Deck miatt! Mivel a Switch frissítés amit kihoztak konkrétan nevetséges (nagyobb kijelző...) valamit csinálniuk kell, hogy megőrizzek az első helyüket. Egyébként okos húzás, bejöhet...