Mobilra jön a Battlefield

Mégpedig egy önálló játék formájában, elkülönülve a konzolos és PC-s vonaltól.

A hordozható készülékek előtérbe kerülésével, valamint az ilyen kütyüket használó vásárlók tömegének hatalmassá duzzadásával a játékok területén is egyre nagyobb hangsúlyt helyeztek a szegmensre, így a jelentős kiadók több nagy nevet hoztak át, ezzel próbálva kiaknázva a megváltozott helyzetet. Most az EA egyik nagy hiányzója jelenik meg a területen, komoly hiányosságot pótolva.

Az EA a napokban jelentette be, hogy már készülnek a Battlefield áthozatalára, itt viszont nem egyszerű portolásról beszélhetünk, hiszen egy némileg különálló, teljesen új játék jelenik majd meg a hordozható kütyükön, amely ugyan a családba illeszkedik, mégsem lesz valamelyik meglévő PC-s vagy konzolos változat puszta másolata. A hivatalos megjelenésre a jövő évben kerítenének sort, addig is mindössze annyit árulnak el, hogy a sztori és a kialakítás teljesen új, a megszokottól eltérő lesz, viszont igyekeznek olyan alkotást piacra dobni, amely teljes értékű, a játékosok képességeire alapozó élményt nyújt. A fejlesztést az Industrial Toys végzi, szoros együttműködésben a DICE munkatársaival.

A kiadó maga korábban több alkalommal beharangozta a mobilos Battlefield létezését, annak esetleges megjelenését, erre azonban eddig nem került sor. Mindeközben a Fortnite és egyéb címek igazolták, hogy van logika a lépésben, a hordozható szegmenst is magába foglaló stratégia egyre nagyobb hangsúlyt kap a vetélytársaknál, különösen ami az FPS-ek kategóriáját illeti. Az EA eddig az Apex Legends Mobile kiadójaként volt jelen ezen a területen, így a Battlefield sorrendben a második alkotásként jelenik majd itt meg, legalábbis ami a nagyobb, jól ismert neveket illeti.

Ami a sorozat PC-re és konzolokra érkező új tagjára vonatkozik, ez az idei év végén jelenik majd meg, a cég szerint minden korábbinál magasabb szintű élményt nyújtva, minden területen előrelépést garantálva – ennek kihangsúlyozása érthető, még akkor is, ha a játékosok oldalán némi fáradtság látszik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #7
    Mivel az ilyen játékok esetén nagy piac délkelet ázsia, ahol sokan vannak, de nincs sok pénzük drága telefonra (de ilyen havi 5 dolláros előfizetésre meg néha van) ezért a kiadónak érdeke optimalizálni.

    Úgy értem gyakran olvasom hogy nagy siker telefonon a fortnite ... amerikában, aztán annak a sikere eltörpül globálisan a pubg mobile mellett aminek igazán nincs nagy gépigénye mobilon nagyon jól optimalizálták (miközben PCn nem annyira)

    Illetve mobilon gyakran nem is úgy van mint pcn ahol a gép ára egyértelműen jelzi a teljesítményét
    https://youtu.be/ARqWDHgo04w
  • lipovics #6
    Én nem tudom megérteni, hogy az ilyen fps/tps jellegú játékokkal ki tud játszani érintőképernyőn... Nekem még kontrollerrel sem megy, marad a bill+egér pc-n.
    De a piac pörög, veszik-viszik.
  • Lapajka #5
    Azért olcsó mobilon biztos nem fog menni még közép grafikán sem. Namost a legtöbb ember ilyen szintű mobilt már szinte mindenki drag and drop-ol, azaz átdobja a képét okostv-re vagy tabletre, laptopra stb... és erre még nem létezik megoldás, hogy hopp akkor a szoftver leklónozza magát az adott gép memóriájába és elkezdi használni a lokális erőforrásokat... tehát van egy combos laptopod, átdobod a játékot ha hazaérsz és élvezheted a 640x480-as nívót... szuper... de egyébként nyilván normális gamer, a mentést küldi csak és azt betölti az otthoni játék gépén a szoftverrel és nincs semmi gubanc... azt viszont hozzá kell tennem hogy Battlefield és hasonló játékokat okostelefonon játszani az egy nagyon súlyos perverz pszichopatológia... XD ;)
  • zola2000 #4
    Csodálkozni azt nem kell

    katt

    Valahol olvastam hogy az üzleti jelentés szerint 1500 millió is megvolt mert ebben nincs benne Kína és a többi platform, szóval érthető hogy mindenki akar a tortából...
  • Frekvency #3
    komoly : DD nem csodálkozok én már semmin....
  • zola2000 #2
    Esetleg akkor ha maxon akarod tolni különben ahhoz sem kell félmilliós telefon/tablet, egyébként nem olyan gyengék;
    https://youtu.be/2SdIMiEjKD4

    És mobilra nem kell mai konzol/pc grafikát várni hanem kb 5 évvel ezelőtti szintet ami kis képernyőn elmegy.
  • Lapajka #1
    Aha és adnak hozzá minimum 500 ezret érő mobilt is, amin épphogy fut, de azért jobb egy milla körüli erőmű...