Gyurkity Péter

A mobilos játékok felé fordul az EA

Ebben látják a jövőt, a lépés pedig egy sikeres fejlesztő felvásárlását eredményezi.

Az Electronic Arts neve gyakorlatilag minden, a videójátékok iránt érdeklődő felhasználó számára ismerős, a céget nagyon nem kell bemutatni, hiszen olyan sorozatok fűződnek hozzájuk, mint a FIFA, a Battlefield, vagy akár a Madden NFL. A cég most egy másik stúdió felvásárlását jelentette be, ezzel pedig jóval erősebben fordulnak a mobilos játékok szegmense felé.

A hivatalos bejelentésben arról olvashatunk, hogy a GLU Mobile megszerzéséről döntöttek a közelmúltban, ennek eredményeként pedig a céget egy méretes, 2,1 milliárd dollárra rúgó tranzakció keretében szerzik meg, ami azért is érdekes, mert ez az összeg csaknem egyharmaddal nagyobb, mint a célpont néhány nappal korábbi piaci kapitalizációja. A hírre mindkét részvény árfolyama növekedést mutatott, ennél azonban számunkra fontosabb, hogy egy olyan sikeres szereplőt integrálnának a cégbe, amely hozzájuk hasonlóan szép számokat tud felmutatni.

Az EA saját pénzügyi jelentésében nemrég 1,67 milliárdos bevételről és 346 milliós profitról számolt be, a GLU ehhez képest jóval kisebb adatokat közölt, viszont ezek is szép trendet vázolnak fel, hiszen a 141 milliós bevétel 32 százalékos, a 20,4 milliós profit pedig 129 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi állapothoz képest. Az EA számára elsősorban a népszerű címek birtoklása számít a legfontosabb fejleménynek, ezzel kapcsolatban kiemelik a mobilos szegmensben elért gyors növekedési rátát, valamint a 300 GLU-alkalmazott átemelését, amivel az erre a területre koncentráló divízió már 500 fejlesztőre támaszkodhat majd.

A jövőben tehát a Design Home, a Covet Fashion, illetve az MLB Tap Sports Baseball az EA fejlesztéseként lesz jelen a piacon, ezekhez további alkotások sorakoznak majd fel, amint lezárul a tranzakció.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Szefmester #10
    Az EA átnevezhetné magát EW-re nyugodtan.
    Már semmi művészet nincs abban amit csinálnak csak kurválkodás.
  • zola2000 #9
    "ne kontrollerrel nyomassa, mert az gagyi"

    Szerintem játékstílustól is függ, egy fps jobb egérrel, egy fifa vagy tekken jobb gamepaddal.

    Én a mobilos játékok legnagyobb hátrányának a csak érintőkijelzős irányítást tartom, nem hiába ment el az előző generációban több mint 100 millió 3DS+Vita most is a legeladottabb konzol a switch (a TV mód miatt komolyabb mintha csak handheld lenne)
    Utoljára szerkesztette: zola2000, 2021.02.13. 19:06:56
  • Macropus Rufus #8
    gonolom, hogy van benne zsé. Különben nem tenné az EA azt mit tesz.
  • Macropus Rufus #7
    Nekem "csak" egy 32k-os vasam volt. Viszont pár éve találtam egy boltot (Retro computer a neve a ha jól emlékszem) és tőlük vettem egy 64k+-os TVC-t és még működik is! Szóval volt némi nosztalgiázás.
  • Major #6
    "2019 teljes egészében összesen 152,1 milliárd dolláros forgalmat produkáltak a játékszoftverek, ami minden korábbi évet meghaladó összeg, a 2018-as adat a GamingScan számai szerint 138,7 milliárd dollár volt. És 45 százalékban a mobilpiachoz köthető ez az elképesztő bevétel. Az Android és az iOS rendszerű eszközökön nagyon pörög az üzlet a szórakoztató szoftvereknek. És 2023-ra már 200 milliárd dollár feletti forgalom prognosztizálható."
  • Wolwerine #5
    Öreg vagy:)))) Semmihez nem fogható érzés volt ott ülni a TVC 64k+ előtt, hallgatni a szalagos tár (azaz magnetofon) sípolását és imádkozni hogy elinduljon a program amit épp betölt...
  • Macropus Rufus #4
    értelek. Lehet én vagyok már öreg. De nekem kell a monitor (most már 3 is :) mert úgy az igazi), meg kellenek a gombok és az egér. Hiába, öregszem. Lehet ezért nem értem ezt az egész dolgot. Igazából a kvarc játékok is valami ilyesmik voltak még a 80-as években. Azok sem nagyon kötöttek le. Akkor már TVC-vel csapattam junoszt tévével :D (már amennyire lehetett azzal... Bár a Space Invaders az kifejezetten jó volt).
  • kvp #3
    A telefonos jatekoknak egy nagy elonyuk van a desktop-pal szemben. Hogy keznel vannak, tehat siman lehet jatszani iskolai szunetben, a kocsi hatsu ulesen vagy tomegkozlekedesen ulve. Meg este lefekves utan az agyban fekve. A gyerekek egyre kisebb idot toltenek el desktop gep elott. Anno hasonlo mobil jatek platform volt a gameboy sorozat is, ezek szerepet vettek at mara a telefonok, mert okostelefonja ma mar szinte mindenkinek van.
  • Macropus Rufus #2
    Jesszusom, telefonon ki a fene játszik pasziánsznál komolyabb játékkal? Meg minek? Ez olyan igénytelen, de tényleg. Ha az ember játszik akkor adja meg a módját (pl. ne kontrollerrel nyomassa, mert az gagyi, és ne telefonon mert az meg szintén az, a kontroller-teló kombo meg übergagyi)
  • fotolit #1
    "...sikeres fejlesztő felvásárlását eredményezi". 2 év és mennek a süllyesztőbe, ahogy a többi remek csapat is.