SG.hu
Call of Duty: Black Ops Cold War
Kiadó: Activision
Fejlesztő: Treyarch
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i3-4340 3,6 GHz-es vagy AMD FX-6300 processzor, Nvidia GeForce GTX 670 vagy ATI Radeon HD 7950 grafikus kártya, 8 GB RAM, 175 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-2500K 3,3 GHz-es vagy AMD Ryzen R5 1600X processzor, Nvidia GeForce GTX 970 vagy ATI Radeon R9 390 grafikus kártya, 12 GB RAM, 175 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Call of Duty: Black Ops-sorozat, Call of Duty: Modern Warfare-sorozat
Kategória: FPS
Már üres lenne az év végi szezon, ha nem kapnánk új Call of Duty-játékot, és bár idén a Treyarch szolgáltatta az aktuális részt, azért így is örülhetnek neki a legnagyobb rajongók – még ha a végeredmény a közelébe sem ér a tavalyi epizódnak. Játéktesztünkből kiderül, hogy miért!
Alaposan megkeverte idén a jól ismert menetrendet az Activision a Call of Duty-sorozattal, hiszen ha a papírforma szerint haladtunk volna, akkor ezúttal a Sledgehammer Gamestől kapjuk az aktuális epizódot, de ismeretlen okból kifolyólag megint a Treyarch próbálkozott. Mivel ők a Black Ops-mellékszál nagymesterei, ezért nem meglepő módon ezt a vonalat folytatták tovább, azonban a rajongók legnagyobb örömére nem a negyedik epizóddal kikövezett vonalat, ahol csak a többjátékosos élmények kapták a főszerepet. A Call of Duty: Black Ops Cold War végre visszatért a sorozat gyökeréhez, az első epizódok nyomdokaihoz, azonban dacára minden igyekezetnek, a végeredmény sajnos ennek ellenére sem lett olyan erős, mint azt sokan szerették volna. Lássuk, hogy miért lett sokkal gyengébb ez az epizód, mint a korábbi Black Ops-mellékszálak, illetve a tavalyi Modern Warfare.
Bár tisztában vagyunk vele, hogy a Call of Duty-játékok esetében a történet a rajongók zömének másodlagos dolog, azonban így is fontos kiemelni az új epizód kapcsán, hogy hosszú évek óta nem kaptunk ennyire gyenge, logikátlan és kidolgozatlan kampányt a franchise-tól. Még a Sledgehammer Games alkotásai is könnyedén felülmúlják azt a kusza cselekményt, amit itt megpróbálnak előadni nekünk, a főszerepben egy Perseus nevű ügynökkel, aki után egy kisebb hajtóvadászat indul azért, hogy még azelőtt elfogjuk, hogy kirobbanthassa a következő világháborút.
Noha a sztorinak két befejezése is van, sajnos egyik esetben sem kapunk válaszokat alapvető kérdéseinkre, a küldetések csapongók, nehezen lehet lineárisan összekötni őket, és bár akadnak visszatérő karakterek és erős újoncok is, szótlan főhősünk azonban ismét több kérdést vet fel, mint amennyit valójában megválaszol. Amiben viszont nagyon erős a kampány, az a hidegháborús éra lefestése, hiszen a helyszínek, az ellenfelek és úgy általánosságban az egész környezet sok esetben képes felidézni előttünk a szocializmus hagyatékát, még ha itt az egészet a szokásos amerikai filmes szűrőn keresztül is láthatjuk viszont.
Persze a történet egy dolog, maga a kampány a sztori hiányosságai miatt azért kellemes lett. A szokásos 5-6 órás hosszúságot természetesen most sem sikerült megugrani, és mintha a filmszerű jelenetekből sem igazán kaptunk volna olyan emlékezetes darabokat, mint a korábbi részekben, de az élmény továbbra is annyira pergős, annyira élvezetes, hogy ezt csak azok érthetik meg, akik örök hűséget fogadtak korábban a Call of Duty-sorozatnak. A pályák mindegyike olyan, mintha egy korabeli háborús filmbe csöppentünk volna, legyen szó akár lopakodós bevetésekről, akár óriási nyílt akciókról.
A történelmi hűség pedig nemcsak a pályák kialakításában, hanem a fegyvertár tekintetében egyaránt érvényes, de abszolút értékelendő a Treyarch azon törekvése is, hogy változatosabbá próbálták tenni az élményt, így találkozhatunk például mellékes teendőkkel, többféleképpen megoldható feladatokkal, választható dialógusokkal, de még kisebb fejtörőkkel is. Ezen a téren főhajtás illeti az alkotókat, de kellett volna valaki az Infinity Wardból, aki ezeket a kiváló ötleteket képes összegyúrni egy nagy, fogyasztható gombóccá, ami ezért vagy azért nem akad meg a torkunkon evés közben.
A kampány tehát olyan, amilyen. Nem kiemelkedő, de azért élvezhető, ugyanakkor a többjátékosos élmények terén a várakozásoknak megfelelően ismét nagyobbat villant a Call of Duty: Black Ops Cold War – még ha ezen a téren is akadnak lemaradásai a közvetlen elődhöz viszonyítva. Alapvetően a multiplayer mód rengeteg apró újdonsággal bővült, megannyi opciót átvett a Modern Warfare-től, azonban így is hiányzik belőle a spiritusz, az újdonság érzete.
Félreértés ne essék, aki odáig van a sorozatért, azt most is beszippantja majd, legalább karácsonyig biztosan elegendő elfoglaltságot kínál nekünk, azonban itt is azt érezni, mint a kampánynál: kapkodtak vele a készítők, nem igazán tudták, hogy összességében mit szerettek volna kihozni belőle. Pedig vannak azért értékelendő megoldások, mint amilyen a Create a Class rendszer bevezetése, amit egy az egyben a Call of Duty: Modern Warfare-től vettek át, de valóban tonnányi apró módosítást és változást találhatnak itt a legnagyobb rajongók.
Persze a főbb pontokat azért érdemes figyelembe venni. A fegyverek ezen a téren nem relevánsak, a felhozatal óriási, a hidegháborús érát ismerőknek garantáltan nem lesz hiányérzetük. Éppen ellenkezőleg, a rengeteg átalakítási és fejlesztési lehetőségnek köszönhetően még olyan megoldásokat is kaphatunk, melyek valójában soha nem léteztek – pláne nem éles bevetésen –, de ez itt a Call of Duty, és nem az ARMA. A pályák kapcsán viszont sivár a felhozatal.
Összesen nyolc csatatér vár ránk, melyek kellemesen változatosak ugyan, mindegyik helyszínnek van egy saját arculata, de valamiért egyet sem tudnánk kiemelni a sok közül, amelyik nem rendelkezik valamilyen kellemetlen megoldással. Minden helyszínen érezhető, hogy milyen célzattal álltak neki, és kiknek szánták. Egyedül talán a Stellite emelkedik a többi fölé, ahol mindenki megtalálhatja a számításait, legyen akár a közelharc, akár a távolsági hadviselés megszállottja.
A játékmódok terén a szokásos, mondhatni kötelező szabályrendszerek mellett akadnak érdekességek. Ott lesz rögtön a VIP Escort, mely sajnos nagyon csapatfüggő, és kifejezetten nehéz élmény, de nagyon élvezetes mérkőzéseket tudunk kivitelezni a segítségével. Lényege, hogy adott egy célszemély, akit egy pisztollyal a kézben kell kiszabadítania egy jól felszerelt egységnek, miközben a másik csapatnak a megakadályozás lesz a feladata. Ezenfelül kapunk egyszerű területfoglalós mókát Control név alatt – ennek egy variánsa a Domination –, a nagyobb küzdelmek szerelmesei a Combined Armsban találhatják meg a számításaikat, személyes kedvencünk azonban a Fireteam: Dirty Bomb lett.
Ez a játékmód sem az egyszerűségéről ismert, kifejezetten nehéz benne győzni, de annál izgalmasabb a koncepció. Lényege, hogy a pályán négyfős csapatok esnek egymásnak, akik bombákat aktiválnak a pálya egyes pontjain, melyek mérgező gázt árasztanak magukból, ezzel csökkentve a játékteret, aminek jóvoltából pár percen belül zsebkendőnyi területen folynak majd a küzdelmek. Kifejezetten kellemes élmény annak ellenére is, hogy azért a Gunfight és a Cyber Attack hiányzik a képletből.
Ami a Modern Warfare-nek a Spec Ops, az a Black Opsnak a Zombies mód. Természetesen az új részből sem hiányoznak az élőhalottak, de sajnos kifejezetten gyengére sikerült most ez is. Eleve érdekes, hogy megint a második világháborúba vezettek vissza a készítők a Die Machine küldetésben, ahol egy korábbi náci bunkerben kell szembeszállnunk az élőhalottakkal, de ha csak később nem szolgálnak hozzá extra tartalmakkal, akkor ezt ebben a formában kifejezetten gyengének nevezhetjük.
Persze a zombik elleni hadakozás most sem rossz, de semmi olyan új dolgot nem találunk benne, amit korábban ne láttunk már volna valahol. Lesznek többféle élőhalottak, mi dönthetünk a felszerelésünkről, folyamatosan vásárolhatjuk az újabb és újabb fegyvereket, illetve kiegészítőket, miközben a játékmódok tekintetében sem kerekedik el a szemünk. Egyedül a Dead Ops Arcade lett megint különc egy kicsit, ebben a szabályrendszerben ismét a twin stick shootereket megszégyenítő küzdelmek várnak ránk, a főszerepben egy felbőszült zombimajommal.
Grafika: Nemcsak a játékmódok sikerültek azonban felemásra a Call of Duty: Black Ops Cold Warban, hanem sajnos a grafika is. Bár új generációs címről beszélünk, ezt azonban sem PC-n, sem az új konzolokon nem érzékelhetjük vele kapcsolatban, ami egészen érthetetlen, hiszen erre azért odafigyelhettek volna most a készítők. Nyilván az összkép megint rendben van, addig-addig foltozgatták a grafikus motort, amíg elérte a tűréshatárt, de sem az optimalizálás, sem az orbitális helyigény nem azok a tipikus jellemzők, melyek miatt a szívünkbe zárnánk a végeredményt.
Kezelőfelület, irányíthatóság: Évek óta alighanem a Ctrl+C/Ctrl+V paranccsal történik minden Call of Duty-játék kezelőfelületének és irányításának a kialakítása, ezáltal a jól megszokott megoldások várnak itt ránk, így az átláthatóság mellett karakterünk szokásosan könnyed, egyszerű és letisztult irányíthatóságára számíthatunk.
Játszhatóság: A tartalom terén a játék a már hosszú évek óta tapasztalt gyermekbetegségektől szenved – már amennyiben beszélhetünk ilyesmiről. Az 5-6 órás kampány ugyanis a Call of Duty-sorozat sajátossága, a franchise különlegessége, ha úgy tetszik, akárcsak a többjátékosos mód hangsúlyossá tétele, hiszen ezzel hetekre, sőt hónapokra elég tartalmat kaptunk ismét, még ha 80 százalékban az önismétlésről is szól az egész.
Intelligencia, nehézség: A mesterséges intelligencia soha nem volt a Call of Duty-sorozat erőssége, a kampányban pedig a szokásos kellemetlenségek várnak ránk ezen a téren, még ha ez a többjátékosos élmények tekintetében egyáltalán nem vehető észre. A nehézség ezzel szemben többször is olyan szintre emelkedik néhány játékmódnál, ami már kellemetlen, akadnak például kifejezetten erős fegyverek, kombinációk vagy perkek, melyek finomításra szorulnak, de egyébként kiemelkedően nagy gond ezen a téren nincs a játékkal.
Hangok, zene: A hangok és a zenék terén egyaránt a sorozattól jól megszokott minőség vár ránk! A kampányban hallott szinkronok, zenék vagy effektek egyenesen zseniálisak, de a többjátékosos módban tapasztalt hangokkal sincs probléma, sőt a Zombies kifejezetten magas szintre emelkedik ebben a tekintetben.
Összegzés: Hogy mit is mondhatnánk összességében a Call of Duty: Black Ops Cold Warról egyfajta ítéletként? Leginkább talán azt, hogy ennél a rajongók zöme többet várt. Nem rossz, amit kaptunk, de éppen, hogy eléri a tűrésküszöböt, egy egészen átlagos Call of Duty született – pláne az előző Modern Warfare után. A készítőknek érezhetően kapkodniuk kellett, bizonyára nem volt egyszerű dolguk a jelenlegi járványhelyzetben sem, de ha egy kicsit toltak volna még a megjelenésen, talán nem dőlt volna össze a világ, és talán a rajongók sem elégedetlenkednének ennyire.
Fejlesztő: Treyarch
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i3-4340 3,6 GHz-es vagy AMD FX-6300 processzor, Nvidia GeForce GTX 670 vagy ATI Radeon HD 7950 grafikus kártya, 8 GB RAM, 175 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-2500K 3,3 GHz-es vagy AMD Ryzen R5 1600X processzor, Nvidia GeForce GTX 970 vagy ATI Radeon R9 390 grafikus kártya, 12 GB RAM, 175 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Call of Duty: Black Ops-sorozat, Call of Duty: Modern Warfare-sorozat
Kategória: FPS
Már üres lenne az év végi szezon, ha nem kapnánk új Call of Duty-játékot, és bár idén a Treyarch szolgáltatta az aktuális részt, azért így is örülhetnek neki a legnagyobb rajongók – még ha a végeredmény a közelébe sem ér a tavalyi epizódnak. Játéktesztünkből kiderül, hogy miért!
Alaposan megkeverte idén a jól ismert menetrendet az Activision a Call of Duty-sorozattal, hiszen ha a papírforma szerint haladtunk volna, akkor ezúttal a Sledgehammer Gamestől kapjuk az aktuális epizódot, de ismeretlen okból kifolyólag megint a Treyarch próbálkozott. Mivel ők a Black Ops-mellékszál nagymesterei, ezért nem meglepő módon ezt a vonalat folytatták tovább, azonban a rajongók legnagyobb örömére nem a negyedik epizóddal kikövezett vonalat, ahol csak a többjátékosos élmények kapták a főszerepet. A Call of Duty: Black Ops Cold War végre visszatért a sorozat gyökeréhez, az első epizódok nyomdokaihoz, azonban dacára minden igyekezetnek, a végeredmény sajnos ennek ellenére sem lett olyan erős, mint azt sokan szerették volna. Lássuk, hogy miért lett sokkal gyengébb ez az epizód, mint a korábbi Black Ops-mellékszálak, illetve a tavalyi Modern Warfare.
Bár tisztában vagyunk vele, hogy a Call of Duty-játékok esetében a történet a rajongók zömének másodlagos dolog, azonban így is fontos kiemelni az új epizód kapcsán, hogy hosszú évek óta nem kaptunk ennyire gyenge, logikátlan és kidolgozatlan kampányt a franchise-tól. Még a Sledgehammer Games alkotásai is könnyedén felülmúlják azt a kusza cselekményt, amit itt megpróbálnak előadni nekünk, a főszerepben egy Perseus nevű ügynökkel, aki után egy kisebb hajtóvadászat indul azért, hogy még azelőtt elfogjuk, hogy kirobbanthassa a következő világháborút.
Noha a sztorinak két befejezése is van, sajnos egyik esetben sem kapunk válaszokat alapvető kérdéseinkre, a küldetések csapongók, nehezen lehet lineárisan összekötni őket, és bár akadnak visszatérő karakterek és erős újoncok is, szótlan főhősünk azonban ismét több kérdést vet fel, mint amennyit valójában megválaszol. Amiben viszont nagyon erős a kampány, az a hidegháborús éra lefestése, hiszen a helyszínek, az ellenfelek és úgy általánosságban az egész környezet sok esetben képes felidézni előttünk a szocializmus hagyatékát, még ha itt az egészet a szokásos amerikai filmes szűrőn keresztül is láthatjuk viszont.
Persze a történet egy dolog, maga a kampány a sztori hiányosságai miatt azért kellemes lett. A szokásos 5-6 órás hosszúságot természetesen most sem sikerült megugrani, és mintha a filmszerű jelenetekből sem igazán kaptunk volna olyan emlékezetes darabokat, mint a korábbi részekben, de az élmény továbbra is annyira pergős, annyira élvezetes, hogy ezt csak azok érthetik meg, akik örök hűséget fogadtak korábban a Call of Duty-sorozatnak. A pályák mindegyike olyan, mintha egy korabeli háborús filmbe csöppentünk volna, legyen szó akár lopakodós bevetésekről, akár óriási nyílt akciókról.
A történelmi hűség pedig nemcsak a pályák kialakításában, hanem a fegyvertár tekintetében egyaránt érvényes, de abszolút értékelendő a Treyarch azon törekvése is, hogy változatosabbá próbálták tenni az élményt, így találkozhatunk például mellékes teendőkkel, többféleképpen megoldható feladatokkal, választható dialógusokkal, de még kisebb fejtörőkkel is. Ezen a téren főhajtás illeti az alkotókat, de kellett volna valaki az Infinity Wardból, aki ezeket a kiváló ötleteket képes összegyúrni egy nagy, fogyasztható gombóccá, ami ezért vagy azért nem akad meg a torkunkon evés közben.
A kampány tehát olyan, amilyen. Nem kiemelkedő, de azért élvezhető, ugyanakkor a többjátékosos élmények terén a várakozásoknak megfelelően ismét nagyobbat villant a Call of Duty: Black Ops Cold War – még ha ezen a téren is akadnak lemaradásai a közvetlen elődhöz viszonyítva. Alapvetően a multiplayer mód rengeteg apró újdonsággal bővült, megannyi opciót átvett a Modern Warfare-től, azonban így is hiányzik belőle a spiritusz, az újdonság érzete.
Félreértés ne essék, aki odáig van a sorozatért, azt most is beszippantja majd, legalább karácsonyig biztosan elegendő elfoglaltságot kínál nekünk, azonban itt is azt érezni, mint a kampánynál: kapkodtak vele a készítők, nem igazán tudták, hogy összességében mit szerettek volna kihozni belőle. Pedig vannak azért értékelendő megoldások, mint amilyen a Create a Class rendszer bevezetése, amit egy az egyben a Call of Duty: Modern Warfare-től vettek át, de valóban tonnányi apró módosítást és változást találhatnak itt a legnagyobb rajongók.
Persze a főbb pontokat azért érdemes figyelembe venni. A fegyverek ezen a téren nem relevánsak, a felhozatal óriási, a hidegháborús érát ismerőknek garantáltan nem lesz hiányérzetük. Éppen ellenkezőleg, a rengeteg átalakítási és fejlesztési lehetőségnek köszönhetően még olyan megoldásokat is kaphatunk, melyek valójában soha nem léteztek – pláne nem éles bevetésen –, de ez itt a Call of Duty, és nem az ARMA. A pályák kapcsán viszont sivár a felhozatal.
Összesen nyolc csatatér vár ránk, melyek kellemesen változatosak ugyan, mindegyik helyszínnek van egy saját arculata, de valamiért egyet sem tudnánk kiemelni a sok közül, amelyik nem rendelkezik valamilyen kellemetlen megoldással. Minden helyszínen érezhető, hogy milyen célzattal álltak neki, és kiknek szánták. Egyedül talán a Stellite emelkedik a többi fölé, ahol mindenki megtalálhatja a számításait, legyen akár a közelharc, akár a távolsági hadviselés megszállottja.
A játékmódok terén a szokásos, mondhatni kötelező szabályrendszerek mellett akadnak érdekességek. Ott lesz rögtön a VIP Escort, mely sajnos nagyon csapatfüggő, és kifejezetten nehéz élmény, de nagyon élvezetes mérkőzéseket tudunk kivitelezni a segítségével. Lényege, hogy adott egy célszemély, akit egy pisztollyal a kézben kell kiszabadítania egy jól felszerelt egységnek, miközben a másik csapatnak a megakadályozás lesz a feladata. Ezenfelül kapunk egyszerű területfoglalós mókát Control név alatt – ennek egy variánsa a Domination –, a nagyobb küzdelmek szerelmesei a Combined Armsban találhatják meg a számításaikat, személyes kedvencünk azonban a Fireteam: Dirty Bomb lett.
Ez a játékmód sem az egyszerűségéről ismert, kifejezetten nehéz benne győzni, de annál izgalmasabb a koncepció. Lényege, hogy a pályán négyfős csapatok esnek egymásnak, akik bombákat aktiválnak a pálya egyes pontjain, melyek mérgező gázt árasztanak magukból, ezzel csökkentve a játékteret, aminek jóvoltából pár percen belül zsebkendőnyi területen folynak majd a küzdelmek. Kifejezetten kellemes élmény annak ellenére is, hogy azért a Gunfight és a Cyber Attack hiányzik a képletből.
Ami a Modern Warfare-nek a Spec Ops, az a Black Opsnak a Zombies mód. Természetesen az új részből sem hiányoznak az élőhalottak, de sajnos kifejezetten gyengére sikerült most ez is. Eleve érdekes, hogy megint a második világháborúba vezettek vissza a készítők a Die Machine küldetésben, ahol egy korábbi náci bunkerben kell szembeszállnunk az élőhalottakkal, de ha csak később nem szolgálnak hozzá extra tartalmakkal, akkor ezt ebben a formában kifejezetten gyengének nevezhetjük.
Persze a zombik elleni hadakozás most sem rossz, de semmi olyan új dolgot nem találunk benne, amit korábban ne láttunk már volna valahol. Lesznek többféle élőhalottak, mi dönthetünk a felszerelésünkről, folyamatosan vásárolhatjuk az újabb és újabb fegyvereket, illetve kiegészítőket, miközben a játékmódok tekintetében sem kerekedik el a szemünk. Egyedül a Dead Ops Arcade lett megint különc egy kicsit, ebben a szabályrendszerben ismét a twin stick shootereket megszégyenítő küzdelmek várnak ránk, a főszerepben egy felbőszült zombimajommal.
Grafika: Nemcsak a játékmódok sikerültek azonban felemásra a Call of Duty: Black Ops Cold Warban, hanem sajnos a grafika is. Bár új generációs címről beszélünk, ezt azonban sem PC-n, sem az új konzolokon nem érzékelhetjük vele kapcsolatban, ami egészen érthetetlen, hiszen erre azért odafigyelhettek volna most a készítők. Nyilván az összkép megint rendben van, addig-addig foltozgatták a grafikus motort, amíg elérte a tűréshatárt, de sem az optimalizálás, sem az orbitális helyigény nem azok a tipikus jellemzők, melyek miatt a szívünkbe zárnánk a végeredményt.
Kezelőfelület, irányíthatóság: Évek óta alighanem a Ctrl+C/Ctrl+V paranccsal történik minden Call of Duty-játék kezelőfelületének és irányításának a kialakítása, ezáltal a jól megszokott megoldások várnak itt ránk, így az átláthatóság mellett karakterünk szokásosan könnyed, egyszerű és letisztult irányíthatóságára számíthatunk.
Játszhatóság: A tartalom terén a játék a már hosszú évek óta tapasztalt gyermekbetegségektől szenved – már amennyiben beszélhetünk ilyesmiről. Az 5-6 órás kampány ugyanis a Call of Duty-sorozat sajátossága, a franchise különlegessége, ha úgy tetszik, akárcsak a többjátékosos mód hangsúlyossá tétele, hiszen ezzel hetekre, sőt hónapokra elég tartalmat kaptunk ismét, még ha 80 százalékban az önismétlésről is szól az egész.
Intelligencia, nehézség: A mesterséges intelligencia soha nem volt a Call of Duty-sorozat erőssége, a kampányban pedig a szokásos kellemetlenségek várnak ránk ezen a téren, még ha ez a többjátékosos élmények tekintetében egyáltalán nem vehető észre. A nehézség ezzel szemben többször is olyan szintre emelkedik néhány játékmódnál, ami már kellemetlen, akadnak például kifejezetten erős fegyverek, kombinációk vagy perkek, melyek finomításra szorulnak, de egyébként kiemelkedően nagy gond ezen a téren nincs a játékkal.
Hangok, zene: A hangok és a zenék terén egyaránt a sorozattól jól megszokott minőség vár ránk! A kampányban hallott szinkronok, zenék vagy effektek egyenesen zseniálisak, de a többjátékosos módban tapasztalt hangokkal sincs probléma, sőt a Zombies kifejezetten magas szintre emelkedik ebben a tekintetben.
Összegzés: Hogy mit is mondhatnánk összességében a Call of Duty: Black Ops Cold Warról egyfajta ítéletként? Leginkább talán azt, hogy ennél a rajongók zöme többet várt. Nem rossz, amit kaptunk, de éppen, hogy eléri a tűrésküszöböt, egy egészen átlagos Call of Duty született – pláne az előző Modern Warfare után. A készítőknek érezhetően kapkodniuk kellett, bizonyára nem volt egyszerű dolguk a jelenlegi járványhelyzetben sem, de ha egy kicsit toltak volna még a megjelenésen, talán nem dőlt volna össze a világ, és talán a rajongók sem elégedetlenkednének ennyire.