Gyurkity Péter

Mobilosítja játékait az Activision Blizzard

Jól megy a szekér az okostelefonok szegmensében, ezt szeretnék tovább bővíteni.

Az Activision Blizzard a napokban tette közzé harmadik negyedéves eredményeit, amelyet a szokásos, elsősorban a befektetőknek szánt további részletek követtek a sorban. Ez utóbbiak között említették meg, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt helyeznek a mobilos szegmensre, amitől azt várják, hogy további komoly összegek futnak majd be a felhasználóktól.

A cég tavaly dobta piacra a Call of Duty: Mobile címet, amely egyetlen év alatt több mint 300 millió letöltést produkált, ez már önmagában nagyon szép eredménynek számít. Nem véletlen, hogy a cégvezetés nagyon örül ennek a számnak, a befektetőknek szánt ismertetőben pedig elhangzott, hogy az elkövetkező években egy jóval szélesebb réteg számára szeretnék elérhetővé tenni a jól ismert neveket, vagyis arra számíthatunk, hogy a fenti cím után több jól ismert franchise képviselői is felbukkannak majd a hordozható kütyükön. Egy másik jellemző adat, hogy alig 3 hónap alatt, vagyis a július és szeptember közötti időszakban, az Activision Blizzard nagyjából 660 millió dollárra tett szert a kifejezetten mobilos játékokból, ez pedig olyan lehetőséget nyit meg számukra, amit nem hagyhatnak ki.

Érdekes adalék, hogy a PC-szegmensben ugyanezen időszak alatt 515 millió dollár folyt be, miközben a konzolok területén 695 millió dollárnál tetőzött a negyedéves eredmény. Azt a téma iránt érdeklődők valószínűleg tudják, hogy a cég jelenleg két kiemelt játékon dolgozik, ezek sorrendben a Diablo Immortal és a Crash: On The Run, ezek valamikor a következő évben jelennek majd meg a mobilos piacon. Ezek mellett valószínűleg az Overwatch és a StarCraft lesz a következő páros, miközben a World of Warcraft esetében még nem egészen világos, hogy mindezt miként lehetne különösebb fennakadás és további gondok nélkül megvalósítani.

Bárhogy is legyen, néhány hónapon belül komoly fejlemények jöhetnek ezen a területen, ez pedig újabb nagy lökést adhat a cégnek az anyagiak szempontjából.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #3
    Erről van szó

    egyfelől lappadás , másfelől kirobbanás

    egyikbe önteni fogják a pénzt, a másikba meg letagadni hogy valaha is lett volna benne.

    Szórika :D ...
  • AcsMarci #2
    " a Diablo Immortal és a Crash: On The Run, ezek valamikor a következő évben jelennek majd meg" Csak úgy kb 3 év telt el azóta, hogy előregisztráltam a Diablora és kb azóta minden év elején meghirdetik, hogy idén jön, aztán az év vége felé azt, hogy jövőre jön....
  • kékherceg #1
    Mobilos Starcraft. Hát ő...