SG.hu
Daymare 1998
Kiadó: Destructive Creations
Fejlesztő: Invader Studios
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-4460 3,2 GHz-es vagy AMD FX-6300 processzor, Nvidia GeForce GTX 760 vagy ATI Radeon R7 260X grafikus kártya, 8 GB RAM, 15 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i7-3770 4-Core 3,4 GHz-es vagy AMD FX-9590 processzor, Nvidia GeForce GTX 1060 vagy ATI Radeon RX 480 grafikus kártya, 8 GB RAM, 15 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Resident Evil 2
Kategória: külsőnézetes akciójáték
Szép dolog a nosztalgia és a múlt tisztelete, de nagyon könnyű átlépni közben olyan érzékeny határokat, melyek könnyedén frusztrációt okozhatnak másoknak. A Daymare 1998 esetében több határt is átléptek az Invader Studios fejlesztői, aminek hála a végeredmény egy nagyon erőltetett, erősen középszerű Resident Evil-koppintás lett – különösebb eredetiség és minőség nélkül.
Talán csak a hőskorban, az első két-három epizód idején övezte akkora megbecsülés és rajongás a Resident Evil-sorozatot, mint manapság, aminek az oka leginkább abban keresendő, hogy a Capcom az új utakra terelt hetedik résszel, valamint a zseniális újragondolást kapott másodikkal visszaédesgette magához a régi rajongókat, hovatovább rengeteg újat is sikerült szereznie. Ebben a helyzetben gyakorlatilag értelmét vesztette minden olyan rajongói projekt és egyéb videojáték, amely azzal a célzattal bontogatta szárnyait korábban, hogy mai körítés társaságában visszarepítse a fanatikusokat a korai epizódok idejébe.
Hasonló célt tűzött ki maga elé annak idején az Invader Studios is, akik Daymare 1998 címmel már évek óta szenvednek a Resident Evil 2 lekoppintásával, vagyis nem tudhatták, hogy a Capcom a háttérben nekilátott egy feldolgozásnak, ami talán nem tett rosszat a végeredménynek. A stúdió ugyanis emiatt talán arra ösztökélte dolgozóit, hogy ne csak egy egyszerű klónt készítsenek, hanem annál egy kicsivel többet, ami végezetül sikerült ugyan, de az egész még így is ezer sebből vérzik, mégpedig a japán franchise-hoz való görcsös ragaszkodás miatt.
Mindez pedig már a történeten is észrevehető, mely gyakorlatilag ugyanazokkal a fordulatokkal és központi elemekkel rendelkezik, mint a Resident Evil 2, csak éppen egy kicsit módosítottak a környezeten. Ennek megfelelően a kilencvenes évek végén játszódó történet – néhány dolgot leszámítva egyáltalán nem sikerült megfogni annak a korszaknak a sajátosságait – egy titkos kutatóintézet falai közé kalauzol el minket, ahol egy olyan vegyi fegyverrel kísérleteztek a tudósok, melyet nem tudtak kordában tartani, így egy rejtélyes vírust szabadítottak rá az egész bázisra. Ennek köszönhetően az alkalmazottak szerencsésebb része azonnal meghalt, másokból vérszomjas élőhalott lett, de olyan szerencsétlenek is voltak, akiket még élve felzabáltak, és csak a véres csontjaikat láthatjuk majd viszont.
Merthogy a HADES katonai alakulat oldalán minket küldenek majd a helyszínre annak érdekében, hogy megvizsgáljuk az utolsó segélyhívás körülményeit, de mindenekelőtt kimenekítsük a kutatási eredményeket, hogy a kísérletek majd egy másik kutatóintézetben folytatódhassanak tovább. Később több szereplőt is irányításunk alá vehetünk, noha a történethez egyikük sem tesz hozzá túl sok extrát, hovatovább esetlenségük, sajátosságaik egyaránt legalább annyira kísértetiesen hasonlítanak majd egymáshoz, mint a fentiekben összefoglalt sztori a Capcom sokat emlegetett szériájához.
Nyilvánvalóan annak idején a Resident Evil 2 sem a fordulatos cselekmény, sokkal inkább a nagyszerű játékmenet miatt maradt meg emlékeinkben. Bár rengeteget zsörtölődtünk miatta, nagyon sok szokatlan megoldása volt akkori szemmel nézve is, de annak idején nem nagyon lehetett válogatni, elfogadtuk olyannak, amilyennek teremtették. Kis túlzással így, ezekkel a hibákkal együtt vált klasszikussá. Felesleges azonban szépíteni a dolgot: a hiba ettől még hiba marad, és 2019-ben ezekre a problémákra alapozva felépíteni egy komplett játékot a nosztalgia jegyében, túlzás nélkül óriási baklövés. Ezzel a mondattal pedig gyakorlatilag mindent összefoglaltunk, ami a Daymare 1998 kapcsán a legnagyobb bajunk, hiszen nulla egyediség és nulla ötlet vár ránk, méghozzá egy olyan középszerű, gyakran szó szerint frusztráló élmény társaságában, amit manapság már normális ember nem hajlandó elviselni hosszabb távon.
Az ugyanis egy dolog, hogy már alapból a kameranézetet és a HUD-ot sikerült teljesen tönkretenniük a fejlesztőknek azzal, hogy a főhőssel kitakarták az egész képernyőt, miközben lehetetlen átlátni a helyszíneket és megfelelő alapossággal körülnézni, de hogy az inventory is a karakterünk alkarjára került, valamiféle korabeli kütyübe integrálva, az egyenesen az istenkáromlás szintjét súrolja. Ehhez ugyanis mindig meg kell állni, fel kell emelni a karakter kezét – közben persze az események pörögnek tovább, és bárki ránk támadhat –, miközben már az eszközön való navigálás is komoly problémákat okoz, ha pedig valami hasznos dologra szeretnénk használni, jobb ha inkább beveszünk előtte egy nyugtatót.
Ezt a logikátlan és irritáló rendszert természetesen az alapvető játékmenet kapcsán is folyamatosan megtapasztalhatjuk majd. A Daymare 1998 például egy külsőnézetes akciójáték lett a sorban, de az akciózás elől jobb, ha inkább elmenekülünk. A feltámadó és ránk támadó zombikat ugyanis manuális célzás mellett majdnem lehetetlen tölténypazarlás eltalálni – sokat elmond a programról, hogy még PC-n is van célzásrásegítés –, miközben lőszerből egyáltalán nem áll túl sok a rendelkezésünkre. Sőt mi több, nem árt arra is odafigyelni, hogy az üres tárakat ne dobáljuk el – gyorstárazás esetén lép életbe ez a kitétel –, mert a lőszereket ezekbe kell bepakolnunk, önmagukban teljesen használhatatlanok, vagyis amennyiben figyelmen kívül hagyjuk ezt a szörnyen bosszantó és körülményes sajátosságot, könnyedén olyan helyzetbe kerülhetünk, hogy egyszerűen nem tudjuk majd újratölteni fegyvereinket, mert lőszerünk akadna, csak éppen tár nem lesz hozzá.
Amennyiben nem harcolunk, természetesen akkor sem várnak ránk túl rózsás élmények. Alapból karakterünk terelgetése is fájdalmasan lassú, ha begyorsítjuk, irányíthatatlan, sprinteléskor pedig olyan idegesítő hangot ad ki, mintha egy tüdőbajos felnőttfilm hangsávjait hallanánk. Sőt mi több, bár papíron egy elit katonát alakítunk, a sprintelés alig pár másodpercig megy hősünknek, akivel ráadásul sokszor még a különféle problémamegoldás sem remekel. Kapcsolókat kell megnyomni? Ajtókat kinyitni? Kisebb fejtörőket megoldani? Készüljünk fel arra, hogy sok esetben azért is harcolnunk kell a kamerával, hogy egyáltalán megjelenjen az interakció gyorsbillentyűje a képernyőn. Ilyen és ehhez hasonló dolgok nehezítik meg a Daymare 1998 élvezetét, aminek köszönhetően dacára a pozitív kezdeményezésnek, a végeredmény sajnos több tekintetben is kritikán alulira sikerült.
Grafika:
Példának okáért a grafika terén sem túl erős a játék, és akkor még finoman fogalmaztunk! Noha tisztában vagyunk azzal, hogy nem dollármilliók álltak a csapat rendelkezésére, de egy jobb grafikus motort érdemes lett volna beszerezni, mert ez ebben a formában csak egy nagyon gyenge átlagos szint. Sőt mi több, néhány karaktermodell vagy animáció egyenesen 10-15 éves lemaradásban van a ma elvárható szinthez mérten. Még nagyobb a baj, hogy ehhez még némi optimalizálatlanság is társul, így gyakran indokolatlan akadozások és egyebek nehezíthetik a dolgunkat az említett kellemetlenségek mellett.
Kezelőfelület, irányíthatóság: Egyenesen borzalmasnak tekinthető a kezelőfelület és az irányítás tekintetében a Daymare 1998. Idejét sem tudjuk már, hogy mikor tapasztaltunk utoljára ennyi kellemetlenséget egy videojáték irányításában. Nyilván érthető, hogy a készítők honnan merítették a rossz kamerakezelést, az ügyetlen célzást vagy a teljesen használhatatlan inventoryrendszert, de mindezt úgy is ellophatták volna, hogy közben nem pengetik meg az összes létező idegszálunkat.
Játszhatóság:
Alapvetően nincs nagy probléma a tartalom terén a játékkal. Nyilván a jó sztori hiányzik, de ez egy vérbeli egyjátékosos élmény lett, amibe felesleges beleerőltetni a kooperatív vagy kompetitív élményeket. Kár, hogy a minőség teljesen lerontja az egész összképet, így ember legyen a talpán, aki eljut majd a fináléig.
Intelligencia, nehézség:
Az ellenfelek gyakorlatilag kiszámíthatatlanul buták, a legtöbbször teljesen idegesítőek, de még nagyobb probléma, hogy emiatt, valamint a fentiekben említett problémák miatt olyan nehéz és kezelhetetlen az egész játék, hogy gyakran sírni támadt volna kedvünk. Ráadásul hiába szenvedjük át magunkat a kezdeti nehézségeken, a helyzet később sem javul.
Hangok, zene: Bár néhány horrorisztikusabb és hangulatosabb zene azért elkélt volna a Daymare 1998-ban, azonban legalább a szinkronok és az egyéb effektek egészen jól sikerültek. Valóban meglepően minőségi élményeket kínál ebből a szempontból az alkotás, kiválóan aláfestik néhol a hátborzongató hangulatot, a főcímzene pedig egyenesen csodás lett.
Összegzés:
A helyenként valóban nagyszerű horrorisztikus hangulat azonban önmagában nem tudja elvinni a hátán a végeredményt, emiatt kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy a Daymare 1998 az idei év egyik legnagyobb csalódása. Bár a Resident Evil 2 előtti főhajtás nem lett volna rossz kiindulási alap, de miután a készítők csak pofátlan nyúlásra voltak képesek, hovatovább a már kilencvenes években is idegesítő dolgok átvételére, ezért nem is igazán értjük, hogy mit szerettek volna kihozni ebből, egyáltalán kinek szánták a játékot. Pláne a Resident Evil 2 Remastered után! Ha kedveled a sokat emlegetett sorozat korai részeinek hangulatát, tegyél vele egy próbát, de nagyobb elvárások nélkül és sok nyugtatóval felvértezve vágj bele a kalandba.
Fejlesztő: Invader Studios
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-4460 3,2 GHz-es vagy AMD FX-6300 processzor, Nvidia GeForce GTX 760 vagy ATI Radeon R7 260X grafikus kártya, 8 GB RAM, 15 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i7-3770 4-Core 3,4 GHz-es vagy AMD FX-9590 processzor, Nvidia GeForce GTX 1060 vagy ATI Radeon RX 480 grafikus kártya, 8 GB RAM, 15 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Resident Evil 2
Kategória: külsőnézetes akciójáték
Szép dolog a nosztalgia és a múlt tisztelete, de nagyon könnyű átlépni közben olyan érzékeny határokat, melyek könnyedén frusztrációt okozhatnak másoknak. A Daymare 1998 esetében több határt is átléptek az Invader Studios fejlesztői, aminek hála a végeredmény egy nagyon erőltetett, erősen középszerű Resident Evil-koppintás lett – különösebb eredetiség és minőség nélkül.
Talán csak a hőskorban, az első két-három epizód idején övezte akkora megbecsülés és rajongás a Resident Evil-sorozatot, mint manapság, aminek az oka leginkább abban keresendő, hogy a Capcom az új utakra terelt hetedik résszel, valamint a zseniális újragondolást kapott másodikkal visszaédesgette magához a régi rajongókat, hovatovább rengeteg újat is sikerült szereznie. Ebben a helyzetben gyakorlatilag értelmét vesztette minden olyan rajongói projekt és egyéb videojáték, amely azzal a célzattal bontogatta szárnyait korábban, hogy mai körítés társaságában visszarepítse a fanatikusokat a korai epizódok idejébe.
Hasonló célt tűzött ki maga elé annak idején az Invader Studios is, akik Daymare 1998 címmel már évek óta szenvednek a Resident Evil 2 lekoppintásával, vagyis nem tudhatták, hogy a Capcom a háttérben nekilátott egy feldolgozásnak, ami talán nem tett rosszat a végeredménynek. A stúdió ugyanis emiatt talán arra ösztökélte dolgozóit, hogy ne csak egy egyszerű klónt készítsenek, hanem annál egy kicsivel többet, ami végezetül sikerült ugyan, de az egész még így is ezer sebből vérzik, mégpedig a japán franchise-hoz való görcsös ragaszkodás miatt.
Mindez pedig már a történeten is észrevehető, mely gyakorlatilag ugyanazokkal a fordulatokkal és központi elemekkel rendelkezik, mint a Resident Evil 2, csak éppen egy kicsit módosítottak a környezeten. Ennek megfelelően a kilencvenes évek végén játszódó történet – néhány dolgot leszámítva egyáltalán nem sikerült megfogni annak a korszaknak a sajátosságait – egy titkos kutatóintézet falai közé kalauzol el minket, ahol egy olyan vegyi fegyverrel kísérleteztek a tudósok, melyet nem tudtak kordában tartani, így egy rejtélyes vírust szabadítottak rá az egész bázisra. Ennek köszönhetően az alkalmazottak szerencsésebb része azonnal meghalt, másokból vérszomjas élőhalott lett, de olyan szerencsétlenek is voltak, akiket még élve felzabáltak, és csak a véres csontjaikat láthatjuk majd viszont.
Merthogy a HADES katonai alakulat oldalán minket küldenek majd a helyszínre annak érdekében, hogy megvizsgáljuk az utolsó segélyhívás körülményeit, de mindenekelőtt kimenekítsük a kutatási eredményeket, hogy a kísérletek majd egy másik kutatóintézetben folytatódhassanak tovább. Később több szereplőt is irányításunk alá vehetünk, noha a történethez egyikük sem tesz hozzá túl sok extrát, hovatovább esetlenségük, sajátosságaik egyaránt legalább annyira kísértetiesen hasonlítanak majd egymáshoz, mint a fentiekben összefoglalt sztori a Capcom sokat emlegetett szériájához.
Nyilvánvalóan annak idején a Resident Evil 2 sem a fordulatos cselekmény, sokkal inkább a nagyszerű játékmenet miatt maradt meg emlékeinkben. Bár rengeteget zsörtölődtünk miatta, nagyon sok szokatlan megoldása volt akkori szemmel nézve is, de annak idején nem nagyon lehetett válogatni, elfogadtuk olyannak, amilyennek teremtették. Kis túlzással így, ezekkel a hibákkal együtt vált klasszikussá. Felesleges azonban szépíteni a dolgot: a hiba ettől még hiba marad, és 2019-ben ezekre a problémákra alapozva felépíteni egy komplett játékot a nosztalgia jegyében, túlzás nélkül óriási baklövés. Ezzel a mondattal pedig gyakorlatilag mindent összefoglaltunk, ami a Daymare 1998 kapcsán a legnagyobb bajunk, hiszen nulla egyediség és nulla ötlet vár ránk, méghozzá egy olyan középszerű, gyakran szó szerint frusztráló élmény társaságában, amit manapság már normális ember nem hajlandó elviselni hosszabb távon.
Az ugyanis egy dolog, hogy már alapból a kameranézetet és a HUD-ot sikerült teljesen tönkretenniük a fejlesztőknek azzal, hogy a főhőssel kitakarták az egész képernyőt, miközben lehetetlen átlátni a helyszíneket és megfelelő alapossággal körülnézni, de hogy az inventory is a karakterünk alkarjára került, valamiféle korabeli kütyübe integrálva, az egyenesen az istenkáromlás szintjét súrolja. Ehhez ugyanis mindig meg kell állni, fel kell emelni a karakter kezét – közben persze az események pörögnek tovább, és bárki ránk támadhat –, miközben már az eszközön való navigálás is komoly problémákat okoz, ha pedig valami hasznos dologra szeretnénk használni, jobb ha inkább beveszünk előtte egy nyugtatót.
Ezt a logikátlan és irritáló rendszert természetesen az alapvető játékmenet kapcsán is folyamatosan megtapasztalhatjuk majd. A Daymare 1998 például egy külsőnézetes akciójáték lett a sorban, de az akciózás elől jobb, ha inkább elmenekülünk. A feltámadó és ránk támadó zombikat ugyanis manuális célzás mellett majdnem lehetetlen tölténypazarlás eltalálni – sokat elmond a programról, hogy még PC-n is van célzásrásegítés –, miközben lőszerből egyáltalán nem áll túl sok a rendelkezésünkre. Sőt mi több, nem árt arra is odafigyelni, hogy az üres tárakat ne dobáljuk el – gyorstárazás esetén lép életbe ez a kitétel –, mert a lőszereket ezekbe kell bepakolnunk, önmagukban teljesen használhatatlanok, vagyis amennyiben figyelmen kívül hagyjuk ezt a szörnyen bosszantó és körülményes sajátosságot, könnyedén olyan helyzetbe kerülhetünk, hogy egyszerűen nem tudjuk majd újratölteni fegyvereinket, mert lőszerünk akadna, csak éppen tár nem lesz hozzá.
Amennyiben nem harcolunk, természetesen akkor sem várnak ránk túl rózsás élmények. Alapból karakterünk terelgetése is fájdalmasan lassú, ha begyorsítjuk, irányíthatatlan, sprinteléskor pedig olyan idegesítő hangot ad ki, mintha egy tüdőbajos felnőttfilm hangsávjait hallanánk. Sőt mi több, bár papíron egy elit katonát alakítunk, a sprintelés alig pár másodpercig megy hősünknek, akivel ráadásul sokszor még a különféle problémamegoldás sem remekel. Kapcsolókat kell megnyomni? Ajtókat kinyitni? Kisebb fejtörőket megoldani? Készüljünk fel arra, hogy sok esetben azért is harcolnunk kell a kamerával, hogy egyáltalán megjelenjen az interakció gyorsbillentyűje a képernyőn. Ilyen és ehhez hasonló dolgok nehezítik meg a Daymare 1998 élvezetét, aminek köszönhetően dacára a pozitív kezdeményezésnek, a végeredmény sajnos több tekintetben is kritikán alulira sikerült.
Grafika:
Példának okáért a grafika terén sem túl erős a játék, és akkor még finoman fogalmaztunk! Noha tisztában vagyunk azzal, hogy nem dollármilliók álltak a csapat rendelkezésére, de egy jobb grafikus motort érdemes lett volna beszerezni, mert ez ebben a formában csak egy nagyon gyenge átlagos szint. Sőt mi több, néhány karaktermodell vagy animáció egyenesen 10-15 éves lemaradásban van a ma elvárható szinthez mérten. Még nagyobb a baj, hogy ehhez még némi optimalizálatlanság is társul, így gyakran indokolatlan akadozások és egyebek nehezíthetik a dolgunkat az említett kellemetlenségek mellett.Kezelőfelület, irányíthatóság:
Egyenesen borzalmasnak tekinthető a kezelőfelület és az irányítás tekintetében a Daymare 1998. Idejét sem tudjuk már, hogy mikor tapasztaltunk utoljára ennyi kellemetlenséget egy videojáték irányításában. Nyilván érthető, hogy a készítők honnan merítették a rossz kamerakezelést, az ügyetlen célzást vagy a teljesen használhatatlan inventoryrendszert, de mindezt úgy is ellophatták volna, hogy közben nem pengetik meg az összes létező idegszálunkat.Játszhatóság:
Alapvetően nincs nagy probléma a tartalom terén a játékkal. Nyilván a jó sztori hiányzik, de ez egy vérbeli egyjátékosos élmény lett, amibe felesleges beleerőltetni a kooperatív vagy kompetitív élményeket. Kár, hogy a minőség teljesen lerontja az egész összképet, így ember legyen a talpán, aki eljut majd a fináléig.Intelligencia, nehézség:
Az ellenfelek gyakorlatilag kiszámíthatatlanul buták, a legtöbbször teljesen idegesítőek, de még nagyobb probléma, hogy emiatt, valamint a fentiekben említett problémák miatt olyan nehéz és kezelhetetlen az egész játék, hogy gyakran sírni támadt volna kedvünk. Ráadásul hiába szenvedjük át magunkat a kezdeti nehézségeken, a helyzet később sem javul.Hangok, zene:
Bár néhány horrorisztikusabb és hangulatosabb zene azért elkélt volna a Daymare 1998-ban, azonban legalább a szinkronok és az egyéb effektek egészen jól sikerültek. Valóban meglepően minőségi élményeket kínál ebből a szempontból az alkotás, kiválóan aláfestik néhol a hátborzongató hangulatot, a főcímzene pedig egyenesen csodás lett.Összegzés:
A helyenként valóban nagyszerű horrorisztikus hangulat azonban önmagában nem tudja elvinni a hátán a végeredményt, emiatt kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy a Daymare 1998 az idei év egyik legnagyobb csalódása. Bár a Resident Evil 2 előtti főhajtás nem lett volna rossz kiindulási alap, de miután a készítők csak pofátlan nyúlásra voltak képesek, hovatovább a már kilencvenes években is idegesítő dolgok átvételére, ezért nem is igazán értjük, hogy mit szerettek volna kihozni ebből, egyáltalán kinek szánták a játékot. Pláne a Resident Evil 2 Remastered után! Ha kedveled a sokat emlegetett sorozat korai részeinek hangulatát, tegyél vele egy próbát, de nagyobb elvárások nélkül és sok nyugtatóval felvértezve vágj bele a kalandba.