SG.hu
For Honor
Kiadó: Ubisoft
Fejlesztő: Ubisoft Montreal
Honlap
Platformok: PC, Xbox360, PS3, Mac
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i3-550 3,2 GHz-es vagy AMD Phenom II X4 955 processzor, Nvidia GeForce GTX 660 vagy ATI Radeon R9 270 grafikus kártya, 4 GB RAM, 30 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-2500K 3,3 GHz-es vagy AMD FX-8350 processzor, Nvidia GeForce GTX 680 vagy ATI Radeon R9 grafikus kártya, 8 GB RAM, 30 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Ryse: Son of Rome, Dark Souls-sorozat
Kategória: külsőnézetes akció
Megérkezett az év egyik legkülönlegesebb akciójátéka, amely nem okozott különösebben nagy csalódást, ugyanakkor nem is vett le minket maradéktalanul a lábunkról. Játéktesztünkből megtudhatod, hogy miként sikerült a For Honor!
Amikor a Ubisoft a 2015-ös E3-on bemutatta a For Honort, rengetegen azonnal úgy érezték, hogy végre itt egy játék, amelyre oly régóta várnak, hiszen béna fantáziavilágok és egyebek helyett a franciák végre egy történelmi akciójáték munkálataiba kezdtek, amiről sokan azt hitték, hogy olyasmi lesz, mint a Ryse: Son of Rome. Már az első bemutatók alatt is érezhető volt azonban, hogy a készítők valami többet akarnak, és bár láttuk, hogy hihetetlenül összetettek lesznek a harcok, összességében mégsem hittük el, hogy ez a gyakorlatban úgy működhet, hogy közben az egész megmarad közérthető alkotásnak.
Ahogy azonban telt-múlt az idő, csakhamar rá kellett döbbennünk arra, hogy a Ubisoft valóban többet akar megvalósítani egy szimpla hack and slash akciójátéknál, ezáltal nemcsak egy új IP-t, hanem meglepő módon egy vadonatúj élményt is szeretnének adni nekünk. Bár sokan kész öngyilkosságnak tartották mindezt, az egész koncepció és az egyre jobban kiépülő játékmenet azonban a fejlesztőket igazolta, így már az előzetes béták során megbizonyosodhattunk arról, hogy a For Honor nem csak egy újabb cím a sorban. Mindez azért is volt különösen nagy dolog, mert a Ubisoft mostanában nem túl szerencsés az új nevek bevezetésével – elég csak felhozni példának a Watch Dogs esetét –, de mielőtt teljesen elájulnánk a végeredménytől, azért gyorsan tegyük hozzá, hogy most sem sikerült makulátlant alkotniuk.
Elég csak rögtön megismerni a kampányt ahhoz, hogy máris bizonyítást nyerjen az egyik első és legnagyobb félelmünk, miszerint azért kapott csak egyjátékos lehetőséget a For Honor, hogy megismertesse velünk a frakciókat és megtanítsa a rendkívül összetett harcrendszer alapjait. Aki nem számított többre ezen a téren, az bizonyára nem is csalódik majd, ellenben azért egy ilyen témából sokkal többet is ki lehetett volna hozni, hiszen hiába magyarázzák meg – nagyjából két mondatban –, hogy miért kaptak hajba egymással a vikingek, a lovagok és a szamurájok, avagy a játék három frakciója, ebből a konfliktusból egy sokkal szövevényesebb, lényegesen összetettebb sztorit is lehetett volna alkotni.
Bár butaság lenne azt mondani, hogy a For Honor kampányában semmi jó vagy emlékezetes nincs, azonban ha elmerülünk a többjátékos módban, akkor csakhamar rádöbbenünk arra, hogy mind a pályák, mind a kapcsolódó megoldások újrahasznosított elemek csupán, és alig-alig állják meg a helyüket önmagukban. A történet szempontjából tehát a kampánynak semmi haszna sincsen, ellenben az irányítás elsajátításában annál nagyobb, hiszen akár tetszik, akár nem, a Ubisoft legújabb műve egy nehéz játék lett, amelynek az irányítását kötelezően meg kell tanulnunk, és nagyon keményen gyakorolnunk ahhoz, hogy igazi sikerélmények várjanak ránk a multiplayer módban. Hogy mi van annyi tanulnivaló a harcrendszeren, aminek a készítők még külön nevet is adtak?
Leginkább az, hogy bár ránézésre olyan, mint bármelyik hack and slash kaszabolás, azonban ahhoz, hogy elérjük ezeket a látványos pillanatokat, egyáltalán nem lesz elég egy-egy gombot megnyomni. Az Art of Battle rendszerében ugyanis például mi határozhatjuk meg, hogy milyen irányból támadjunk és védekezzünk, de befolyásunk van a felhasznált kombók, a különféle mozdulatláncok, sőt az egyes ütések és támadások fajtái felett is, ezáltal egy olyan folyamatos adok-kapok az egész, mintha külső nézetből élnénk át egy Mortal Kombat ütközetet. A For Honor tehát elképesztő mértékben épít a reflexeinkre és az időzítésre, hiszen gyorsan észre kell vennünk, hogy honnan és milyen típusú ütés érkezik, azt fel kell ismernünk, és a megfelelő védekezést vagy ellentámadást kell megindítanunk ellene, méghozzá a megfelelő időben.
Mindezt nehezíti még, hogy a karakterek mozgását is mi szabályozzuk, és nem elég, hogy ez szintén rendkívül fontos szerepet kap az ütközetekben, mindezen túl még bele is építhetjük a támadásba vagy a védekezésbe. Az elhangzottak pedig kis túlzással csak a jéghegy csúcsát jelentik, hiszen a vikingek, a lovagok és a szamurájok oldalán egyaránt választhatunk többféle karaktertípus, avagy kaszt közül, aminek hála kideríthetjük, hogy minden egyes harcos eltérő technikákat és taktikákat követel képességeinek és fegyvereinek függvényében. Bár a Ubisoft ügyelt arra, hogy mindegyik hős nagyjából egyforma erős legyen, összességében azért akadnak hiányosságok ezen a téren, de a folyamatos finomítás jóvoltából csakhamar talán eltűnnek az egyenlőtlenségek, illetve a bugok is, melyekből szintén akad még jócskán a játékban.
Mint a fentiekből talán mindenki számára kiderült, a For Honor a túlbonyolított, ámde mégis szerethető harcrendszere miatt nem lesz mindenki kedvence, sőt rengetegen lehetnek, akik egyenesen ki nem állhatják majd emiatt az alkotást. Ahhoz ugyanis, hogy érvényesülni tudjunk, és ne rúgja szét a fenekünket a leggyengébb ellenfél is, feltétlenül le kell ülnünk, és meg kell tanulnunk, hogy melyik lehetőség pontosan mire való, illetve mikor használható hatékonyan. Mindezen túl, akárcsak például a Dark Soulsnak, úgy a Ubisoft alkotásának is van egy ritmusossága, amire fontos lesz ráérezni, hiszen nélküle szintén komoly gondjaink akadhatnak majd a csatamezőn. Bár az egyjátékos ütközeteket még csak-csak túlélhetjük valahogy, de amennyiben élvezni akarjuk a játékot, ezt a sajátos és soha nem látott rendszert, hovatovább sikerre vágyunk másokkal szemben, akkor a tanulás és a gyakorlás itt maximálisan az ismerkedés része lesz.
Összességében meg is éri időt áldozni rá, hiszen a For Honor egy olyan – folyamatosan bővülő – többjátékos részt kapott a fejlesztőktől, amely határozottan az alkotás legnagyobb erőssége, hovatovább egy olyan lehetőség, amelyet hónapok múlva is érdemes lehet majd betölteni egy-egy párbaj kedvéért. Az imént ismertetett harcrendszer ugyanis bár a gépi ellenfelekkel szemben is nagyon jól működik, ellenben igazi varázsát akkor mutatja meg, amikor egy hús-vér játékossal állunk szemben, aki előbb vagy utóbb ugyanúgy hibázik, mint mi, ugyanúgy kiszámíthatatlanok a reflexei és az érzékei, és ugyanúgy eltérően tekint karakterére, illetve az általa felhasználható képességekre.
Ehhez ráadásul izgalmas és változatos játékmódokat is megálmodott a Ubisoft! A legtöbben nyilván a Duelben töltik majd el idejük nagy részét, hiszen ez a klasszikus párbaj, amelyben valóban megcsillogtathatjuk tudásunkat úgy, hogy nem kell tartanunk a zavaró tényezőktől, ezáltal más játékosok haragjától. Amennyiben mégis erre vágynánk, a Brawl részeként 2v2-es összecsapásokat is átélhetünk, de sokak számára nagy kedvenc lehet a 4v4-es Dominion, amelyben a csatamező egyes zónáit kell elfoglalni és megtartani, valamint a szintén összesen 8 főre megálmodott Skirmish és Elimination lehetőség. Előbbiben minden legyőzött ellenfél után pontot kapnak a csapatok, és amelyik a legtöbbet gyűjti, értelemszerűen az lesz a nyertes, míg utóbbiban a cél az, hogy teljesen kiirtsa egymást a két csapat, és amelyik fél harcosa utoljára életben marad, az lesz a győztes.
Bár a multiplayer összességében kellemes élményt garantál mind a küzdelmek, mind a hangulat tekintetében, sajnos azonban képes nagyon hamar unalmassá válni. Bár amíg van bennünk energia, hogy az összes hős speciális képességét és sajátosságát elsajátítsuk, addig lobog majd előttünk némi cél, de ezenfelül semmi. Konkrétan ugyanis nincs miért küzdenünk, nincs épkézláb fejlődési rendszer, túl kevés a karakter, a hozzájuk kapcsolódó speciális képesség, és nagy probléma még, hogy hiányoznak a dedikált szerverek, így ha nem vagy olyan szerencsés helyzetben, hogy gyors az interneted, akkor inkább meg se próbálj csatlakozni a nagyobb többjátékos ütközetekhez.
Grafika:
Amivel kapcsolatban a For Honor azonban egyáltalán nem vall szégyent, az határozottan a küllem, hiszen a Ubisoft fejlesztői képesek voltak igazán nagyszerű grafikát alkotni a végeredményhez. Bár a pályák egy kicsikét szűkösek lettek, ellenben elképesztően hangulatosak, de külön kiemelendőek a karakteranimációk, amelyek elengedhetetlenek voltak ahhoz, hogy az összetett harcrendszer megfelelő mértékben megmutatkozzon a képernyőn. Összességében ezen a téren nagyszerűt alkottak a fejlesztők, de külön jó hír, hogy mindezen felül az optimalizálásról sem feledkeztek meg.
Kezelőfelület, irányíthatóság:
A kezelőfelülettel nincs különösebb probléma a For Honorban, és bár az irányítás is jól sikerült, összességében azonban egy kontrollerrel sokkal jobban kézre áll, mint billentyűzettel és egérrel. Ezzel persze nem azt akarjuk mondani, hogy a játék így irányíthatatlan, csak azt, hogy közérthetőbb és letisztultabb ilyen irányítással.
Játszhatóság: A rendkívül unalmas és semmitmondó kampányt biztos, hogy rengeteg rajongó képtelen lesz megbocsátani a Ubisoft számára, hiszen egy izgalmas sztorit és látványos pillanatok egész sorát lehetett volna felépíteni erre a különleges koncepcióra, de ezt a ziccert kihagyták az alkotók. Persze a többjátékos mód kárpótol minket valamennyire, hiszen elképesztő szavatossággal szolgál a középkori kardcsaták szerelmeseinek, de azért egy ízes egyjátékos kampánynak akkor is nagyon örültünk volna.
Intelligencia, nehézség:
A mesterséges intelligencia értelemszerűen csak a kampányban lesz zavaró, azonban ott igazán kellemetlen élményekkel gazdagít majd minket, míg a nehézség kérdése összességében egészen relatívnak tekinthető. A harcrendszer ugyanis nagyon összetett, szokni és tanulni egyaránt kell, amit sokan feladhatnak menet közben, esetleg nehéznek érezhetnek, mások azonban hamar hozzászokhatnak az új megoldásokhoz, és gyorsan kiismerhetik a szisztéma mellett az összes karaktert. Magyarán tehát képesség és kitartás kérdése, hogy ki és mennyire találja nehéznek a For Honort.
Hangok, zene: Habár rendes kampányra nem volt idő, azonban a Ubisoft mégis komoly figyelmet fordított a hangokra és a zenékre, ezáltal minden zaj és effekt abszolút a helyén van, a fémek csattogása hihetetlenül életszerű, és miközben a maroknyi szinkronnal sincs különösebb probléma, a játék ezen a téren a zenékben a legerősebb, amelyek képesek nagyszerűen megalapozni az összes ütközetet.
Összegzés: A For Honor nagy általánosságban egyáltalán nem lett egy rossz játék, csak egy kicsit olyan hatást kelt, mint egy prototípus, egy befejezetlen program, amiből hiányzik még ez-az. A legnagyobb hiányossága talán a kampányban és a tartalomban keresendő, hiszen amennyiben meguntuk a különleges beállítást, legfeljebb csak a páratlan harcrendszer csábíthat vissza minket újra és újra a játékba, amelynek sikerét tovább gátolja még a dedikált szerverek hiánya mellett az a sok-sok apró bug és probléma, amit a készítők egyelőre nem javítottak. A Ubisoft alkotása tehát egyáltalán nem rossz, messze túlmutat a középkategórián, ellenben csak a későbbi tartalmakon és a közösségen múlik majd, hogy évek múlva miként emlékezhetünk rá. Jelenleg úgy tűnik, hogy mindkét tekintetben erős a végeredmény, de egyelőre még nagy az újdonság varázsa.
Fejlesztő: Ubisoft Montreal
Honlap
Platformok: PC, Xbox360, PS3, Mac
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i3-550 3,2 GHz-es vagy AMD Phenom II X4 955 processzor, Nvidia GeForce GTX 660 vagy ATI Radeon R9 270 grafikus kártya, 4 GB RAM, 30 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-2500K 3,3 GHz-es vagy AMD FX-8350 processzor, Nvidia GeForce GTX 680 vagy ATI Radeon R9 grafikus kártya, 8 GB RAM, 30 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Ryse: Son of Rome, Dark Souls-sorozat
Kategória: külsőnézetes akció
Megérkezett az év egyik legkülönlegesebb akciójátéka, amely nem okozott különösebben nagy csalódást, ugyanakkor nem is vett le minket maradéktalanul a lábunkról. Játéktesztünkből megtudhatod, hogy miként sikerült a For Honor!
Amikor a Ubisoft a 2015-ös E3-on bemutatta a For Honort, rengetegen azonnal úgy érezték, hogy végre itt egy játék, amelyre oly régóta várnak, hiszen béna fantáziavilágok és egyebek helyett a franciák végre egy történelmi akciójáték munkálataiba kezdtek, amiről sokan azt hitték, hogy olyasmi lesz, mint a Ryse: Son of Rome. Már az első bemutatók alatt is érezhető volt azonban, hogy a készítők valami többet akarnak, és bár láttuk, hogy hihetetlenül összetettek lesznek a harcok, összességében mégsem hittük el, hogy ez a gyakorlatban úgy működhet, hogy közben az egész megmarad közérthető alkotásnak.
Ahogy azonban telt-múlt az idő, csakhamar rá kellett döbbennünk arra, hogy a Ubisoft valóban többet akar megvalósítani egy szimpla hack and slash akciójátéknál, ezáltal nemcsak egy új IP-t, hanem meglepő módon egy vadonatúj élményt is szeretnének adni nekünk. Bár sokan kész öngyilkosságnak tartották mindezt, az egész koncepció és az egyre jobban kiépülő játékmenet azonban a fejlesztőket igazolta, így már az előzetes béták során megbizonyosodhattunk arról, hogy a For Honor nem csak egy újabb cím a sorban. Mindez azért is volt különösen nagy dolog, mert a Ubisoft mostanában nem túl szerencsés az új nevek bevezetésével – elég csak felhozni példának a Watch Dogs esetét –, de mielőtt teljesen elájulnánk a végeredménytől, azért gyorsan tegyük hozzá, hogy most sem sikerült makulátlant alkotniuk.
Elég csak rögtön megismerni a kampányt ahhoz, hogy máris bizonyítást nyerjen az egyik első és legnagyobb félelmünk, miszerint azért kapott csak egyjátékos lehetőséget a For Honor, hogy megismertesse velünk a frakciókat és megtanítsa a rendkívül összetett harcrendszer alapjait. Aki nem számított többre ezen a téren, az bizonyára nem is csalódik majd, ellenben azért egy ilyen témából sokkal többet is ki lehetett volna hozni, hiszen hiába magyarázzák meg – nagyjából két mondatban –, hogy miért kaptak hajba egymással a vikingek, a lovagok és a szamurájok, avagy a játék három frakciója, ebből a konfliktusból egy sokkal szövevényesebb, lényegesen összetettebb sztorit is lehetett volna alkotni.
Bár butaság lenne azt mondani, hogy a For Honor kampányában semmi jó vagy emlékezetes nincs, azonban ha elmerülünk a többjátékos módban, akkor csakhamar rádöbbenünk arra, hogy mind a pályák, mind a kapcsolódó megoldások újrahasznosított elemek csupán, és alig-alig állják meg a helyüket önmagukban. A történet szempontjából tehát a kampánynak semmi haszna sincsen, ellenben az irányítás elsajátításában annál nagyobb, hiszen akár tetszik, akár nem, a Ubisoft legújabb műve egy nehéz játék lett, amelynek az irányítását kötelezően meg kell tanulnunk, és nagyon keményen gyakorolnunk ahhoz, hogy igazi sikerélmények várjanak ránk a multiplayer módban. Hogy mi van annyi tanulnivaló a harcrendszeren, aminek a készítők még külön nevet is adtak?
Leginkább az, hogy bár ránézésre olyan, mint bármelyik hack and slash kaszabolás, azonban ahhoz, hogy elérjük ezeket a látványos pillanatokat, egyáltalán nem lesz elég egy-egy gombot megnyomni. Az Art of Battle rendszerében ugyanis például mi határozhatjuk meg, hogy milyen irányból támadjunk és védekezzünk, de befolyásunk van a felhasznált kombók, a különféle mozdulatláncok, sőt az egyes ütések és támadások fajtái felett is, ezáltal egy olyan folyamatos adok-kapok az egész, mintha külső nézetből élnénk át egy Mortal Kombat ütközetet. A For Honor tehát elképesztő mértékben épít a reflexeinkre és az időzítésre, hiszen gyorsan észre kell vennünk, hogy honnan és milyen típusú ütés érkezik, azt fel kell ismernünk, és a megfelelő védekezést vagy ellentámadást kell megindítanunk ellene, méghozzá a megfelelő időben.
Mindezt nehezíti még, hogy a karakterek mozgását is mi szabályozzuk, és nem elég, hogy ez szintén rendkívül fontos szerepet kap az ütközetekben, mindezen túl még bele is építhetjük a támadásba vagy a védekezésbe. Az elhangzottak pedig kis túlzással csak a jéghegy csúcsát jelentik, hiszen a vikingek, a lovagok és a szamurájok oldalán egyaránt választhatunk többféle karaktertípus, avagy kaszt közül, aminek hála kideríthetjük, hogy minden egyes harcos eltérő technikákat és taktikákat követel képességeinek és fegyvereinek függvényében. Bár a Ubisoft ügyelt arra, hogy mindegyik hős nagyjából egyforma erős legyen, összességében azért akadnak hiányosságok ezen a téren, de a folyamatos finomítás jóvoltából csakhamar talán eltűnnek az egyenlőtlenségek, illetve a bugok is, melyekből szintén akad még jócskán a játékban.
Mint a fentiekből talán mindenki számára kiderült, a For Honor a túlbonyolított, ámde mégis szerethető harcrendszere miatt nem lesz mindenki kedvence, sőt rengetegen lehetnek, akik egyenesen ki nem állhatják majd emiatt az alkotást. Ahhoz ugyanis, hogy érvényesülni tudjunk, és ne rúgja szét a fenekünket a leggyengébb ellenfél is, feltétlenül le kell ülnünk, és meg kell tanulnunk, hogy melyik lehetőség pontosan mire való, illetve mikor használható hatékonyan. Mindezen túl, akárcsak például a Dark Soulsnak, úgy a Ubisoft alkotásának is van egy ritmusossága, amire fontos lesz ráérezni, hiszen nélküle szintén komoly gondjaink akadhatnak majd a csatamezőn. Bár az egyjátékos ütközeteket még csak-csak túlélhetjük valahogy, de amennyiben élvezni akarjuk a játékot, ezt a sajátos és soha nem látott rendszert, hovatovább sikerre vágyunk másokkal szemben, akkor a tanulás és a gyakorlás itt maximálisan az ismerkedés része lesz.
Összességében meg is éri időt áldozni rá, hiszen a For Honor egy olyan – folyamatosan bővülő – többjátékos részt kapott a fejlesztőktől, amely határozottan az alkotás legnagyobb erőssége, hovatovább egy olyan lehetőség, amelyet hónapok múlva is érdemes lehet majd betölteni egy-egy párbaj kedvéért. Az imént ismertetett harcrendszer ugyanis bár a gépi ellenfelekkel szemben is nagyon jól működik, ellenben igazi varázsát akkor mutatja meg, amikor egy hús-vér játékossal állunk szemben, aki előbb vagy utóbb ugyanúgy hibázik, mint mi, ugyanúgy kiszámíthatatlanok a reflexei és az érzékei, és ugyanúgy eltérően tekint karakterére, illetve az általa felhasználható képességekre.
Ehhez ráadásul izgalmas és változatos játékmódokat is megálmodott a Ubisoft! A legtöbben nyilván a Duelben töltik majd el idejük nagy részét, hiszen ez a klasszikus párbaj, amelyben valóban megcsillogtathatjuk tudásunkat úgy, hogy nem kell tartanunk a zavaró tényezőktől, ezáltal más játékosok haragjától. Amennyiben mégis erre vágynánk, a Brawl részeként 2v2-es összecsapásokat is átélhetünk, de sokak számára nagy kedvenc lehet a 4v4-es Dominion, amelyben a csatamező egyes zónáit kell elfoglalni és megtartani, valamint a szintén összesen 8 főre megálmodott Skirmish és Elimination lehetőség. Előbbiben minden legyőzött ellenfél után pontot kapnak a csapatok, és amelyik a legtöbbet gyűjti, értelemszerűen az lesz a nyertes, míg utóbbiban a cél az, hogy teljesen kiirtsa egymást a két csapat, és amelyik fél harcosa utoljára életben marad, az lesz a győztes.
Bár a multiplayer összességében kellemes élményt garantál mind a küzdelmek, mind a hangulat tekintetében, sajnos azonban képes nagyon hamar unalmassá válni. Bár amíg van bennünk energia, hogy az összes hős speciális képességét és sajátosságát elsajátítsuk, addig lobog majd előttünk némi cél, de ezenfelül semmi. Konkrétan ugyanis nincs miért küzdenünk, nincs épkézláb fejlődési rendszer, túl kevés a karakter, a hozzájuk kapcsolódó speciális képesség, és nagy probléma még, hogy hiányoznak a dedikált szerverek, így ha nem vagy olyan szerencsés helyzetben, hogy gyors az interneted, akkor inkább meg se próbálj csatlakozni a nagyobb többjátékos ütközetekhez.
Grafika:
Amivel kapcsolatban a For Honor azonban egyáltalán nem vall szégyent, az határozottan a küllem, hiszen a Ubisoft fejlesztői képesek voltak igazán nagyszerű grafikát alkotni a végeredményhez. Bár a pályák egy kicsikét szűkösek lettek, ellenben elképesztően hangulatosak, de külön kiemelendőek a karakteranimációk, amelyek elengedhetetlenek voltak ahhoz, hogy az összetett harcrendszer megfelelő mértékben megmutatkozzon a képernyőn. Összességében ezen a téren nagyszerűt alkottak a fejlesztők, de külön jó hír, hogy mindezen felül az optimalizálásról sem feledkeztek meg.Kezelőfelület, irányíthatóság:
A kezelőfelülettel nincs különösebb probléma a For Honorban, és bár az irányítás is jól sikerült, összességében azonban egy kontrollerrel sokkal jobban kézre áll, mint billentyűzettel és egérrel. Ezzel persze nem azt akarjuk mondani, hogy a játék így irányíthatatlan, csak azt, hogy közérthetőbb és letisztultabb ilyen irányítással.Játszhatóság:
A rendkívül unalmas és semmitmondó kampányt biztos, hogy rengeteg rajongó képtelen lesz megbocsátani a Ubisoft számára, hiszen egy izgalmas sztorit és látványos pillanatok egész sorát lehetett volna felépíteni erre a különleges koncepcióra, de ezt a ziccert kihagyták az alkotók. Persze a többjátékos mód kárpótol minket valamennyire, hiszen elképesztő szavatossággal szolgál a középkori kardcsaták szerelmeseinek, de azért egy ízes egyjátékos kampánynak akkor is nagyon örültünk volna. Intelligencia, nehézség:
A mesterséges intelligencia értelemszerűen csak a kampányban lesz zavaró, azonban ott igazán kellemetlen élményekkel gazdagít majd minket, míg a nehézség kérdése összességében egészen relatívnak tekinthető. A harcrendszer ugyanis nagyon összetett, szokni és tanulni egyaránt kell, amit sokan feladhatnak menet közben, esetleg nehéznek érezhetnek, mások azonban hamar hozzászokhatnak az új megoldásokhoz, és gyorsan kiismerhetik a szisztéma mellett az összes karaktert. Magyarán tehát képesség és kitartás kérdése, hogy ki és mennyire találja nehéznek a For Honort.Hangok, zene:
Habár rendes kampányra nem volt idő, azonban a Ubisoft mégis komoly figyelmet fordított a hangokra és a zenékre, ezáltal minden zaj és effekt abszolút a helyén van, a fémek csattogása hihetetlenül életszerű, és miközben a maroknyi szinkronnal sincs különösebb probléma, a játék ezen a téren a zenékben a legerősebb, amelyek képesek nagyszerűen megalapozni az összes ütközetet.Összegzés:
A For Honor nagy általánosságban egyáltalán nem lett egy rossz játék, csak egy kicsit olyan hatást kelt, mint egy prototípus, egy befejezetlen program, amiből hiányzik még ez-az. A legnagyobb hiányossága talán a kampányban és a tartalomban keresendő, hiszen amennyiben meguntuk a különleges beállítást, legfeljebb csak a páratlan harcrendszer csábíthat vissza minket újra és újra a játékba, amelynek sikerét tovább gátolja még a dedikált szerverek hiánya mellett az a sok-sok apró bug és probléma, amit a készítők egyelőre nem javítottak. A Ubisoft alkotása tehát egyáltalán nem rossz, messze túlmutat a középkategórián, ellenben csak a későbbi tartalmakon és a közösségen múlik majd, hogy évek múlva miként emlékezhetünk rá. Jelenleg úgy tűnik, hogy mindkét tekintetben erős a végeredmény, de egyelőre még nagy az újdonság varázsa.